Megemlékezés a Gárdonyi Géza-emléknapról

Teljes szövegű keresés

Megemlékezés a Gárdonyi Géza-emléknapról
Tisztelt Képviselőtársaim! 2013-ban ünnepeltük az egyik legismertebb magyar író, Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulóját. Ebből az alkalomból az Országgyűlés október 17-ét - az egri vár védőinek a török seregek felett aratott dicsőséges győzelmének napját - országgyűlési határozat alapján Gárdonyi Géza-emléknappá nyilvánította. Az emléknap célja, hogy a köznevelési intézményekben ezen a napon az „Egri csillagok” című regénnyel foglalkozva emlékezzenek az íróra és a magyar történelem e kiemelkedő eseményére.
Gárdonyi Géza 1863-ban született Agárdon, Ziegler Géza néven. 1922-ben hunyt el Egerben, abban a városban, ahol hosszú éveket töltött a világtól elzárkózva, az emberektől elidegenedve, miközben műveiben gazdag lírai árnyaltsággal ábrázolta az emberi kapcsolatokat és érzelmeket, hitelesen jelenítette meg olvasói számára régmúlt korok eseményeit. Az egri vár egyik bástyáján temették el, egykori lakóháza ma múzeum.
Az Egri csillagok című történelmi regénye a török hódoltság idején játszódik, a műben feldolgozott ostrom 1552-ben zajlott, közel öt héten át. Az író szándéka az volt, hogy olyan regényt írjon, amely, idézem: „nem színfalnak használná a múltat, hanem lámpás lenne és „bevilágítana az elmúlt századok érdekes sötétségébe”. A regényt 1899-ben kezdte folytatásokban közölni a Pesti Hírlap, 1901-ben jelent meg először könyv alakban, azóta számos idegen nyelvre - köztük törökre is - lefordították. Készült belőle játékfilm, képregény, musical és modernizált szövegváltozat is, mindezek hozzájárultak a regény töretlen népszerűségéhez. A műnek sikerült beteljesítenie alkotója szándékát, mert ahogy Gárdonyi Géza mondta: „Minden jó könyv egy-egy tanítója a nemzetnek.”
Tisztelt Képviselőtársaim! Ezen a napon emlékezzünk az egri diadal hőseire, és arra az íróra, aki méltó emléket állított nekik, önfeláldozó hazaszeretetüket mindannyiunk elé példaként állítva. Köszönöm a figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem