A belügyi feladatokat érintő és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító java…

Teljes szövegű keresés

A belügyi feladatokat érintő és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás
Soron következik a belügyi feladatokat érintő és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló T/17458. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/17458/9. számon, összegző jelentését pedig T/17458/10. számon terjesztette elő.
Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján az MSZP képviselőcsoportja a 2. számú, a Jobbik képviselőcsoportja pedig a 4. és 5. számú módosító javaslatok fenntartását indítványozta. Először ezekről határozunk.
A 2. számú módosító javaslat Harangozó Tamás indítványa. Ennek elfogadása kizárja a 4. számú módosító javaslatot. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 56 igen szavazattal, 119 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.
(Tóbiás József jelzi, hogy nem működik a szavazógépe.) Kérem szépen a géppel kapcsolatos intézkedést megtenni, nem jelzi a tábla.
(12.10)
Az én táblám pontosan jelezte az eredményeket, az általam kihirdetett eredmények pontosak voltak. Tehát még egyszer: 56 igen, 119 nem és 1 tartózkodás volt. Most már látszik a táblán is, igen, helyreállítottuk, folytatjuk munkánkat. (Kunhalmi Ágnes: Nem az a baj! - Tóbiás József: Nem működik a gép! Plusz egy igen!) Tehát plusz egy igen Tóbiás Józsefnek. Kérem a jegyzők támogatását is a szavazáshoz, oda kell figyelnünk. (Zaj.)
Tisztelt Országgyűlés! A 4. számú módosító javaslat Szilágyi György indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 57 igen szavazattal, 118 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem tartotta fenn.
Az 5. számú módosító javaslat Szilágyi György indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 57 igen szavazattal, 120 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem tartotta fenn.
Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (2) bekezdése alapján a Fidesz képviselőcsoportja a T/17458/9. számú összegző módosító javaslat 29. pontjáról külön szavazást kezdeményezett. Először határozunk az összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő részeiről, majd a külön szavazásra kért pontról. Ezután döntünk az összegző módosító javaslat további pontjairól.
Most az összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő 11-14. pontjának és a 30. pont 7-8. sorának elfogadásáról határozunk. Felhívom figyelmüket, hogy ezek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/17458/9. számú összegző módosító javaslatának minősített többséget igénylő részét. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás. - 122 igen, 35 nem, 23 tartózkodás. - Tóbiás József: Nem jó a gép! Nem!)
Az Országgyűlés az összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő részét 122 igen szavazattal, 35 plusz Tóbiás József szavazata, tehát 36 nem ellenében, 23 tartózkodás mellett elfogadta. (Dúró Dóra: 36-tal nincs meg a többség! - Zaj, moraj.) Türelmüket kérem! (Rövid szünet.)
A pontos számításokat követően az Országgyűlés a módosító javaslat minősített többséget igénylő részét elfogadta. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Tisztelettel megkérem a bal oldalon lévő képviselőtársaimat, hogy szíveskedjenek nyugodtan megvárni az eredményt, majd közölni fogom.
Most az összegző módosító javaslat… (Közbeszólás az MSZP soraiból.) Képviselő úr, köszönöm. Most az összegző módosító javaslat külön szavazásra kért 29. pontjáról határozunk. A Fidesz képviselőcsoportja kérésére külön döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az összegző módosító javaslat 29. pontját. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 23 igen szavazattal, 151 plusz Tóbiás József nem szavazata, tehát 152 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Most az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjairól határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/17458/9. számú összegző módosító javaslatának egyszerű többséget igénylő további pontjait. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjait 141 igen szavazattal, 32 plusz 1, tehát 33 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Arra figyelemmel, hogy az imént az Országgyűlés nem fogadta el az összegző módosító javaslat minden pontját, a zárószavazás során a törvényjavaslatnak az összegző módosító javaslat elfogadott pontjaival módosult szövegéről döntünk. Felhívom szíves figyelmüket, hogy a minősített többséget igénylő rendelkezések elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Erre figyelemmel a zárószavazásra két részletben kerül sor.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/17458. számú módosult törvényjavaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosult törvényjavaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit 119 igen szavazattal, 37 plusz 1, tehát 38 nem ellenében, 23 tartózkodás mellett nem fogadta el. (Csenget.)
Most a módosult törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő részeiről döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/17458. számú módosult törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés az egyszerű többséget igénylő rendelkezéseket 119 igen szavazattal, 33 plusz 1, tehát 34 nem ellenében, 23 tartózkodás mellett elfogadta.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem