Megemlékezés elhunyt, volt országgyűlési képviselőről: dr. Kapolyi László (MSZP)

Teljes szövegű keresés

Megemlékezés elhunyt, volt országgyűlési képviselőről: dr. Kapolyi László (MSZP)
Tisztelt Országgyűlés! Szomorú kötelességemnek teszek eleget azzal, hogy tájékoztatom a tisztelt Házat Kapolyi László volt képviselőtársunk haláláról. Kapolyi László a rendszerváltás előtt 1983 és 1987 között ipari miniszter volt, 1994-től a Magyarországi Szociáldemokrata Párt elnöke. A 2002. évi országgyűlési választásokon az MSZDP és az MSZP közös jelöltjeként Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei területi listáról szerzett mandátumot. 2006-ban az MSZP országos listájáról került be a parlamentbe. Az Országgyűlés Gazdasági, továbbá Szociális bizottságának, Energetikai albizottságának, valamint Kutatási és innovációs eseti bizottságának a tagja, az Európai uniós ügyek, valamint a Tudomány- és technológiapolitikai vegyes albizottság elnöke volt. Kérem önöket, hogy néma felállással adózzunk elhunyt képviselőtársunk emlékének. (A teremben lévők néma felállással adóznak az elhunyt emlékének.) Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem