Dr. Áder János köztársasági elnök javaslata a miniszterelnök személyére
Dr. Áder János köztársasági elnök javaslata a miniszterelnök személyére
Tisztelt Országgyűlés! Az Alaptörvény 16. cikk (3) bekezdése szerint a miniszterelnök személyére a köztársasági elnök tesz javaslatot az Országgyűlésnek. Tegnapi megbeszélésünket követően felkértem Orbán Viktor miniszterelnök urat az új kormány megalakítására, aki a felkérést elfogadta. (Taps a kormánypárti padsorokban.) Ezért az imént idézett alaptörvényi rendelkezés alapján javaslom, hogy az Országgyűlés Orbán Viktor urat válassza meg Magyarország miniszterelnökének.
Tisztelt Országgyűlés! Minden választás lezár egy időszakot és megnyit egy újat. A nyolcadik szabadon választott Országgyűlésnek már nem kell olyan kérdésekkel foglalkoznia, mint az előzőeknek. Ma már nem kérdés, hogy a kommunizmus évtizedei után hogyan teremtsünk szabad, független, demokratikus országot, mint ahogy az sem, hogy a szovjet csapatok kivonulnak-e Magyarországról. Mögöttünk van a NATO-hoz és az Európai Unióhoz való csatlakozás is.
Új kérdések várnak megválaszolásra. Ezek közül hármat ajánlok az önök figyelmébe. Mindhárom túlmutat az előttünk álló négyéves időszakon. Milyen Európában szeretnénk élni? Milyen kihívásokat tartogat Magyarország számára az új gazdasági világrend? Miként tudjuk megóvni természeti és épített környezetünket gyermekeink és unokáink számára? Amikor majd ezekről a kérdésekről vitatkoznak itt a parlamentben, időnként idézzék fel Sir Winston Churchill szavait: „Az államférfi a következő nemzedékre gondol, a politikus csak a következő választásokra.”
Nos, milyen Európában szeretnénk élni? A kérdést nemcsak az teszi indokolttá, hogy Nagy-Britannia elhagyni készül az Uniót, míg mások, így a nyugat-balkáni országok vagy Törökország viszont csatlakozni szeretnének, hanem az is, hogy az Unió néhány vezetője mintha elveszítette volna iránytűjét. Világos jövőkép hiánya, kicsinyes vitákba feledkező politikusok, szellemi restség, unalomig ismert és ismételt közhelyek jellemzik ma az uniós közéletet.
(11.30)
Érdemes lenne visszatérni az Unió alapító atyáinak vagy az elmúlt évtizedek nagy formátumú államférfijainak a gondolataihoz, például Robert Schumanéhoz, aki az ’50-es évek második felében a következőket mondta: „Az új Európa nem maradhat csupán gazdasági-technikai vállalkozás. Lélekre van szüksége, történelmi kötődéseinek tudatára, mai és jövőbeni felelősségének felismerésére, valamint politikai akaratra, hogy elérjük ezt az emberi eszményképet. Az a dolgunk, hogy Európa keresztény alapjait egy olyan demokratikus kormányzati modellt létrehozva idézzük fel, mely a megbékélésen át a népek szabadságban, egyenjogúságban, szolidaritásban és békében élő közösségévé fejlődik, és mely mélyen a keresztény alapértékekben gyökerezik.”
Helmut Kohl még értette az alapító atyák üzenetét. Több mint 50 évvel később mintha csak az előbb idézett gondolatot folytatta volna: „Az alapító atyák Európájának nincs alternatívája. Mindannyiunknak szükségünk van Európára, és nem csak itt, Európában. A következő kérdéseket kell mindig feltennünk: honnan jövünk, mit értünk el eddig, mi lenne az alternatíva, mit kell tennünk még? Az európai egyesülés a leghatékonyabb védelem azzal szemben, nehogy visszazuhanjunk a XIX. század kártékony sovinizmusába. Ugyanakkor Európának nem szabad valamifajta központosított állammá, európai szuperállammá válnia. Éppen olyasvalamit nem akarunk, mint az Amerikai Egyesült Államok európai földön. Mi egy egyesült, demokratikus, polgárbarát, cselekvőképes és föderális alapvetésű Európát szeretnénk.”
Tisztelt Ház! A nemzetközi szaksajtóban önök arról olvashatnak, hogy két forradalom zajlik a világban. Az egyik az úgynevezett infokommunikációs forradalom, a másik az úgynevezett klímaforradalom. A magyar gazdaságnak is új kihívásokkal kell szembenéznie: digitális gazdaság, infokommunikáció, robotizáció, mesterséges intelligencia. Huszonnyolc évvel ezelőtt, amikor az első Országgyűlés megalakult, ezekkel a kérdésekkel nemhogy nem foglalkoztunk, de még csak nem is ismertük ezeket a fogalmakat. Ma pedig az a kérdés, hogy ebben a versenyben a győztesek vagy a vesztesek oldalára kerülünk. Magyarországon ma már a munkavállalók több mint 15 százaléka dolgozik a digitális gazdaságban. Gyermekeink olyan világban nőnek fel, ahol a mai okostelefonok százezerszer gyorsabban továbbítanak adatokat, mint ahogy az Apollo-11 kommunikált a földi irányító központtal 1969-ben.
Most csupán két kérdést ajánlok az önök figyelmébe. Az első: ne feledkezzünk meg arról, hogy gyermekeinket nemcsak arra kell megtanítani, miképp fordíthatják javukra az újabb és újabb technológiai lehetőségeket, hanem arra is, hogy miképp védhetik meg magukat a digitális univerzum sötét oldalától.
A második kérdés: meg tudjuk-e valósítani azt az öt évvel ezelőtt kitűzött célt, hogy 2020-ig legalább 300 tudásalapú, intenzív növekedésű, hazai kis- és középvállalat lépjen be a globális piacra, és legalább ezer innovatív startup cég jöjjön létre? Magyar vállalkozókkal találkozva nyugodt szívvel mondhatom, megvan bennük a tehetség, az eltökéltség és az innovatív készség, a szorgalom, a felkészültség, a munka iránti alázat ahhoz, hogy ebben a versenyben sikeresek legyenek. Méltó örökösei Neumann Jánosnak, Kármán Tódornak vagy Puskás Tivadarnak.
Tisztelt Országgyűlés! Magyarország Alaptörvénye, amire önök néhány perccel ezelőtt esküt tettek, kimondja: „a Kárpát-medence természet adta és ember alkotta értékeit ápoljuk és megóvjuk. Felelősséget viselünk utódainkért, ezért anyagi, szellemi és természeti erőforrásaink gondos használatával védelmezzük az utánunk jövő nemzedékek életfeltételeit.”
Az előttünk álló évek egyik legfontosabb kérdése: képesek leszünk-e úgy növelni jólétünket, hogy a felhasznált erőforrásokat ne utódainktól vegyük el, és a természettel szemben az utóbbi évtizedekben felhalmozott adósságunkat ugyanakkor még törlesszük is.
Az emberiség mérhetetlen kapzsiságában az utóbbi évtizedekben többet vett el a természettől, mint amennyihez joga lett volna; többet, mint amennyit a természet elviselni képes és pótolni tud. Csak az elmúlt 50 évben több energiát, természeti kincset éltünk fel, mint az emberiség ezt megelőző történelme során. Ezen az úton biztos, hogy nem mehetünk tovább.
Két felvetés abból a problémahalmazból, amivel mindannyiunknak foglalkoznunk kell a következő évek során. Az elmúlt évtizedeket a „kitermeljük, feldolgozzuk, rövid ideig használjuk, majd eldobjuk” szemlélete határozta meg. Tudunk-e, akarunk-e ezen változtatni? A hulladékot szemétnek vagy nyersanyagforrásnak tekintjük-e? És ha nyersanyagnak, készen állunk-e a szükséges technológiai változtatásra?
A világ jelentős részén - Európával szemben - drámai mértékű a népességrobbanás. Egyre kevesebb a termőföld, a meglévők minősége pedig romlik. Egyre kevesebb az egy főre eső víz mennyisége - mindössze egyetlen példa. A kérdéseket ezután már fel sem teszem.
A Száhel-övezetben - ahol a sivatag napról-napra egyre több területet hódít el és egyre kevesebb a víz - ma 450 millió ember él, zömében nyomorúságos körülmények között. Az ENSZ becslése szerint a népesség 2050-re itt megduplázódik. Mindössze egyetlen emberöltő alatt annyival nő e térség lakóinak száma, mint az Európai Unió teljes lakossága ma.
Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Ha a környezeti fenntarthatóság problémájának erkölcsi, lelki, filozófiai kérdései is érdeklik önöket, akkor figyelmükbe ajánlom Ferenc pápa szavait, aki a Laudato si’ című enciklikájában a következőket írja: „Ha az ember a valóságtól függetlennek nyilvánítja, és feltétlen uralkodóvá teszi magát, saját létezésének alapja dől össze, mert az ember helytelenül Isten helyébe lép, és így végeredményben elősegíti az általa inkább elnyomott, semmint kormányzott természet lázadását.”
Tisztelt Országgyűlés! Megköszönve figyelmüket s azt, hogy néhány gondolatomat megoszthattam önökkel, a következő négy évre ugyanazt szeretném adni útravalóul, mint amit négy évvel ezelőtt, mindössze négy szót, amit mindenki jó szívvel fogadhat, üljön bár a parlamenti patkó jobb vagy bal oldalán, négy szót, ami egyszerre figyelmeztet hűségre, alázatra, közös felelősségre, ami mércét ad és politikai távlatot nyit; Kölcsey Ferenc négy szavát: „A haza minden előtt.” (Hosszan tartó taps a kormánypártok soraiban.)
(11.40)
