Megemlékezés elhunyt volt országgyűlési képviselőkről

Teljes szövegű keresés

Megemlékezés elhunyt volt országgyűlési képviselőkről
Tisztelt Ház! Szomorú kötelességemnek teszek eleget azzal, hogy bejelentem, az elmúlt időszakban négy volt képviselőtársunk hunyt el. Orosz Sándor,az MSZP egykori politikusa az 1994. évi országgyűlési választásokon, Budapest 3. számú választókerületében szerzett mandátumot, és 2010-ig, négy cikluson keresztül volt a párt országgyűlési képviselője. Megbízatása alatt a Mezőgazdasági bizottság elnöki, illetve a Környezetvédelmi bizottság alelnöki tisztségét is betöltötte. Képviselői tevékenysége mellett jogászként dolgozott, valamint az agrárium szakértőjeként élethosszig tartó kötelék fűzte a mezőgazdasághoz. Életének 65. évében hunyt el.
Ráday Mihálya rendszerváltás utáni első szabad országgyűlési választásokon, az SZDSZ Baranya megyei területi listájáról szerzett mandátumot, és egy cikluson keresztül volt a párt országgyűlési képviselője. Megbízatása alatt a Környezetvédelmi bizottság tagja, 1991-ig alelnöke volt. Országos tisztsége mellett 1990-től 2002-ig volt a Fővárosi Közgyűlés tagja, ahol komoly szerepe volt a műemlékvédelem kialakításában, több műemlékvédelmi projekt megszervezésében. A tevékenységét elismerve 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét vehette át, 2021-ben pedig Budapest díszpolgára címmel jutalmazták. Politikai, közéleti tevékenysége mellett operatőrként, televíziós rendezőként és szerkesztőként is dolgozott, munkásságát a legnagyobb szakmai elismerésekkel, Balázs Béla-díjjal, Kossuth-díjjal és Táncsics Mihály-díjjal ismerték el. Életének 79. évében hunyt el.
Fogarasiné Deák Valéria 2002-től 2010-ig, két cikluson keresztül volt az Országgyűlés tagja. Mandátumát az MSZP Pest megyei területi listájáról, majd utóbb Pest megye 4. számú egyéni választókerületében szerezte meg. Megbízatása alatt a Társadalmi szervezetek bizottságának elnöke, az Emberi jogi bizottság alelnöke, illetve a Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság tagja volt. Korábban, az 1994. évi önkormányzati választásokon bekerült a Pest Megyei Önkormányzat közgyűlésébe, ahol az MSZP frakcióvezető-helyettese volt, 1998-tól pedig frakcióvezetője, illetve az MSZP Nőtagozatának alapítója volt. Életének 68. évében hunyt el.
Vitányi Iván 1990-től 2014-ig hat cikluson keresztül volt az Országgyűlés tagja. 2011-ig az MSZP-frakció tagjaként, ezt követően független képviselőként politizált. 1990-ben és 2010-ben az MSZP országos listájáról, 1994-ben és 1998-ban Budapest 7. számú választókerületében, 2002-ben és 2006-ban pedig a párt budapesti területi listájáról szerzett mandátumot. Megbízatása alatt a Kulturális bizottság elnöke, illetve az Európai integrációs ügyek bizottságának tagja volt. 1989-ben a Magyar Szocialista Párt egyik alapító tagja, 1990 és 1996 között az országos választmány elnöke volt. 1993 és 1995 között a Demokratikus Charta egyik szóvivője. 2010-ben csatlakozott a Demokratikus Koalícióhoz, 2011-ben a párt örökös tiszteletbeli elnöke lett. Életének 96. évében hunyt el.
Kérem önöket, hogy képviselőtársaink emléke előtt felállással tisztelegjünk. (A teremben lévők felállva adóznak az elhunytak emlékének.) Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem