Megemlékezés elhunyt volt országgyűlési képviselőkről

Teljes szövegű keresés

Megemlékezés elhunyt volt országgyűlési képviselőkről
Tisztelt Ház! Szomorú kötelességemnek teszek eleget azzal, hogy tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy az elmúlt időszakban két volt képviselőtársunk is elhunyt.
A kecskeméti születésű Kőrösi Imre az 1990-től 1994-ig tartó parlamenti ciklusban volt a Magyar Országgyűlés tagja. Az első szabad országgyűlési választásokon szerzett mandátumával 1990 és 1993 között az MDF-frakció tagjaként, majd 1994-ig független képviselőként vett részt a Magyar Országgyűlés munkájában. Megbízatása alatt az Önkormányzati bizottság és az Ügyrendi bizottság tagja volt. 1993 és 1994 között az Agrárkamara elnöki tisztségét is betöltötte.
Mózes Mihály szintén 1990-től 1994-ig volt a Ház tagja. Az SZDSZ színeiben, Hajdú-Bihar megye 3. számú választókerületében szerzett mandátumot, majd 1992-től, a frakcióból való távozása után független képviselőként dolgozott megbízatása végéig. A Kulturális bizottság tagja volt. Életét a tanításnak szentelte, a közel negyven, tanítással eltöltött év alatt történészként és egyetemi tanárként a Debreceni, a Miskolci, illetve a Corvinus Egyetemen és az Eszterházy Károly Főiskolán is oktatott.
Kérem önöket, hogy néma felállással adózzunk elhunyt képviselőtársaink emlékének. (A jelenlévők egyperces néma felállással adóznak az elhunytak emlékének.) Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem