IV. SZÍN.
Pomfrét. A várbörtön.
Richard Király jő.
RICHARD.
Gondolkodám, hogy’ hasonlítsam e
Börtönt, hol élek, a világhoz; és
Mert a világ emberrel oly tele,
Míg itt kivülem nincs egy lélek is:
Nem birtam. Ámde majd csak kisütöm.
Agyam legyen lelkem nősténye, lelkem
Legyen a nemző: ketten így örök
Termékeny eszmék sergeit fogantják,
Mik úgy benépesítik e kicsiny
Világot itt búbajjal, mint a nagy
Világot kün az emberek. Mivel
Az eszme nyugtalan mind. – A java
– Az isteneszmék – kételyek között
Vergődnek, mik magát a szent igét
Az ige ellen harczra költik. Így:
„Mind jőjetek!” S megint: „A mennybe jutni
Bajosb, miként tevének tűfokán
Átmenni.” –
A nagyravágyás gondolatjai
Nagy, képtelen csodákra törnek: a
Silány körömmel hogy’ lehetne át-
Hatolni, e kemény világ, e börtön
Vastag falán? S mert ez lehetlen: ön-
Gőgjökbe fúlnak. – Az elégülés
Eszméi önmagoknak hizelegnek:
Hogy hisz nem ők az elsők, kik a bal-
Sors martaléki s utolsók se’; mint
Piszkos csavargó, ki a kalodában
E gondolattal űzi szégyenét:
Hogy már sok ült s még sok fog ülni ott;
S megnyugszik ebben, önbaját azok
Hátára tolva, kik előtte már
Kiszenvedék azt. – Im, így játszom egy
Személyben én sokat. De köztök egy sincs
Elégedett. Olykor király vagyok,
S az árulók miatt óhajtozom
Koldus lehetni: és az is vagyok.
Majd a nyomor kiáltja, hogy király
Koromba’ mégis jobb dolgom vala.
S megint király leszek; de akkor ismét
Eszembe jut, hogy Bolingbroke mikép
Királytalaníta meg s tett – semmivé!
De bármi légyek: én se, más se, a
Ki egyszer ember, nem lehet elégűlt.
Mi ez? Zene? Hah! tartsatok idő-
Mértéket! Oh, az édes zene mily
Fanyar, ha benne nincs mérték s idő!
Az emberéletnek zenéje is
Így van. S im én most, kényes füllel, egy
Bomlott húron hibát lelek, mivel
Mérték s idő megtartva benne nincs;
Azonban éltem idejét magam
Mértéktelen pazarlám el. Időmet
Én elemésztém; most engem emészt
El az idő. Szoros mértékre vett
S órát csinált belőlem: gondjaim
A perczek; sóhajokkal szegzik a
Szemek lapjára számjaikat; s kezem
Mint mutató jár rajtok szűntelen,
Törűlve könyeik’. Az óraütés
Jelhangja: mély nyögés, mindannyiszor
A szívre ütve, mint harangra. Így
Sohaj, köny és nyögés mutatnak
Perczet s időt s órát. De mind ezek
Rohanva futnak Bolingbroke kevély
Öröminél; s én, a bolond kakuk,
Nagy ostobául: óráit kiáltom.
– E zene fáraszt! Oh hagyjátok el!
Mert bár sok őrült józanúlt ki már
Zenétűl: engem józant még megőrjít.
S mégis, megáldlak, a ki ezt hozád!
Mert szeretet-jel; s szeretet, Richardnak
Mi ritka gyöngy e gyűlölő világban!
Lovászlegény jő.
Gondolkodám, hogy’ hasonlítsam e
Börtönt, hol élek, a világhoz; és
Mert a világ emberrel oly tele,
Míg itt kivülem nincs egy lélek is:
Nem birtam. Ámde majd csak kisütöm.
Agyam legyen lelkem nősténye, lelkem
Legyen a nemző: ketten így örök
Termékeny eszmék sergeit fogantják,
Mik úgy benépesítik e kicsiny
Világot itt búbajjal, mint a nagy
Világot kün az emberek. Mivel
Az eszme nyugtalan mind. – A java
– Az isteneszmék – kételyek között
Vergődnek, mik magát a szent igét
Az ige ellen harczra költik. Így:
„Mind jőjetek!” S megint: „A mennybe jutni
Bajosb, miként tevének tűfokán
Átmenni.” –
A nagyravágyás gondolatjai
Nagy, képtelen csodákra törnek: a
Silány körömmel hogy’ lehetne át-
Hatolni, e kemény világ, e börtön
Vastag falán? S mert ez lehetlen: ön-
Gőgjökbe fúlnak. – Az elégülés
Eszméi önmagoknak hizelegnek:
Hogy hisz nem ők az elsők, kik a bal-
Sors martaléki s utolsók se’; mint
Piszkos csavargó, ki a kalodában
E gondolattal űzi szégyenét:
Hogy már sok ült s még sok fog ülni ott;
S megnyugszik ebben, önbaját azok
Hátára tolva, kik előtte már
Kiszenvedék azt. – Im, így játszom egy
Személyben én sokat. De köztök egy sincs
Elégedett. Olykor király vagyok,
S az árulók miatt óhajtozom
Koldus lehetni: és az is vagyok.
Majd a nyomor kiáltja, hogy király
Koromba’ mégis jobb dolgom vala.
S megint király leszek; de akkor ismét
Eszembe jut, hogy Bolingbroke mikép
Királytalaníta meg s tett – semmivé!
De bármi légyek: én se, más se, a
Ki egyszer ember, nem lehet elégűlt.
| Míg semmivé-lét nem nyugtatja meg. | (Zene hangzik.) |
Mértéket! Oh, az édes zene mily
Fanyar, ha benne nincs mérték s idő!
Az emberéletnek zenéje is
Így van. S im én most, kényes füllel, egy
Bomlott húron hibát lelek, mivel
Mérték s idő megtartva benne nincs;
Azonban éltem idejét magam
Mértéktelen pazarlám el. Időmet
Én elemésztém; most engem emészt
El az idő. Szoros mértékre vett
S órát csinált belőlem: gondjaim
A perczek; sóhajokkal szegzik a
Szemek lapjára számjaikat; s kezem
Mint mutató jár rajtok szűntelen,
Törűlve könyeik’. Az óraütés
Jelhangja: mély nyögés, mindannyiszor
A szívre ütve, mint harangra. Így
Sohaj, köny és nyögés mutatnak
Perczet s időt s órát. De mind ezek
Rohanva futnak Bolingbroke kevély
Öröminél; s én, a bolond kakuk,
Nagy ostobául: óráit kiáltom.
– E zene fáraszt! Oh hagyjátok el!
Mert bár sok őrült józanúlt ki már
Zenétűl: engem józant még megőrjít.
S mégis, megáldlak, a ki ezt hozád!
Mert szeretet-jel; s szeretet, Richardnak
Mi ritka gyöngy e gyűlölő világban!
Lovászlegény jő.
LOVÁSZLEGÉNY.
Királyi felség, üdv!
Királyi felség, üdv!
RICHARD.
Melyőnk dobá a sulykot távolabb?
Ki vagy te? hogy jövél ide? holott
Ember se’ jár, csak a mogorva eb,
Ki étket hoz, tengetni nyomorom’.
| Üdv, nemes lovag! |
Ki vagy te? hogy jövél ide? holott
Ember se’ jár, csak a mogorva eb,
Ki étket hoz, tengetni nyomorom’.
LOVÁSZLEGÉNY.
Lovász valék óladban, oh király,
Királykorodban. S most, útamba esvén –
Mert Yorkba mék – nagy bajjal megnyerém,
Hogy volt uram’ meglátogassam itt.
Oh jaj, mikép fájt a szivem, midőn
A koronázáskor Bolingbrokeot
A szürke Barbaryn látám hogy ült;
Ezt a lovat üléd te annyiszor,
Ezt tanitottam annyi gonddal én!
Lovász valék óladban, oh király,
Királykorodban. S most, útamba esvén –
Mert Yorkba mék – nagy bajjal megnyerém,
Hogy volt uram’ meglátogassam itt.
Oh jaj, mikép fájt a szivem, midőn
A koronázáskor Bolingbrokeot
A szürke Barbaryn látám hogy ült;
Ezt a lovat üléd te annyiszor,
Ezt tanitottam annyi gonddal én!
RICHARD.
Hát Barbaryn ült? – Mondd el csak, jó barátom,
Hogy’ járt alatta?
Hát Barbaryn ült? – Mondd el csak, jó barátom,
Hogy’ járt alatta?
LOVÁSZLEGÉNY.
Büszkén, mintha meg-
Vetné a földet.
Büszkén, mintha meg-
Vetné a földet.
RICHARD.
Szintoly büszke volt
Hátán Bolingbroke… Ez a ló, királyi
Kezembül ett kenyért; e kéz tevé
– Megsimogatva sokszor – oly kevélylyé!
Mért nem botolt meg? mért el nem bukott?
– Hisz gőg s bukás egymást kisérni szokták –
S nem törte a kevély lovag nyakát,
Ki nyergét bitorolta? Megbocsáss,
Jó ló! Te arra vagy teremtve, hogy
Hordozd az ember terhét! Ime én
Ló nem vagyok, s mégis, mint a szamár,
Terhet viszek, sarkantyútól nyögök
S tajtékba’ vérzem, Bolingbroke alatt!
Börtönőr jő, tállal.
Szintoly büszke volt
Hátán Bolingbroke… Ez a ló, királyi
Kezembül ett kenyért; e kéz tevé
– Megsimogatva sokszor – oly kevélylyé!
Mért nem botolt meg? mért el nem bukott?
– Hisz gőg s bukás egymást kisérni szokták –
S nem törte a kevély lovag nyakát,
Ki nyergét bitorolta? Megbocsáss,
Jó ló! Te arra vagy teremtve, hogy
Hordozd az ember terhét! Ime én
Ló nem vagyok, s mégis, mint a szamár,
Terhet viszek, sarkantyútól nyögök
S tajtékba’ vérzem, Bolingbroke alatt!
Börtönőr jő, tállal.
BÖRTÖNŐR (a Lovászlegény-hez).
Tágulj fiú, tovább itt nem maradhatsz.
Tágulj fiú, tovább itt nem maradhatsz.
RICHARD.
Ha engemet szeretsz, menj; menni kell!
Ha engemet szeretsz, menj; menni kell!
LOVÁSZLEGÉNY.
| Mit nem mer a nyelv, szívem mondja el! | (El.) |
BÖRTÖNŐR.
Tessék, uram.
Tessék, uram.
RICHARD.
Mint szoktad eddig, rabod ételét.
| Kóstold meg hát elébb, |
BÖRTÖNŐR.
Uram, sir Exton most jön a királytól
S ellenkező parancsokat hozott.
Uram, sir Exton most jön a királytól
S ellenkező parancsokat hozott.
RICHARD.
Ördög vigyen, Lancaster Henrikeddel!
Ördög vigyen, Lancaster Henrikeddel!
| Türelmem elfogyott! | (Megüti.) |
BÖRTÖNŐR.
Sir Exton, Szolgák-kal, fegyverezve jő.
| Jaj, jaj, segítség! |
RICHARD.
Hah! ily vadúl rohan meg a halál?
Örökre égő tűzben égjen a kéz,
Mely engem így megöl! Exton, merész kezed
Királyi földet királyvérrel fertezett!
Föl, lelkem, égbe! ott van fényhazád!
Hah! ily vadúl rohan meg a halál?
| – Czudar! kezedben hoztad megölődet! | (Elveszi egytől a fegyverét és megöli azt vele.) |
| Eredj te is, tölts’ egy pokol-lyukat! | (Megöl egy másikat. Exton őt leszúrja.) |
Mely engem így megöl! Exton, merész kezed
Királyi földet királyvérrel fertezett!
Föl, lelkem, égbe! ott van fényhazád!
| Testem poré, neki nyugvást az ád. | (Meghal.) |
EXTON.
Hős szív, királyi vér! Ezt öltem el!
S oh nem tudom, tettem mit érdemel.
Bár volna jó; de ördögöm, ki ezt
Sugallta itt ben, most vádolni kezd.
E holt királyt az élőhöz viszem.
Hős szív, királyi vér! Ezt öltem el!
S oh nem tudom, tettem mit érdemel.
Bár volna jó; de ördögöm, ki ezt
Sugallta itt ben, most vádolni kezd.
E holt királyt az élőhöz viszem.
| A többit el! Sírjok ott kün leszen. | (A holtakat fölveszik s Mind el.) |
)
