IV. SZÍN.
Ugyanott.
Riadó. York jő.
YORK.
Győztes maradt hadával a királyné;
Harczolva értem, bátyáim elestek;
Hátrál hadam szilaj győzők előtt,
És fut, miként szélvész előtt hajó,
Mint kiehűlt farkas előtt juhok.
Ég tudja azt, mi érte fiaim’;
De azt tudom, mint férfiak megállnak,
Kiket dicsőség, hír vár élve-halva.
Rikhárd háromszor tört hozzám utat,
És felkiálta: „Bátran küzdj, atyám!”
És annyiszor jött hozzám Eduárd,
Fogantyujáig bíbor pallosa
Befestve a leöltek vérivel.
A legmerészebb hősök visszaléptek,
S Rikhárd kiálta: „Rajta! egy tapot se
Hátrálj! Királyi bot vagy sirgödör!”
S megint előre törtünk; hajh! de ujra
Hátrálni kelle: így erőködik
A hattyú gyakran víz ellen híjába,
De hallga! jőnek szörnyü üldözőim,
És gyönge én, nem futhatok dühöktől;
S volnék erős bár, nem futnék dühöktől.
Számlálva van már éltem fövenye:
Itt kell maradnom, itt bezárnom étem’.
Margit királyné, Clifford, Northumberland és katonák jőnek.
Vérszomju Clifford! zord Northumberland!
Uj lángra szítom olthatlan boszútok’.
Én vagyok a czél: állok a lövésnek!
Győztes maradt hadával a királyné;
Harczolva értem, bátyáim elestek;
Hátrál hadam szilaj győzők előtt,
És fut, miként szélvész előtt hajó,
Mint kiehűlt farkas előtt juhok.
Ég tudja azt, mi érte fiaim’;
De azt tudom, mint férfiak megállnak,
Kiket dicsőség, hír vár élve-halva.
Rikhárd háromszor tört hozzám utat,
És felkiálta: „Bátran küzdj, atyám!”
És annyiszor jött hozzám Eduárd,
Fogantyujáig bíbor pallosa
Befestve a leöltek vérivel.
A legmerészebb hősök visszaléptek,
S Rikhárd kiálta: „Rajta! egy tapot se
Hátrálj! Királyi bot vagy sirgödör!”
S megint előre törtünk; hajh! de ujra
Hátrálni kelle: így erőködik
A hattyú gyakran víz ellen híjába,
| A túlhatalmas árral küzködő. | (Kün rövid riadó.) |
És gyönge én, nem futhatok dühöktől;
S volnék erős bár, nem futnék dühöktől.
Számlálva van már éltem fövenye:
Itt kell maradnom, itt bezárnom étem’.
Margit királyné, Clifford, Northumberland és katonák jőnek.
Vérszomju Clifford! zord Northumberland!
Uj lángra szítom olthatlan boszútok’.
Én vagyok a czél: állok a lövésnek!
NORTHUMBERLAND.
Add meg magad’ kegyelemre, büszke York!
Add meg magad’ kegyelemre, büszke York!
CLIFFORD.
Igen, oly kegyelemre, mint minőt atyámnak
Durván leróva, ő adott kegyetlen.
Most szekeredről, Phaëton! lebuktál,
S alkonyt okoztál, bár még dél vagyon.
Igen, oly kegyelemre, mint minőt atyámnak
Durván leróva, ő adott kegyetlen.
Most szekeredről, Phaëton! lebuktál,
S alkonyt okoztál, bár még dél vagyon.
YORK.
Miként a phoenix, hamvaimból kikel majd
Az a madár, mely boszúlóm leszen;
És e reményben nézek föl egekre,
És megvetem, bármit mértek reám.
Nos, mért nem jöttök? Féltek? ennyien?
Miként a phoenix, hamvaimból kikel majd
Az a madár, mely boszúlóm leszen;
És e reményben nézek föl egekre,
És megvetem, bármit mértek reám.
Nos, mért nem jöttök? Féltek? ennyien?
CLIFFORD.
Igy küzd a gyáva, ha hijába fut;
Igy csipdesi sólyom karmait galamb;
Kétségbe’sett orv, ha eljátsza éltét,
Igy káromolja, szidja a poroszlót.
Igy küzd a gyáva, ha hijába fut;
Igy csipdesi sólyom karmait galamb;
Kétségbe’sett orv, ha eljátsza éltét,
Igy káromolja, szidja a poroszlót.
YORK.
Oh Clifford! eszmélj egyszer vissza csak
És gondolatban menj át éltemen:
Nézz rám, ha a szégyenpír engedi,
S harapd meg nyelved’, mely rám gyávaságot
Kent, ki elől, ha szeme rád lövelt,
Rémülve futál.
Oh Clifford! eszmélj egyszer vissza csak
És gondolatban menj át éltemen:
Nézz rám, ha a szégyenpír engedi,
S harapd meg nyelved’, mely rám gyávaságot
Kent, ki elől, ha szeme rád lövelt,
Rémülve futál.
CLIFFORD.
Nem váltok szót veled,
De szablyasújtást, egyre négyszer annyit.
Nem váltok szót veled,
De szablyasújtást, egyre négyszer annyit.
| (Kardot ránt.) |
MARGIT KIRÁLYNÉ.
Megállj, vitéz lord! még kimélni vágynám
Ezer okból a pártos életét.
Dühtől siket: te szólj, Northumberland.
Megállj, vitéz lord! még kimélni vágynám
Ezer okból a pártos életét.
Dühtől siket: te szólj, Northumberland.
NORTHUMBERLAND.
Megállj! nagyon megtiszteled, ha ujjad’
Karczolod is meg, bár szivébe döfj.
Minő vitézség volna csaholó eb
Fogai közé dugnod kezedet,
Ha lábad is el, tova lökheti?
Minden előnyt használni harczi mód,
S ott tíz egy ellen még nem gyávaság.
Megállj! nagyon megtiszteled, ha ujjad’
Karczolod is meg, bár szivébe döfj.
Minő vitézség volna csaholó eb
Fogai közé dugnod kezedet,
Ha lábad is el, tova lökheti?
Minden előnyt használni harczi mód,
S ott tíz egy ellen még nem gyávaság.
| (Megragadják a küzködő Yorkot.) |
CLIFFORD.
Im igy vergődik tőrben a szalonka.
Im igy vergődik tőrben a szalonka.
NORTHUMBERLAND.
A tengeri nyúl hurokban így vivódik. (Yorkot fogolylyá teszik.)
A tengeri nyúl hurokban így vivódik. (Yorkot fogolylyá teszik.)
YORK.
A martalékon orvok igy ujongnak;
Igy adja meg legyőzött hős magát.
A martalékon orvok igy ujongnak;
Igy adja meg legyőzött hős magát.
NORTHUMBERLAND.
Felséges urnőm, mit tegyünk vele?
Felséges urnőm, mit tegyünk vele?
MARGIT KIRÁLYNÉ.
Vitéz nagyok, Clifford, Northumberland!
Hadd álljon ő itt e vakandturáson,
Kitárva karjait, ki hegyek után nyúlt,
De csak az árnyat szegdelé keze.
Te akarád az angol koronát?
Te csaptál annyi zajt a parliamentben,
És prédikáltad fenkölt származásod’?
Hogy megsegítsen, hol van falka kölyked?
A búja Edvárd, a jó kedvü György?
És hol a hős, pupos istencsoda,
Dicky gyerek, ki dörmögő szavával
Lovalni szokta pártos öregét?
S a többivel Rutland kedvencz fiad?
Nézd, e kendőbe törlém én a vért,
Melyet fiad kebléből onta ki
Vitézi Clifford kardja élivel.
Ha tán halálán nedvesűl szemed:
Vedd ezt, szárítsd le véle arczodat.
Ha nem gyűlölnék oly halálosan,
Szánnám siralmas sorsodat, szegény!
No, keseregj hát, kérlek, hadd vigadjak!
Vagy lányszived ugy kiaszalta kebled’,
Hogy egy könyűd sincs Rutlandod halálán?
Miért e fagy? Dühöngnöd kellene;
Azért gunyollak, ember, hogy dühöngj;
Tombolva dúlj-fúlj, hadd ujongjak én.
Látom, dijat vársz kedvtelésemért:
Megkoronázva tud csak szólni York.
Koronát! s urak ti, mély bókot neki!
Fejére tészem, tartsátok kezét.
(Papír koronát tesz fejére.)
Nini! valóban! most egész király!
Ez volt, ki Henrik székit elvevé;
Ez az, utódúl akit kineveztek.
De mint kerűl, hogy nagy York ily hamar
Megkoronázva eskét megszegé?
Ugy rémlik, addig nem lehetsz király, mig
Henrik kezet nem nyujtott a halálnak.
Henrik diszével körzenéd fejét,
És homlokáról ékét leszakítnád,
Még életében, szent esküd daczára?
Oh nincs bocsánat, nincsen ily bünért!
Le koronáját, és fejét vele!
Hulljon le tüstént e perczben feje!
Vitéz nagyok, Clifford, Northumberland!
Hadd álljon ő itt e vakandturáson,
Kitárva karjait, ki hegyek után nyúlt,
De csak az árnyat szegdelé keze.
Te akarád az angol koronát?
Te csaptál annyi zajt a parliamentben,
És prédikáltad fenkölt származásod’?
Hogy megsegítsen, hol van falka kölyked?
A búja Edvárd, a jó kedvü György?
És hol a hős, pupos istencsoda,
Dicky gyerek, ki dörmögő szavával
Lovalni szokta pártos öregét?
S a többivel Rutland kedvencz fiad?
Nézd, e kendőbe törlém én a vért,
Melyet fiad kebléből onta ki
Vitézi Clifford kardja élivel.
Ha tán halálán nedvesűl szemed:
Vedd ezt, szárítsd le véle arczodat.
Ha nem gyűlölnék oly halálosan,
Szánnám siralmas sorsodat, szegény!
No, keseregj hát, kérlek, hadd vigadjak!
Vagy lányszived ugy kiaszalta kebled’,
Hogy egy könyűd sincs Rutlandod halálán?
Miért e fagy? Dühöngnöd kellene;
Azért gunyollak, ember, hogy dühöngj;
Tombolva dúlj-fúlj, hadd ujongjak én.
Látom, dijat vársz kedvtelésemért:
Megkoronázva tud csak szólni York.
Koronát! s urak ti, mély bókot neki!
Fejére tészem, tartsátok kezét.
(Papír koronát tesz fejére.)
Nini! valóban! most egész király!
Ez volt, ki Henrik székit elvevé;
Ez az, utódúl akit kineveztek.
De mint kerűl, hogy nagy York ily hamar
Megkoronázva eskét megszegé?
Ugy rémlik, addig nem lehetsz király, mig
Henrik kezet nem nyujtott a halálnak.
Henrik diszével körzenéd fejét,
És homlokáról ékét leszakítnád,
Még életében, szent esküd daczára?
Oh nincs bocsánat, nincsen ily bünért!
Le koronáját, és fejét vele!
Hulljon le tüstént e perczben feje!
CLIFFORD.
Enyém e tiszt, atyám emlékeért!
Enyém e tiszt, atyám emlékeért!
MARGIT KIRÁLYNÉ.
Várj, még ne! Halljuk, hogy imádkozik.
Várj, még ne! Halljuk, hogy imádkozik.
YORK.
Oh frank vadállat, bőszebb farkasoknál!
Kigyó fogánál nyelved mérgesebb!
Asszony-nemedhez ah! mily rútul illik
Mint amazon újongnod kínjain
Annak, kit a sors rabláncokra vert!
Ha nem vón’ arczod lárva, változatlan,
S szemérme vesztett bűnös, megszokásból:
Gőgös királyné! rád pirítanék.
Elmondanom csak, honnan származál,
Honnan jövél: elég vón’ szégyenűl, hogy
Megszégyenűlj, ha ismernéd a szégyent.
Atyád a két Sicilia, Jeruzsálem
S Nápoly királya czímét viseli,
S egy angol bérlő nála gazdagabb.
E koldus úrtól tanulád a gőgöt?
Csak annyit érsz el, dölyfös asszony, ezzel:
Bebizonyúl a példaszó: „Ha felkap,
Agyon nyargalja a koldus lovát.”
Báj teszi gyakran büszkévé a nőt:
De az égre! ebből hitvány a te részed.
Erénye költ legfőbb csodálkozást:
Ellenkezője készt bámulni rajtad.
Szemérem által lesz ő isteni:
Nincs nyoma benned, undokká tesz ez.
Oly messze vagy te mindattól, mi jó,
Mint ide tőlünk távol antipód,
Vagy mint az éji sark a délitől.
Oh tigris-sziv te, asszonybőrbe varrva!
Felfoghatád a gyermek szíve vérit,
Szemét törölni atyjának adád:
Hogy van, hogy arczod mégis asszonyarcz?
A nő szelid, hajlékony, könyörű:
Te kő, merev, nyers, durva, kegytelen.
Mondád, dühöngjek: vágyad teljesült.
Sirjak, kivántad: teljesült ez is.
Dühös vihar dús záport fú előre,
S szakadni kezd, ha a vihar elült.
Halotti ünnep Rutlandért e köny,
S boszút kiált minden csöpp ellened,
Te álnok aszony, s Clifford, kegytelen!
Oh frank vadállat, bőszebb farkasoknál!
Kigyó fogánál nyelved mérgesebb!
Asszony-nemedhez ah! mily rútul illik
Mint amazon újongnod kínjain
Annak, kit a sors rabláncokra vert!
Ha nem vón’ arczod lárva, változatlan,
S szemérme vesztett bűnös, megszokásból:
Gőgös királyné! rád pirítanék.
Elmondanom csak, honnan származál,
Honnan jövél: elég vón’ szégyenűl, hogy
Megszégyenűlj, ha ismernéd a szégyent.
Atyád a két Sicilia, Jeruzsálem
S Nápoly királya czímét viseli,
S egy angol bérlő nála gazdagabb.
E koldus úrtól tanulád a gőgöt?
Csak annyit érsz el, dölyfös asszony, ezzel:
Bebizonyúl a példaszó: „Ha felkap,
Agyon nyargalja a koldus lovát.”
Báj teszi gyakran büszkévé a nőt:
De az égre! ebből hitvány a te részed.
Erénye költ legfőbb csodálkozást:
Ellenkezője készt bámulni rajtad.
Szemérem által lesz ő isteni:
Nincs nyoma benned, undokká tesz ez.
Oly messze vagy te mindattól, mi jó,
Mint ide tőlünk távol antipód,
Vagy mint az éji sark a délitől.
Oh tigris-sziv te, asszonybőrbe varrva!
Felfoghatád a gyermek szíve vérit,
Szemét törölni atyjának adád:
Hogy van, hogy arczod mégis asszonyarcz?
A nő szelid, hajlékony, könyörű:
Te kő, merev, nyers, durva, kegytelen.
Mondád, dühöngjek: vágyad teljesült.
Sirjak, kivántad: teljesült ez is.
Dühös vihar dús záport fú előre,
S szakadni kezd, ha a vihar elült.
Halotti ünnep Rutlandért e köny,
S boszút kiált minden csöpp ellened,
Te álnok aszony, s Clifford, kegytelen!
NORTHUMBERLAND.
Szégyen reám! de kínja úgy megindít,
Szeme könyűjét alig fojtja vissza.
Szégyen reám! de kínja úgy megindít,
Szeme könyűjét alig fojtja vissza.
YORK.
Éh kannibál se érintette vón’
S mocskolta vón’ be vérrel azt az arczot;
De óh, ti tizszer ádázabb szivűek
S vadabbak vagytok hyrkán tigriseknél.
Nézd, bősz királyné, hogy sír egy atya!
Fiam vérébe mártád te e kendőt,
És én e vért könynyel mosom le most.
Tartsd meg e kendőt s dicsekedj’ vele;
S a gyászregét ha hűven elbeszéled,
Lelkemre! köny hull hallgatók szeméből,
Zokogva sír még ellenségem is,
S azt mondja: ’Hajh! siralmas tett vala!”
Vedd e koronát is s véle átkomat,
S ha rászorulsz, nyerj oly vigaszt, minőt
Most kegyetlen kezedből én vevék!
Kőszívü Clifford! vígy ki e világból:
Lelkem az égbe, fejetekre vérem!
Éh kannibál se érintette vón’
S mocskolta vón’ be vérrel azt az arczot;
De óh, ti tizszer ádázabb szivűek
S vadabbak vagytok hyrkán tigriseknél.
Nézd, bősz királyné, hogy sír egy atya!
Fiam vérébe mártád te e kendőt,
És én e vért könynyel mosom le most.
Tartsd meg e kendőt s dicsekedj’ vele;
S a gyászregét ha hűven elbeszéled,
Lelkemre! köny hull hallgatók szeméből,
Zokogva sír még ellenségem is,
S azt mondja: ’Hajh! siralmas tett vala!”
Vedd e koronát is s véle átkomat,
S ha rászorulsz, nyerj oly vigaszt, minőt
Most kegyetlen kezedből én vevék!
Kőszívü Clifford! vígy ki e világból:
Lelkem az égbe, fejetekre vérem!
NORTHUMBERLAND.
Vón’ bár egész családom gyilkosa,
Lelkemre, véle sirnom kén’, ha látom,
Mily iszonyú kín marczangolja keblét!
Vón’ bár egész családom gyilkosa,
Lelkemre, véle sirnom kén’, ha látom,
Mily iszonyú kín marczangolja keblét!
MARGIT KIRÁLYNÉ.
Northumberland, sirásra áll a szád?
Csak arra gondolj, mit tett ő velünk,
S gyorsan leszárad fakadó könyűd.
Northumberland, sirásra áll a szád?
Csak arra gondolj, mit tett ő velünk,
S gyorsan leszárad fakadó könyűd.
CLIFFORD.
Ez eskümért! ez itt megölt atyámért!
Ez eskümért! ez itt megölt atyámért!
| (Megszúrja.) |
MARGIT KIRÁLYNÉ.
| És ez szelíd királyunk jogaért! | (Megszúrja.) |
YORK.
Tárd fel, nagy Isten, irgalmad kapuját!
Tárd fel, nagy Isten, irgalmad kapuját!
| Lelkem te hozzád leng e sebnyiláson! | (Meghal.) |
MARGIT KIRÁLYNÉ.
York kapujára tüzzétek fejét:
York városát York onnan nézze át.
York kapujára tüzzétek fejét:
York városát York onnan nézze át.
| (Harsonák. Mind el.) |
)
