Az Ómagyar Mária-siralom
Az Ómagyar Mária-siralom
A magyar nyelvű vers első fennmaradt emléke, az Ómagyar Mária-siralom méltó nyitánya a magyar költészet szövegeken is nyomon kísérhető hét évszázados történetének. A hosszú lappangás után 1922-ben felfedezett költeményt egy 1300 körüli, domonkos eredetű kódex (Lőweni EK) őrizte meg, olyan latin szövegek társaságában, melyek vallásos összejöveteleken kerülhettek tolmácsolásra. A Mária-siralom után egy nagyheti beszédvázlat olvasható, versünket nyilván a beszéd előtt való eléneklésre, az ájtatos hangulat felkeltésére szánták. Eredetije liturgikus vers: Geoffroi de Breteuil (†1196) francia himnuszköltő egyik változatos ritmusú, szép szekvenciája. Magyarra fordítva azonban megszűnt hivatalos egyházi szöveg lenni; laikus jellegű ének (cantio, cantilena) lett belőle, mely nem hangozhatott el misén vagy zsolozsmán. Az ismeretlen fordító ennek tudatában nem is törekedhetett a latin Planctus hű fordítására; ihletett átköltést nyújtott, szabadon tolmácsolva – misztikus beleérzéssel – az istenanya fájdalmát.
A misztikus átélés nemcsak az emberi érzést igyekezett isteni magasságokba emelni, hanem egyúttal megkezdte az istenség humanizálását is, elindította azt a fejlődést, melynek során a bizánci mozaikok lenyűgöző Mária-ábrázolásai az olasz festők bájos földi madonnáivá alakultak át. Az Ómagyar Mária-siralom magasztos líraisága sem távolodott már el az emberi szférától: Mária és Krisztus nevét nem is említvén, egy anya fájdalmát adja elő fia elvesztésén, feloldva a "szent" témát a legemberibb érzésekben. S mindezt valódi lírai ihletettséggel. "Csak végig kell nézni: még a csonka költeményben is hány fordulaton nem megy át a "siralom" líraisága. Bágyadt féleszmélet állapotából három ízben tör fel benne megújuló erővel az anyai fájdalom jajszava, mindannyiszor más-más fordulattal keresve utat, amelyen megnyilatkozhassék, s élő lényt, ki könyörüljön rajta és fián, mígnem a szemlélet ismételten felizgató hatása alatt az irgalomért kiáltás kitöréséig emelkedik" (Horváth János).
117Az ismeretlen átdolgozó minden latinizmustól mentesen, fesztelenül, egyetlen lendülettel, töretlen mondatokban tolmácsolta latinját. Visszaadja az eredeti játékos ritmikájának lejtését, de a maga magyar ritmusösztöne szerint, az ősi magyar vers két ütemű, kötetlen szótagszámú soraival. Mint jó ismerősre találhatott rá a latin himnusz alliterációira, s megduplázta azokat a betűrímmel gazdagon élő ősi énekek hagyománya szerint: "Világ világa, Virágnak virága!" De hozzáadta a latin himnusz nagy vívmányát, a rímet is, mely már otthonosan csendül e legrégibb verses emlékünk sorai végén. Az ősi magyar vers és a latin himnusz "misztikus nászá"-ból így született meg a magyar poézis.
Bizonyára nem éppen ez alkalommal, az Ómagyar Mária-siralom szerzésekor. A költemény fejlettsége, természetessége elődökre vall, s bizonyára nem hiányoztak folytatásai sem. Több igazi magyar vers azonban nem maradt fenn a középkornak ezekből a századaiból, pedig nemcsak a laikus vallásos közösségekben, hanem később a huszita gyülekezetekben is – erről források tanúskodnak – gyakran zendülhetett fel a magyar ének. Csupán egy több töredékből álló szövegkomplexus, a Königsbergi töredék (14. század közepe) tanúskodik a magyar nyelvű vers folytonosságáról. A könyvtáblából kiáztatott szövegmaradványok talán egy Mária-szekvencia töredékei, jellegét és eredetét azonban mindeddig nem sikerült kielégítően tisztázni.
