A magyar nyelvű dráma kezdetei
A magyar nyelvű dráma kezdetei
A liturgikus dráma, melynek hazai jelentkezését már a 11. század végén megfigyelhettük, még a templomi szertartás szerves része volt; később azonban attól elválasztva, szövegét kibővítve s a templomon kívül is előadtak ilyen drámai játékokat. A liturgiából kiemelt színjátékot nevezték misztériumnak, melyet egyelőre szintén latinul, majd két nyelven, később pedig teljesen anyanyelven mutattak be. Ezzel párhuzamosan tematikája is bővült: kezdetben a liturgikus dráma újszövetségi témáira szorítkozott (karácsony, vízkereszt, passió, feltámadás), de idővel helyet kapott benne a szentek élete, valamint a vallásos-morális allegória is. Míg a liturgikus drámában, sőt eleinte a misztériumjátékokban is kizárólag egyháziak szerepeltek, az utóbbiak előadásába később – különösen az anyanyelvre való átváltásuk után – iskolásokat, sőt felnőtt polgárokat is bevontak.
Mint a drámának általában, a misztériumjátéknak is a város az éltető társadalmi környezete. Magyarországon is a városokból maradtak fenn adatok misztérium-előadásokról a 15. századtól kezdve (Sopron: 1412; Pozsony: 1440; Bártfa: 1491, 1497, 1512, 1516; Brassó: 1500), ezek azonban latin vagy német nyelvűek voltak. Volt közöttük karácsonyi játék, passió s húsvéti misztérium, – előadásukat ferences, illetve domonkos szerzetesek rendezték a vallásos társulatok, illetve az iskolák részvételével. A német polgárság színi előadásai közül egyet közelebbről is ismerünk: egy Bártfán 1439–1481 között latin vagy német (esetleg mindkét) nyelven előadott 15 jelenetre tagolt misztériumot. Ennek ugyanis fennmaradt a színlapja, a játék szereplőinek, illetve az őket megjelenítő iskolásoknak s polgároknak a neveivel. E nagy szereplő gárdát megmozgató misztériumjáték, mely Krisztus pokolraszállását és feltámadását 164jelenítette meg, típusát tekintve óangol eredetű ún. descensus (alászállás), mely a 14. században német földön élte virágkorát, s innen jutott el a felvidéki német városokba.
Magyar nyelvű előadásra ugyan egyetlen adat sincs, de bizonyosra vehető, hogy a kolduló rendek ezt a hatásos propagandaeszközt a magyar városokban és mezővárosokban is felhasználták. A szövegemlékek tanúsága szerint a legnépszerűbb a látványos passiójáték lehetett. Latin szövegei a Sermones dominicales című gyűjteményben, Temesvári Pelbárt Pomeriumában, valamint Laskai Osvát Biga salutisában olvashatók nagypénteki prédikációkban feloldva. A legrészletesebb a Sermones dominicales 17 jelenetre felosztható szövege, a legdrámaibb pedig a Laskai Osváté. Temesvári Pelbárt szintén igen színes és megjelenítő erejű passióbeszédét pedig az teszi érdekessé, hogy prédikátortársai számára tanácsokat is ad "a nagypénteki prédikáció rendjéről és módjáról… amennyiben Krisztus urunk passióját áhitatos színrevitel ceremóniáival" akarják előadni. Ennek alapján feltételezhető, hogy a magyar kódexekben megjelenő passiószövegeket nagypénteki szentbeszédek alkalmával meg is jelenítették. Bár sok epikus részlet már olvasmánnyá alakulásukról tanúskodik, a jól elkülöníthető jelenetek s a dialógusok – főként az Érsekújvári-kódex változatában – talán őrzik még előadatásuk emlékét. Az Érsekújvári-kódex passiószövege kilenc jelenetből áll, s a virágvasárnaptól Jézus kereszthaláláig terjedő főbb eseményeket örökíti meg.
Más típust mutat a Stellariumba beiktatott ún. prófétajáték, mely a megváltás kieszközlésének történetét tartalmazza. Temesvári Pelbárt ugyan olvasmánynak szánta, de színszerűen is meg lehetett jeleníteni. Ez a misztérium voltaképpen drámai erővel megírt, dialogizált teológiai fejtegetés, ún. "égi per", melyben Isten, Jézus, ószövetségi személyek (Dávid, Jób stb.), szentatyák, allegorikus alakok (igazság, irgalmasság stb.) vitatkoznak a megváltás dogmája felett. Temesvári Pelbártnak ezt a dramatizált prédikációját is lefordították magyarra (Horvát-, Tihanyi-k.); hogy előadták-e, nem tudhatni. Az ilyen dramatizált disputák kedveltségére vall a verses Katalin-legendának az a nevezetes része is, mely a szent és a filozófusok vitáját jeleníti meg. A reformáció korában elterjedt vitadrámák egyik előzményét is az "égi per"-típusú játékokban kereshetjük.
A drámai jelleget csak igen elmosódott formában őrző misztérium-szövegeken kívül mindössze egyetlen valódi dráma maradt ránk a középkor végéről: a Három körösztény leány (Sándor-k.) című mártírdráma. Eredetije, Dulcitius, egyike volt annak a hat drámának, amelyet Hrotswitha, a 10. században Gandersheimben élt német apáca írt keresztény szellemben Terentius népszerű, de pogány komédiái ellen. Hrotswitha darabjait Konrad Celtis német humanista fedezte fel és adta ki nyomtatásban (1501).
A Dulcitius eléggé szabad magyar fordításban, a dialógusokat prózába vonva össze, szemmel láthatóan olvasmány céljára másolva maradt ránk. A szövegen tett változtatások legérdekesebbje az az aktualizálás, mely Diocletianus személyét a török császárral helyettesíti. Hrotswitha drámájának cselekménye azzal indul, hogy a császár maga elé rendeli "a három körösztény leányt", és felszólítja őket, tagadják meg hitüket, istenüket. De ők hajthatatlanok, mint minden példabeli hős; kérés, fenyegetés nem fog rajtuk, végül is elnyerik az óhajtott boldog mártíromságot. A tragikus kimenetelű dráma azonban nem 165mindig komor hangulatú, a lányok börtönében vígjátéki helyzetek teszik nevetségessé az ellenfelet. A helyzetkomikum akkor éleződik ki, amikor Fabius "fejedelem" (nagyúr) éjnek idején a szüzek cellájába látogat, de a szüzességük miatt rettegő lányok helyett a sötétben kormos fazekakat kezd ölelgetni, s aztán így kerül felesége színe elé.
A Három körösztény leány drámának még kezdetleges alkotás, mégis az első határozott lépés a magyar dráma megteremtésének útján. Előadásáról nem tudunk, ez azonban feltételezhető, hiszen az ilyen darab kitűnően alkalmas volt iskolai bemutatásra. A szertartásokhoz, prédikációkhoz kapcsolt misztériumdráma helyét a Jagelló-korban kezdi az iskolai színjáték felváltani, mely egyelőre a misztériumjátékok tematikáját folytatja ugyan, de a humanizmus hatására rövidesen a világi tematikát is befogadja. Hrotswitha mártírpassiója, a beleillesztett terentiusi, vígjátéki elemekkel az átmenetet jelzi az iskoladráma felé.
