Értekezései
Értekezései
A többi prédikátor-író műveitől eltérően, Heltainak már vallási-erkölcsi tárgyú oktató-vitázó írásai is túllépnek az értekező irodalom műfaji keretein, s megtelnek szépirodalmi elemekkel. Ez jellemző első jelentős művére, Az részegségnek és tobzódásnak veszedelmes voltáról való dialogusára (1552). A mű Sebastian Franck e tárgyról írt német nyelvű traktátusán alapul, fordításnak azonban alig tekinthető. Heltai szabadon bánik a témával saját céljai szerint. Hol kiegészíti, hol megrövidíti vagy átalakítja a mondanivalót, a hazai viszonyokhoz idomítva azt. Dialógussá, két kolozsvári polgár beszélgetéseivé is ő formálta a témát. Antal, aki a reformátorok hatására józan polgárrá lett, egy hétig naponta arra tanítja a züllés útjára került barátját, Demetert, hogy miféle bajok, veszélyek leselkednek arra, aki az ital, a tobzódás förtelmes bűnébe merül. A beszélgetések során Szkhárosihoz hasonló élességgel kerül sor a feudális uralkodó osztály tobzódásainak bírálatára is, mert a társadalmi anarchiának, törvénytelenségnek ez egyik fő forrása. Heltai pedig a patrícius polgárság érdekeinek megfelelően szembeszáll minden olyan jelenséggel, amely a béke és rend megbontója lehet. Ezért veszi védelmébe nemcsak ebben, de többi írásaiban is a jobbágyságot a hatalmaskodó urak ellenében. Mondanivalójának s a nemesség ellen irányuló kritikájának mélyén az a felismerés húzódik meg, hogy a polgárság számára végzetes lehet a pazarlás, javainak élvezetekre való elherdálása. Az uralkodó osztály reneszánsz pompakedvelése pedig erre csábítja a némi jólétet már elért polgárokat, holott az volna az érdekük, hogy józan, mértékletes élet mellett, egyre újabb jövedelmező vállalkozásokkal növeljék vagyonukat. A könyv tehát városi polgáremberek problémáiról szól és polgári olvasók számára készült. Nem teológiai, hanem társadalmi kérdéseket feszeget, és ebben van fő érdekessége és újsága. Valójában "világi" jellegű és érdekű munka, noha a kor szellemének megfelelően a megoldásokhoz bizonyítékot, érvet és szabályt a vallásban, a bibliában keresett.
A Dialogus stílusa, nyelvtani botlásai ellenére már ugyanaz az ízes magyar beszéd, amely Heltai későbbi műveit is jellemzi, s amely annyira különbözik prédikátor kortársainak száraz értekező modorától. A derűs kifejezések, jóízű szólások, a képes beszéd nem tolakodó, nem fárasztó, mégis állandó jelenléte, stílusának azok a sajátságai, melyek olvasójában kedvet, figyelmet ébresztenek. Heltai nem engedi, hogy oktatása, fejtegetése unalmassá váljék, mindig tud egy-két mondat erejéig rövid jelenetet, epizódot, ismert eseményre utaló célzást elhelyezni, s ez a kifogyhatatlan mesélő kedve olvasóját is magával ragadja, aki úgy érzi, hogy nem erkölcsi prédikációban részesül, hanem élvezetes beszélgetést hallgat. Humorát sohasem veszíti el; a részegséget ugyancsak meg akarja utáltatni, de azért az éjfélkor hazadülöngő társaságról mosolyt keltően veti oda: "… nem jól tötték volt fel az okulárt, mert a sárba estek egynéhányan." Az elbeszélő kedv és az élvezetes előadói modor – e két tulajdonság – már ebben az első moralizáló művében is Heltai "szépírói" hajlamaira figyelmeztet.
365Másik értekező jellegű munkája, a Háló (1570), Gonsalvius Reginaidus spanyol szerző 1567-ben megjelent latin nyelvű művének a fordítása. A spanyolországi inkvizíció borzalmait leleplező könyv tolmácsolására János Zsigmond szólította fel. Gonsalvius tíz jámbor keresztyén (protestáns) históriáján keresztül ismertet meg az inkvizíció szörnyűségeivel: milyen fondorlatos módon csalják az "ördög " hálójába az inkvizítorok áldozataikat, milyen módszerekkel vallatják, kínozzák és büntetik, s hogyan forgatják ki vagyonából, akire rásüthették az eretnekség bélyegét. A borzalmak leírásával Heltai rendkívül izgalmas olvasmánnyá formálta a Hálót; önálló kiegészítéseivel pedig magyar érdekűvé tette és antitrinitárius szelleművé hangolta át. Az elöljáró beszéd Heltai első antitrinitárius szellemű hitvallása, amelyben már a vallás kérdéseiben is a józan emberi ítélet számára kívánt korlátlan hatalmat biztosítani. Helytelenül állítják a szentháromsághívők, hogy a hit titkainak "az ember az ő elmélkedésével végére nem mehet, nem foghatja és nem tanolhatja meg. Mire való tehát… ha meg nem tanólhatjuk? Hiszen azért adta az áldott Isten az ő szent igéjét előnkbe… hogy megértsük és megtanóljuk… Az Isten nem akarja, hogy a keresztyény ember bolond legyen." A fordított részekbe is több helyen told be magyar vonatkozású részleteket; ezek egyike, a Szántai István 1538. évi segesvári vitájáról szóló leírás, már csaknem önálló fejezetnyi terjedelmű. "Végező beszéd"-ében a könyv tanulságait igyekezett levonni: ahol a pápa és hóhéri uralkodnak, "nem szabad ott a polgár magával", s mi is így járhatunk, ha ezek nálunk "megvethetik a lábukat". 1566-ban készültek is erre, amikor a török Gyulát és Szigetvárt ostromolta, Miksa táborában sok ezer pap abban reménykedett, hogy az isten kezükbe adja Magyarországot, de elszámították magukat. Íme Heltai protestáns történetfelfogása szerint Szigetvár, a pápa-antikrisztus híveinek protestánsellenes szándékai miatt, isten büntetéséből került török kézre.
