Alkalmi oktató-mulattató énekek
Alkalmi oktató-mulattató énekek
A magánélet különböző eseményei, főként lakodalmak, keresztelők, nagy vendégségek alkalmára volt divat a tréfás hangú, de félig-meddig komoly tartalmú mulattató énekek szerzése. Ebbe a típusba tartozik Tinódi Sokféle részögösről (1548) írt, valamint Ilosvainak Sokféle neveknek magyarázatja (1578) címmel szerzett s már említett éneke. Az oktatás szándéka mindkettőben elegyül a mulattatáséval, az egybegyűlt társaság szórakoztatásáéval. A legjobb példa erre Tholnai Bálint dunántúli prédikátornak Kálmáncsai Pétör "házasságának tisztösségére" írt éneke (Historia de moribus in convivio (A társaságbeli helyes viselkedésről)).
408Ez az alkalmi versezet, melynek pontos szereztetési idejét nem ismerjük, a lakodalomra egybesereglett "tisztöletös szömélyök"-nek, azaz a mezővárosok bumfordi polgárainak okulására elmondja, hogyan kell az összejöveteleken illedelmesen viselkedni. Éneke első részében a vendéglátók, második részében a vendégek kötelességeire figyelmeztet. Ahol a részegek különböző fajtáit írja le, Tinódinak Sokféle részögösről című szerzeményére emlékeztet. Nagy kedvvel merül el vaskos mozzanatokban: "Csudálom mely sokáig asztal fölött ülnek, Vas nekik az alfelök, hogy annyit ülhetnek, Semminemő szökségre onnét föl nem kelnek, Ha fölkelnek, elvégre árvizet eresztnek." Az alkalomhoz illően a prédikátor szerző az utolsó strófákban a szokásos énekmondói sablonnal él: "Ha kit én megbántottam az én énekömmel, Töltse rajtam bosszúját egy tele pint borral, Mert én már megfáradtam az énökmondással."
Talán szintén meghatározott alkalomra készült, de korántsem a szórakoztatás igényével, 16. századi költészetünk egyik érdekes darabja: Pesti György deáknak Cantio de imagine mortis(Ének a Halál képéről),(1560) című éneke. Ez a protestáns szellemű haláltánc az ifj. Holbein híres metszetsorozatán alapul, melyet 1538-ban francia verses magyarázatokkal, majd 1542-től kezdve Georgius Aemylius fordításában latinul is kiadtak. Pesti e latin kísérő szövegekre támaszkodva mutatja be "a halál képét". Megszólaltatva a halált, elmondatja vele, hogy mit tapasztalt, mikor megjelent a társadalom különböző rétegeinek képviselői előtt. Ennek során felidézi beszélgetéseit a pápával, királlyal, fejedelemmel (= urral), özvegyasszonnyal, szerzetessel stb. Mivel mindegyik szeretne egyelőre megszabadulni a haláltól, ez módot ad a szerzőnek, hogy fejükre olvassa bűneiket, s bőségesen zúdítsa rájuk a protestáns énekszerzőknél gyakori feddő-ostorozó, valamint gúnyos-szatirikus kifakadásokat. A házas-ének csúfolódó fajtája s Pesti György éneke már átvezet a gúnyversek csoportjához.
