56. A RENESZÁNSZ SZÉPIRODALOM
56. A RENESZÁNSZ SZÉPIRODALOM
(KLANICZAY TIBOR, STOLL BÉLA)
(KLANICZAY TIBOR, STOLL BÉLA)
A magyar nyelvű reneszánsz szépirodalom lassú kibontakozása már a reformáció évtizedeiben elkezdődött lírában, epikában, drámában egyaránt. Kezdetben azonban a humanista ihletésű szépirodalmi művek vagy még a deák modorban kényszerültek megszólalni (pl. Istvánfi Voltér és Grizeldisze), vagy a reformáció mozgalmi és didaktikus célkitűzéseit szolgálták (pl. Bornemisza Elektrája). Lassan azonban a szépirodalmi műfajok termékei magukra öltötték a reneszánsz ízlés, a humanista retorika kellékeit, az oktató, propagandisztikus törekvések rovására pedig teret nyert a szubjektív vallomás, illetve a tisztán szórakoztató szándék. Ez a folyamat a reneszánsz udvari kultúra kivirágzásával párhuzamos; az immár mind stílusában, mind tartalmában tisztán reneszánsznak mondható szépirodalmi alkotások kevés kivétellel főnemesi szerzők alkotásai. A század utolsó harmadában a legalább alkalmilag verselgető arisztokrata költők száma igen nagy lehetett; Balassitól tudjuk, hogy "mind ottbenn Erdélben, s mind ittkinn Magyarországban az versszörzést igen elő vették", a fennmaradt szövegeket és híradásokat joggal tekinthetjük ezért egy virágzó udvari reneszánsz szépirodalom szerencsés hírnökeinek. Az udvari 438irodalom e termékei mintegy Balassi munkásságának hátterét szolgáltatják: elődeinek, kortársainak s részben már közvetlen követőinek műveiből áll össze az az irodalmi miliő, mely azzal dicsekedhet, hogy a magyar irodalom első klasszikusát bocsátotta szárnyára.
