Szerelmi lírájának kibontakozása
Szerelmi lírájának kibontakozása
Balassi legelső ismert versei Erdélyben keletkeztek 1575–1576 táján; ettől az időtől házasságáig (1584) tartott szerelmi lírája fejlődésének első korszaka. E mintegy tíz esztendőből 27 szerelmi költeménye maradt fenn (ez időből csaknem valamennyi effajta szerzeménye), híven tanúskodva a zseniális ifjú költői tehetségének gyors kibontakozásáról. Már legrégebbi szövegei is 455gyakorlott verselőre vallanak, s – amennyire következtetni tudunk rá – a korabeli magyar virágének, az erdélyi és a magyar udvarokban divatozó udvarló vers legjobb színvonalát képviselik.
Múzsái főnemes asszonyok vagy "nemes szüzek", azaz kisasszonyok, akik közül többet név szerint is ismerünk. Erdélyi udvarlásainak, viszonyainak emlékét őrzi a Kendi Ferencné Bebek Judit nevére, a Morghai Kata nevére és esetleg a Csák Borbála nevére írott éneke; udvarló verset szerzett Krusith Ilona nevére, mikor házassági szándékkal kopogtatott nála; s költemények egész sorával áldozott Losonczi Annával való nagy szerelmének. Kedveseihez a gyötrődő szerelem szokásos pózából rimánkodik, halmozva a kínjait jellemző kifejezéseket, életének értelmetlenségét panaszolva. Petrarkista udvari költőhöz híven őt is rabul ejtette a szerelem, de ezt boldogan elviseli, ha szerelmének szolgálhat, ha pedig az elűzi magától, a reménytelen bujdosás lesz osztályrésze. Versei címzettjeit elárasztja bókokkal, gyakran neveikből faragva azokat (Judit a bibliai Juditra, Ilona Helénára emlékezteti), vagy pedig szépségük bizonyságait sorolja fel. A konvencionális mondanivaló a humanista szerelmi költészet szokott verstípusaiban ölt testet: ajándéktárgyakhoz mellékel verseket a pelikános násfa, a gyémántkereszt, a gyűrű szimbolikus értelmét magyarázva; álmairól számol be; rejtvényeket, találós kérdéseket ad fel és fejt meg; barátjához írt levélben számol be gondolatairól; kedvesei nevében ír helyzetdalokat stb.
Miként jórészt ismeretlen költő-társai, ő is folytatója a középkori magyar virágének-költészetnek; a Soproni virágének egyik sora ("és te íretted kell gyászba ölteznem") szinte szó szerint ismétlődik egyik korai költeményében: "Így szívem is érte öltezett most gyászban" (Eredj édes gyűrőm…), In somnium (Az álomról) című verse a vágáns költészetre oly jellemző tavasz, illetve pünkösd motívumra épül ("Kikeletkor jó pünkesd havában…") és nótajelzése is egy latin vágáns dalt idéz ("Vir monachus in mense mai"), mely esetleg a szövegnek is forrása volt. Korai költeményeiben azonban már az új olaszos divat az uralkodó. Három éneket is írt ekkoriban olasz dallamra, közülük egyet egy siciliana (Kiben az szeretője háladatlansága és keménysége felől panaszolkodik), egy másikat pedig éppen egy padovai tánc ritmusára, "az Gianeta Padovana nótájára" (Nő az én örömem…). A petrarkizmus lengyel és német közvetítéssel érvényesülő hatását jelzi egyik versének (Kit egy násfa felett küldött volt a szeretőjének, kire pelikán madár volt feljegyezve) lengyel szerelmi éneket idéző nótajelzése, valamint azok a versei, amelyek Jakob Regnart nápolyi dallamokat népszerűsítő német daloskönyve (1577) nyomán készültek (Somnium proponit (Álmát mondja el) Reménségem nincs már nekem… stb.). Fordított török költeményt (Egy török ének) s írt verset "horvát virágének" mintájára (Aenigma (Találós mese)), valamint román népdal nótájára (Carmen tenui nec pingui Minerva compositum (Költemény, mely vékony s nem vastag tudománnyal készült)).
Különböző népek énekei nyomán s azok dallamaira későbbi érett korszakaiban is írt Balassi jó néhány költeményt, a petrarkista líra énekelt népszerű változatának s a magyar és más népek énekszóban terjedő verseinek modora 456azonban csak e kezdeti szakaszban volt általános. Ekkor még a históriás énekek hatása is megfigyelhető: Ilosvai Toldijának nótájára kétszer is hivatkozik; valamely elveszett epikus énekre utal jó néhány versénél a "Palkó nótájára" jelzés; Mire most barátom azon kérdezkedel… kezdetű hosszabb, a szerelemről kissé tudálékosan elmélkedő versében pedig szinte felvonulnak az ez idő tájt írt regényes szerelmi históriák hősei és hősnői. A legtöbbet természetesen a már fejlett udvari reneszánsz ízlés szerint készült Eurialus és Lucretiából merített, sőt ennek latin eredetijét is olvasta és gyümölcsöztette. Aeneas Sylvius munkájának hatása mellett a humanista szerelmi retorika egyik legfőbb forrásának, Ovidius heroidáinak követése is felismerhető már korai versein (pl. Csák Borbála nevére), de e tudós irodalmi példaképek egyelőre csak színezik első költői éveinek termését.
A fiatal Balassi az átlagos udvarló vers sablonszerűségén és az énekforma lazaságán belül is számos jelét adta már átlagon felüli tehetségének. Különösen feltűnő a dallamok, ritmusok, versformák páratlan gazdagsága és a költő verselésének virtuozitása. A hagyományos magyar versformák (Toldi, Eurialus és Lucretia strófái; a "Palkó" nótája: 12 | 12 | 6 | 12 stb.) fölényes alkalmazása mellett Balassi a legkülönbözőbb idegen ritmusokra is kiválóan versel, még ha egy-egy hasonló magyar sorfaj akadályozza is olykor az idegennek következetes érvényesülését. Az a "horvát virágének" például, melynek nótájára az Aenigma készült, 3 + 2 + 3 osztású nyolcas sorokból állt, s bár a Balassi-vers sorainak több mint a fele kétütemű magyar nyolcas, egy részükben tisztán tér vissza a magyarban szokatlan hármas tagolás:
Minap én | úton | jártomban
Láték két | hattyút | egy tóban,
Hogy volna | csendes | úszásban.
Láték két | hattyút | egy tóban,
Hogy volna | csendes | úszásban.
A különösen bonyolult "siciliana" formát (6 + 3 + 4 + 3 | 6 + 3 + 4 + 3 | 6 + 3 + 3 + 3 | 5 + 3 + 5 + 3 ) szintén nem tartja meg teljes következetességgel, de akad az erre a ritmusra írt énekében hibátlanul tagolódó szakasz is:
Éljen, inkább éljen, | víg legyen || valamit mí- | vel velem,
Hogy lelkem érte jár, | lássa már, || legyen kegyel- | mes nekem,
Esmérje valaha, | hogy soha || egyebet | szerelmem
Nálánál, kivel | éltem él, || nem követhet, mert | ő lelkem.
Hogy lelkem érte jár, | lássa már, || legyen kegyel- | mes nekem,
Esmérje valaha, | hogy soha || egyebet | szerelmem
Nálánál, kivel | éltem él, || nem követhet, mert | ő lelkem.
Az idézett strófa egyúttal példa arra is, hogy Balassi a hosszabb verssorokat – többnyire önkéntelenül – az ütemhatároknál belső rímekkel látja el, ami erősen fokozza énekeinek zeneiségét. A Regnart egyik dala nyomán, "egy német vilanella" nótájára magyarított versében (Reménségem nincs már nekem… .) a 20-as sor négy üteme néha szinte végig összecsendül: "De elu tált, | mert mást ta lált,| én lelkem már el vált, | hagyván szernyő ha lált." Sorvégi és sorközépi rímeinek túlnyomó többsége ebben az időszakban még a magyar énekvers ragrímeivel azonos, de Balassinak olykor már ezekből is telik pompás rímjátékra. Így a padovana-ritmusra írt ének soraiban:
Örömre fordít,ha szólít, magához édes szavával,
Bol dogít, ha hozzá szorít, ölelve gyenge karjával.
Bol dogít, ha hozzá szorít, ölelve gyenge karjával.
457A rímeknek ez a spontán burjánzása vezette el idővel a költőt a Lucretia-versformának, a három 19-es sorból álló szakasznak (3 X 6 + 6 + 6) következetes belső rímeléssel való ellátására, s így az ún. Balassi-strófa kialakítására. Ebben a formában már korai versei közül is írt néhányat, s az önkéntelen belső rímelés már ezekben is megjelenik, még pedig egyre növekvő mértékben, hogy majd a költő későbbi korszakában teljes érettségében álljon előttünk a magyar reneszánsz poézis e reprezentatív versformája.
A jövőbe mutatnak azok a reális képek, a költő saját szemével látott, megfigyelt életmozzanatok is, melyek meg-megjelennek az arany hajú, zengő szavú, rózsaszín orcájú "kegyesek" sztereotip magasztalásai közben. A Bebek Judit nevére írt versben például egyszerre csak elővillan a magyar tánc remek pillanatképe:
Kiki ő vele táncát eljárni oly igen kívánja,
Mert mint főr [fürj] után ha magasságbul magát sólyom rúgja,
Oly nagy sebesen táncát ő járja, nem mozdul dereka.
Mert mint főr [fürj] után ha magasságbul magát sólyom rúgja,
Oly nagy sebesen táncát ő járja, nem mozdul dereka.
Említett Regnart-átköltésében pedig, a petrarkista panasz-áradat közepette, egyszerre csak a portyára induló végvári vitéz szemével látott hazai táj tárul elő:
De ha szinte nem beszélne, valjon s ki keresne egyebet helyében?
Ha olyan ő mint sík mező az jó kikeletnek áldott idejében;
Ifjú, szép, ékes, mindennél kedves, nincs vétek személye termésében.
Ha olyan ő mint sík mező az jó kikeletnek áldott idejében;
Ifjú, szép, ékes, mindennél kedves, nincs vétek személye termésében.
Az igazi lírai erő, a nagy költőt reveláló szenvedély az Anna-versekben jelentkezett először. Három verset teljes bizonyossággal, további hetet-nyolcat nagy valószínűséggel kapcsolhatunk a Losonczi Annával való viszony történetéhez. Közülük ötöt a "Palkó nótájára" szerzett: ezt a formát, úgy látszik, Annának tartogatta; egyébként ezek a költemények is a már említett verstípusok megfelelői, s a reménytelennek látszó epedés, olykor azonban a boldog órák, Anna kegyeinek elnyerése felett való mámoros öröm kifejezői. Újdonságuk abban van, hogy a költő erős érzelemvilága legyőzte bennük a sablonszerűséget, akaratlanul is megkövetelve a divatos képek és hasonlatok legegyszerűsödését, az erőltetett, allegorizáló magyarázkodás csökkenését. A szerelmi költészetben annyira elcsépelt égő fa-hasonlatot Balassi a Csák Borbála nevére szerzett versében például még ilyen körülményesen alkalmazta:
Az fiatal fához vagyok már hasonló, ki még nyers és zöldellik
Ki az tűzben lévén egyfelől nedvesül s másfelől égettetik,
Így egyfelől szívem tőled kínoztatik s ismeg vígasztaltatik.
Ki az tűzben lévén egyfelől nedvesül s másfelől égettetik,
Így egyfelől szívem tőled kínoztatik s ismeg vígasztaltatik.
Az egyik Anna-versben (Bizonnyal esmérem rajtam most erejét…) viszont csak annyit mond, hogy szíve "Emésztetik, mint fa tűztül sebes lángban". A hasonlat így minden áttétel nélkül, közvetlenül fejezi ki a költő érzelmi 458állapotát, míg egy harmadik változatban már valósággal újjászületik a megszokott közhely:
Mint sík mezőn csak egy szál fa egyedül úgy égek,
Szerelem tüzes lángjátul szívemben úgy égek
Szerelem tüzes lángjátul szívemben úgy égek
– így kezdi egyik versét Balassi, elénk varázsolva a villámsújtotta, lánggal égő magános fa szuggesztív képét szerelme lobogásának kifejezésére.
A költői eszközöknek, a stílusnak ez a közvetlensége egyes költeményekben már hiánytalanul érvényesül. Az a verse Kit egy bokrétáról szerzett (1578), az első pásztoróra élményét meghitt hangon tolmácsolja, s a bokréta virágainak szimbolikus magyarázata is minden mesterkéltség nélkül simul bele a költemény egységes lírai hangulatába. Még inkább uralkodik ez a természetesség ama versében, Kiben a szeretője ok nélkül való haragja és gyanúsága felől ír Anna nevére (1578):
Az én szerelmesem haragszik most reám,
Hogy ingyen bánkódom, azt véli én hozzám,
Hogy őtet meguntam,
Fogadásomot gondolja, hogy megbántam.
Hogy ingyen bánkódom, azt véli én hozzám,
Hogy őtet meguntam,
Fogadásomot gondolja, hogy megbántam.
Nem tudok mit tenni, mint kedvét keresni,
Mert ha bánkódom is, ládd-é mire érti?
Ő magát mint gyötri?
Ha penig örülök, azt is másra véli.
Mert ha bánkódom is, ládd-é mire érti?
Ő magát mint gyötri?
Ha penig örülök, azt is másra véli.
Innen teljesen hiányzik a petrarkista bókok sorozata, az udvari költészet etikettszerűsége, s helyét az önkéntelenül verssé formálódó természetes magyar beszéd, egy érzékeny lélek őszinte megindultságú belső monológja foglalja el.
A legszebb Anna-versekben Balassi le tudta vetkezni a divatot, a pózt; az éneket igazi személyes lírává alakította, – de még nem a reneszánsz poétika igényeinek megfelelő tudós lírai költeménnyé. Csak 1583–1584-ben jutottak versei erre a fokra, főként három humanista költő, Michael Marullus († 1500), Hieronymus Angerianus és Janus Secundus (1511–1536) példáját követve. Noha közülük csak az utóbbi tartozott a reneszánsz nagy poéta-talentumai közé, verseik frissen megjelent gyűjteményes kötetéből (Poetae tres elegantissimi (Három igen kiváló költő), Párizs 1582) megismerkedhetett Balassi a latin tudós poézis iskolapéldáival, megtanulhatta a költői műhelymunkát, a legmegfelelőbb terminológia gondos és ökonomikus megválasztását, a tudós, szellemes lelemények (inventio poeticák) gazdag alkalmazását. Három Marullus és egy Janus Secundus vers átültetése során igyekezett megbirkózni ezzel a fejlettebb, a magyar nyelvű ének-irodalomban még ismeretlen technikával. Átköltéseinek egy részében (pl. Marullustól: Csókolván ez minap az én szép szeretőmet…; Secundustól: Ad apes (A méhekhez) a tudós költői retorika egyelőre még fárasztóan bonyolult, 459s e versek inkább kísérletezésnek tekinthetők; az ennek során tanultakat azonban hamarosan ragyogó költeményekben tudta kamatoztatni. Példa erre a Kit egy szép leány nevével szerzett című helyzetdala, melynek feszesebb kompozíciója, érzelmi-hangulati egysége, fejlett rímelése arról tanúskodik, hogy a humanista költészet formai kultúrája és fegyelme egységbe forrt a magyar költő gazdag egyéni érzésvilágával és hogy a terjengős ének-vers helyébe az igazi szöveg-vers lépett. Ez az érett művészet van jelen Balassinak házassága előtt írt utolsó szerelmi versében, a Krisztina nevére írott költeményben is, s még magasabb szinten az ekkortájt keletkezett tavasz-énekekben.
