Prózai írásai
Prózai írásai
Balassi irodalmi munkásságának a kezdetén és a végén egy-egy prózai mű áll: vallásos könyvek fordításai. A szülei lengyelországi bujdosása idején készült Beteg lelkeknek való füves kertecske (Krakkó 1572) egy német lutheránus lelkipásztor, Michael Bock vigasztaló iratának (Würzgärtlin für die kranken Seelen, 1562) fordítása. Szülei szorongását, elesettségét átérezve, az ifjú Balassi bele tudta magát élni a német könyvecske kegyes-érzelmes hangulatába, s azt híven tolmácsolva, könnyen gördülő prózában ültette át magyarra. Munkája sikerét bizonyítja, hogy további öt kiadása volt; többek között Bornemissza is közzétette – Balassi nevének feltüntetése nélkül – Négy könyvecske (Sempte 1577) című gyűjteményében; a sors különös játékaként, éppen Losonczi Anna gyermek-lányának ajánlva. (Az a feltevés, miszerint a Füves kertecske fordítója is Bornemisza lett volna, alaptalan.) E protestáns ájtatos könyvvel szemben Balassi másik prózai műve az ellenreformáció egyik harcos hitvédő írásának, Edmund Campianus (1539– 1581) angol jezsuita Rationes decem (1581) című munkájának fordítása. A könyv tíz részéből Balassi csak hétnek a fordításával készült el; csonkán maradt kéziratát a jezsuita Dobokay Sándor, halálos ágyán gyóntatója, vette magához, fejezte be és adta ki – a már tíz éve halott Losonczi Anna második férjének, a költő egykori vetélytársának, Forgách Zsigmondnak ajánlva (Campianus Edmondnak… tíz magyarul írott okai, Bécs 1607). A protestáns "tévelygés" jóvátételének szándéka vagy tudós ambíció vezette-e a már katolikus és tudományos foglalatosságba mélyedő Balassit e könyv fordításakor? – nem tudjuk. A jezsuita szerző polemikus, harcias írásmodora azonban bizonyára tetszett a verseiben istennel perlekedő, szerelmesével vitatkozó s a 479vitézséget dicsőítő költőnek. A vallásos-értekező mű fordítását is átszövik saját végvári élményeinek stiláris reminiszcenciái. Mikor például Campianus szövege vitára hívja ki ellenfeleit, az Esztergom falai alatt vitézkedő Balassi eképpen magyarít: "Minek okáért vallom, hogy szüvem szerént kívánom az fő oskolákat, hogy szemetek láttára kíhíván ez tollas vitézeket az mezőre az verőfényre, az lesékből és árnyékokból, nem magam erejével, kivel század resznyére sem vagyok hozzátok hasonló, hanem jó peremmel és bizonyos igazsággal meggyőzhessem." A fordítás a maga egészében érett reneszánsz próza, az irodalom effajta ágában is a költő fölényes íráskészségét bizonyítva. Hogy Balassi adott esetben a prózának is mestere volt, azt leginkább egyes levelei s főként emlékiratai igazolják. Latin és magyar nyelvű leveleit ugyan nem irodalmi céllal írta, mégis tele vannak a nagy író szellemének, stílusának jeleivel. A harag, az irónia, a szellemes gúny, a lényegre törő fogalmazás szinte valamennyit jellemzi. A lírikus személyessége nyilvánul meg abban, hogy igen sokat beszél önmagáról, jellemzi helyzetét, lelkiállapotát, védi cselekedeteit, magyarázza jellemének egyes vonásait. Némely levele ezért valóságos önvallomás. Különösen érdekesek az 1591–1593 között, lipótújvári és véglesi perei ügyében írt emlékiratai, melyekben saját érdekei szerint igyekszik beállítani bonyolult ügyeit, remek epizódokat mondva el életéből, Balassi Andrással való huzavonáiról. Az objektivitás látszata érdekében harmadik személyben adja elő mondanivalóját, sőt egyik alkalommal – ösztönösen is az irodalmi formát keresve – dialógusban.
*
Balassi Bálint életműve a magyar irodalom addigi eredményeinek páratlan összegezése és merész továbbfejlesztése. A magyar nyelvű verset az énekes-lantos színvonalról szinte egymaga emelte fel a reneszánsz műköltészet színvonalára, nagy kortársaival, Ronsard-ral, Kochanowskival, a szonett-író Shakespeare-rel egyenértékű művészetet teremtve. A legigazibb poeta doctus, de ugyanakkor ösztönös költő-lángelme is, aki különleges lelki alkatával, hallatlanul erős személyiségével a magyar lírának hosszú ideig utól nem ért zseniális úttörője lett. Bár irodalmi terveit nem tudta hiánytalanul megvalósítani, életműve mégis ritka egységről, teljességről tanúskodik. A nagy lírai költők gyakran megteremtenek költészetükben egy külön világot, egy külön életutat, amely – állandó összefüggésben, konkordanciában a valóságos világgal és valóságos élettel, – bizonyos autonómiát fejleszt ki. Különösen áll ez a reneszánsz lírikusaira, akik beleélik magukat egy félig valóságos, félig fiktív helyzetbe, melybe azután egész életüket belestilizálják. Egy ilyen félig valóságos, félig stilizált életút bontakozik ki Balassi lírájának fejlődéséből is; a Júlia-ciklusban és a "maga kezével írott könyv"-ben ezt ő maga kodifikálta, majd a Célia-versekben tovább építette, feszültségét feloldotta, hogy azután végleg lezárja az "Oceanum partján" írt istenes versekkel, melyekre már csak pontot tett a valóságos halál perceiben fogant utolsó zsoltár.
Bár költészetének lényegét, líraiságát és tudós színvonalát, kevesen értették meg – teljesen talán senki sem kortársai és követői közül –, hatása mégis rendkívüli volt. A 17. század majd minden valamire való költője félig-meddig az ő tanítványa: tőle tanultak, őt utánozták a kor igényes műköltői, mint 480Rimay, Nyéki Vörös, Zrínyi, Beniczky, Liszti, Gyöngyösi; és az ő énekeit, stílusát, versformáit népszerűsítették, vulgarizálták a műkedvelő verselők százai. Pedig nyomtatásban jó ideig egyáltalán nem, s később is csak részben voltak hozzáférhetők versei. Maga kezével írott könyvéről azonban számos másolat készült, s ezek eljutottak az ország legnevesebb főúri udvaraiba (Thurzók, Zrínyiek, Wesselényiek stb.); legigazibb örököse, Rimay János pedig kiadásra is előkészítette mestere költői hagyatékát. A tervezett Balassi összkiadás kéziratából azonban csak az istenes énekeket adták ki – már Rimay halála után, s a tanítvány verseivel összekeverve (1631–1632 k.). A 19. századig Balassi és Rimay istenes énekei csaknem félszáz kiadásban (az 1650-es évektől kezdve a két költő műveit már külön választva) jelentek meg, szerelmi versei viszont később a feledés homályába merültek, a 18. század végén már csupán Ráday Gedeon ismerte őket. Szerelmi lírájának egyetlen ma ismert – csaknem teljes – kézirata, a Balassi-kódex, a "maga kezével írott könyv" egyik leszármazottja, 1874-ben került elő a zólyomradványi könyvtárból; pásztordrámájának teljes szövegét pedig mindössze 1958-ban tette ismertté a Fanchali Jób-kódex szerencsés felfedezése. Balassi életrajzával és költészetével rendkívül gazdag és értékes szakirodalom foglalkozik, műveinek kritikai kiadása (1951–1955) a további filológiai és esztétikai vizsgálatok biztos kiindulópontja, a költő viharos élete és versei szöveghagyományának zavaros volta azonban még egész sor biográfiai és filológiai probléma megoldását teszi szükségessé.
