Árgirus históriája
Árgirus históriája
A versbe szedett szerelmi históriák közül minden tekintetben kiválik a História egy Árgirus nevű királyfiról és egy tündér szűzleányról. (Első kiadása ismeretlen, lőcsei 17. századi kiadásának csak csekély töredéke maradt meg, első fennmaradt teljes kiadása: Buda 1749.) Szerzőjének nevét a versfőkből tudjuk, melyeket különbözőképpen értelmeztek, s a szerzőt Gergei, Gyergyei, Gergely, majd sokáig Gyergyai Albertnek emlegették. Legvalószínűbb a Gergei Albert névalak. Személyének kiléte, társadalmi helyzete nem tisztázott. Gondoltak már arra, hogy a szerzőt az alacsonyabb rendű énekesek körébe utalják, mivel a széphistória világos, egyszerű nyelvében a népköltészet stílusát vélték látni, s a színes történetben a népmesék hatását keresték. Újabban inkább a reneszánsz főúri lírával való rokon vonásait hangsúlyozzák, s íróját is e magasabb körökben sejtik. Nincsen tisztázva az sem, hogy melyik vidéken keresendő a keletkezés helye. Sokáig Erdélyre, a széphistóriák legtöbbjének szülőföldjére gondoltak, mivel az Árgirus egyik jelenetében (a menyasszony háromszori arculütése az esküvői lakomán) "eredeti" erdélyi főúri szokás leírását látták; s az erdélyi eredet mellett szólt volna a Gyergyai névalak is. Újabban ismét a Szepes megyei Gergei (másként Görgei) nemesi családdal hozzák kapcsolatba a széphistóriát, e családnak azonban nem volt Albert nevű tagja. Nem ismerjük pontos keletkezési idejét sem, mivel korabeli nyomtatott kiadása vagy kézirata nem maradt fenn. Nagy általánosságban a 16. század végére, legvalószínűbben a 70-es, 80-as évekre, tehát a regényes históriák virágkorára tehetjük keletkezési idejét.
Egyedülálló az Árgirus-história abban is, hogy műfaja tündérmese, tehát tulajdonképpen középkori, nem pedig reneszánsz műfaj. Árgirus királyfi elveszíti szerelmesét, a tündérleányt és keresésére indul, a keresés során felbukkanó akadályokat csodálatos módon győzi le, végül kedvesét egy nem evilági szférában találja meg. Az is jellegzetesen meséi szerkezetű, hogy az események legtöbbször háromszor ismétlődnek: Árgirus királyfi a csodálatos almafa háromszor való őrzésekor találkozik a királyleánnyal (mivel ő a harmadik, 531a legkisebb fiú), szerelmese háromszor keresi fel őt a csodálatos kertben, a szolgálók háromszor jelentik a tündérleánynak szerelmese megérkeztét. Mindez a magyar népmesék jólismert világa, de a részletekben is sok mesei elem van, mint például az álnok vénasszony kivégzésének módja. A bűnös asszony lófarkon való hurcolása majd négyfelé vágása gyakori motívum nemcsak népmesékben, hanem népballadákban is. A mese elsődlegesen szájhagyományban élő műfaj, mégsem valószínű, hogy Gergei Albert innen merítette volna tárgyát, vagy éppen egy magyar népmesét verselt volna meg. Szó szerint kell értenünk a szerzőnek azt a kijelentését, hogy a históriát "olasz krónikából" fordította. Ebben viszont ismét egyedülálló, mert mint említettük, a széphistória-szerzők általában nem fordultak nemzeti nyelvű forrás felé.
Az olasz eredeti mindmáig ismeretlen, de a nemzetközileg elterjedt Árgirus mesetípusnak sem találtak még egy olyan változatára, amely minden részletében megegyezne Gergei szövegével. Ezért arra kell gondolnunk, hogy Gergei a mesetípus egy olasz irodalmi feldolgozását fordította le. Ennek előzménye – a széphistória szereplőinek névalakjából következtetve – valamilyen görög szöveg lehetett, amely valószínűleg Velencén keresztül jutott olasz földre.
Az olasz eredeti ismeretének híján nem dönthető el, hogy Gergei Albertnek mennyi része volt a széphistória arányos, minden feleslegeset elkerülő és a részleteket az egésznek alárendelő szerkezetének kialakításában. Az mindenesetre az ő érdeme, hogy Árgirus históriája az egyetlen, amely mentes mindenféle magyarázkodástól, moralizáló betoldásoktól, mely egyébként a legsúlyosabb tehertétele idegenből fordított széphistóriáinknak. Az elbeszélő részek a lehető legtömörebbek, szívesen időzik viszont a fordító a színes, pompás leírásoknál. Itt azután Gergei remekelt! A tiszta, ragyogó színek kontrasztja például a tündérleány bemutatását az egyik legszebb reneszánsz leírássá teszik:
Igen kellemetes meleg üdő vala,
Földig terjedt haja mint egy sátor vala,
Szép fényes tündöklő aranyszálú haja,
Szép gyenge személynek árnyékot tart vala.
Földig terjedt haja mint egy sátor vala,
Szép fényes tündöklő aranyszálú haja,
Szép gyenge személynek árnyékot tart vala.
Testén ingadozik testszínű ruhája,
Lengedező fátyol fejére borítva,
Gyenge zöld pázsitot az alja csapdossa,
Gyenge piros színe mintha mosolyogna.
Lengedező fátyol fejére borítva,
Gyenge zöld pázsitot az alja csapdossa,
Gyenge piros színe mintha mosolyogna.
Fejér gyenge lába, mint hattyúnak tolla,
Sarú az ő lábán akkoron nem vala,
Csak a lába feje mint hó látszik vala,
Zöld harmatos pázsit nedvesíti vala.
Sarú az ő lábán akkoron nem vala,
Csak a lába feje mint hó látszik vala,
Zöld harmatos pázsit nedvesíti vala.
Az utóbbi strófához hasonló módon ábrázolja Balassi is a kertjében sétáló Margarétát. A tündér várában az éles színhatások hasonló hanghatásokkal keverednek, minden zeng és fénylik:
532Csattogó szerszámok a várban valának,
Kiktől zeng piaca széllel a városnak,
Virágos paloták ékesen ragyognak,
Aranyos vitorlák naptól csillagoznak.
Kiktől zeng piaca széllel a városnak,
Virágos paloták ékesen ragyognak,
Aranyos vitorlák naptól csillagoznak.
Különösen jellemzőek e tekintetben a széphistória kert-leírásai. A királyfi három alkalommal találkozik szerelmesével, mindannyiszor egy pompás kertben. Itt az idézetthez teljesen hasonló színkezeléssel, a zöld, piros és fehér ragyogó együttesével találkozunk: a "zöldellő borostyán" által körülfogott kertben "pirosló narancsfák" és "liliom virágok" nevelkednek. Az egzotikus növények: ciprus, puszpáng és balzsamomfák ellenére a kortárs olvasó e leírásokban a főúri reneszánsz kertekre ismerhetett rá. A mesei elemek és a korabeli, 16. századi magyar valóság ötvöződése látható a história szereplőinek megjelenítésében is. A tündérleány, földig érő aranyszínű hajával és fénylő ruhájával nem más, mint egy udvari hölgy eszményített mása, s a királyfi is megfelel egy 16. századi nemes ifjú szépségeszményének:
Szép egyenes teste az ifjúnak vala,
Idejének szinte virágjában vala,
Úrfi módra termett, vitézi járása,
Minden dolgaiban tökéletes vala.
Idejének szinte virágjában vala,
Úrfi módra termett, vitézi járása,
Minden dolgaiban tökéletes vala.
Nem fölötte karcsú, közép ember vala,
Kiterjedt szép fejér síma ő homloka,
Két fekete szeme, szép piros orcája,
Tekintetre méltó, kívánatos vala.
Kiterjedt szép fejér síma ő homloka,
Két fekete szeme, szép piros orcája,
Tekintetre méltó, kívánatos vala.
A szereplőkkel csodálatos dolgok történnek: a tündérleány hattyú alakját ölti fel, a királyfi pedig varázseszközök segítségével egy szempillantás alatt "hallhatatlan messze" repül, de egymás közötti érintkezésükben, társalgásukban úgy viselkednek, mint egy nemes úrfi és kisasszony. A tündérleány "csipdes szép violát", s mátkájának "külömb-külömbféle rózsákat mutogat". A história szerelmi frazeológiája ugyanaz a virágos stílus, mint Balassi lírájában. A szeretők így szólítják meg egymást: "Szívemnek virága", "szép ékes rózsaszál", "én édes szép rózsám". Kétségtelen azonban, hogy Gergei Albert a szövegen nem hagyta annyira rajta egyéniségének bélyegét, mint Balassi a maga versein. Gergei kifejezései sokkal inkább sztereotip, állandósult jellegűek, s nem ritka a kis változtatással megismétlődő sor sem. A szerelmi terminológiánál maradva idézzük például a következő sorokat:
Te vagy én szivemnek édes vidámsága,
Lelkem nyugodalma, életem istápja.
Lelkem nyugodalma, életem istápja.
Én édes lelkemnek kegyes vidámsága
Én édes szivemnek szerelmes istápja.
533Árgirus csaknem szó szerint ismétli meg háromszor keserves panaszát: "Jobb holtom, hogysemmint életem nagy búban." A tündérleány szolgálóinak háromszori közlése Árgirus megérkeztéről szintén csaknem azonos szavakkal történik, bár itt hajlandók vagyunk a bejelentést egyre nyomatékosabbnak érezni s Gergeinek valamilyen stilisztikai tudatosságot tulajdonítani:
"Ihol jő Árgirus, asszonyom!" azt mondja.
"Asszonyom, szeretőd íhol jő!" így szóla.
"Az te szép szeretőd ihol jő, asszonyom!"
Ez a fajta variációs technika van jelen később, a 17. században, az elnépszerűsödött szerelmi lírában. Emiatt érezzük Gergei stílusát "népiesebbnek", mint Balassiét, s tételezzük fel, hogy eredetijéhez képest változtatott, esetleg hozzátoldott. Különösen sok ilyen jellegű rész található a szereplők beszédeiben. A királyfi, tervezett öngyilkossága előtti búcsúja a legszebb lírai betét a széphistóriában; ebben található például az alábbi, szinte népballadai versszak:
Én szép fejér testem, kit gyengén tartának,
A fúvó széltől is megoltalmaztanak,
Hol a te koporsód? Vadak elszaggatnak,
Ki temet el téged vajjon s kik siratnak?
A fúvó széltől is megoltalmaztanak,
Hol a te koporsód? Vadak elszaggatnak,
Ki temet el téged vajjon s kik siratnak?
A különböző stíluselemek azonban egyáltalán nem teszik a széphistóriát heterogénné. Árgirus históriáját éppen az teszi egyedülállóan széppé, hogy sokféle elem egységes egésszé ötvöződik benne: fantasztikus mesei elemek a 16. századi nemesi életforma reális mozzanataival; bonyolult, rafináltan pompás reneszánsz képek a népköltészetre emlékeztető egyszerűséggel. Utóélete is ezt a sokoldalúságot példázza. Talán Balassira is hatott; Gergei históriája és a Júlia-ciklus felépítése között mindenesetre feltűnőek a hasonlatosságok. Másrészt egyetlen más széphistóriának sem volt annyi népszerű ponyvakiadása, mint az Árgirusnak. Ezeken a kiadásokon keresztül eljutott a népköltészetbe is, legtöbbször prózai mesévé változtatva, de egy 18. század végi átdolgozójának, Piskolti Istvánnak szövegével énekelt verses alakban is. A téma számos későbbi irodalmi feldolgozásainak is Gergei szövege volt az ihletője; ezek között olyan remekmű is akad, mint Vörösmarty Csongor és Tündéje.
