Bárdos Pál (1936) (Munkaközösség)
Bárdos Pál (1936)
(Munkaközösség)
(Munkaközösség)
Bárdos Pál már első elbeszéléseivel (Nyolc lány meg a sárkány, 1959) és regényével (Zűrzavar, 1962) a realista hagyományok folytatójának mutatkozott. Súlyos élményanyagából hol egy különös figura, hol egy nem mindennapi helyzet bukkant a felszínre. Ő azonban többnyire elkerülte az extremitás csábító kísértéseit, s elsősorban az adott téma morális tartalmát igyekezett minél mélyebben és 1146hitelesebben ábrázolni. Legtöbb történetének érdekes, vibráló feszültséget kölcsönöz a hang lebegő frivolsága, mely érdekes ellentétben van a téma súlyos komorságával, sokszor drámai erejével. Ez a kettősség hatja át a Különös ismertetőjele a félelem (1967) című regényt és az Estétől reggelig (1966) kötet elbeszéléseit.
A Különös ismertetőjele a félelem munkaszolgálatosok között játszódik, tehát a hazai és a világirodalom egyik már-már tipikusnak nevezhető helyzetét idézi fel újra. Az alakok, figurák azonban, akikkel benépesíti ezt a jól ismert, iszonyatos és embertelen közeget, mindenestől eredetiek, akik azt a vágyukat, hogy túléljék a szenvedéseket, nem hősi harc árán valósítják meg, nem is lemondás és a szenvedések vállalásának keserű alázatával, hanem napról napra ügyeskedve, minden percért megküzdve, de azokból hasznot is húzva. Vági Imre zsidó munkaszolgálatos még a legnehezebb helyzetekből is kivágja magát furfangos eszével, és azzal a felismerésével, hogy a pénz hatalma nagyobb, mint a félelemből vállalt eszméké. Előbb csak a maga hasznát keresi, és arra ügyel, hogy az ő gyomra legyen tele, a többiek nem nagyon érdeklik. Ám minél több igazságtalanságnak és szenvedésnek lesz a tanúja, annál inkább megerősödik benne az az érzés, hogy a többieken is segítenie kell. Csetlik-botlik, s közben szívós tudatossággal igyekszik könnyebbséget szerezni a nálánál is gyengébbeknek, kiszolgáltatottabbaknak. Végül mégis elbukik. Azt sem tudni, hol, s azt sem, hová temették. De sorsa példája marad a rettegő s e rettegésből is erényt kipréselő kisembernek, aki a maga furfangos eszével túljárva a fegyverek igazságán, egyben le is leplezte és nevetségessé is tette azok látszatigazságát.
A teljes igazságot akarja kiküzdeni magának az Estétől reggelig címadó elbeszélésének mérnök hőse is. Nem az értelmiségi mérnök típusa, a munkások között él, s szeretné megérteni problémáikat. Nemcsak a körülményekkel kell megvívnia, hanem önmagával is. Ki kell szakadnia az alkohol bűvköréből, szakítania kell Klárival, az üres, hazug, ámde nagyon szép démonnal. Egy pillanatra az ő életében is megvillan az üde tisztaság és szépség Márta alakjában, azután az asszony ki is lép életéből, de megerősíti abban a hitében, hogy a jó ügyért, az igazságért vívott harcot minden erejével és tehetségével vállalnia kell.
Ez az egyetlen, jól felépített novella is jelzi, hogy Bárdos Pálnak kezében van az élet nyersanyaga, jól ismeri legfontosabb jellemzőit, s megvan a tehetsége a válogatáshoz is. Néha csábítják még a romantikus túlzások (Kedvesnővér), máskor a kitűnő témáról a szaggatottság kedvéért túlságosan keveset mond el (Veréb). Világa azonban érdekes és hiteles; hű képét adja az élet egy szeletének.
Eszközeinek gazdagodásáról és szemléletének tágulásáról vallott a Négyszáz forint (1971) című elbeszéléskötet, mely két uralkodó érzéskör ábrázolásával fontos előrelépést jelentett Bárdos Pál pályáján. Az elbeszélések egy része ironikus hangnemben tárgyal hétköznapi jelenségeket, apró emberi gyengeségeket. Az írótól idegen minden nagyobb gesztus, emelt hang. Egy helyütt ki is fejti, hogy szerinte az irodalom egyik legfontosabb feladata, hogy csak sejtesse a megoldást, az írónak nem szabad recepteket adnia, hanem olyan világot kell ábrázolása tárgyául választania, mely nyitott marad a történet befejezése után is. A jelenségek egy részét 1147nem tudjuk megmagyarázni, legfeljebb körüljárni, s mert nézőpontunk rendszerint nem foghatja be a teljességet, ezért értékelésünk is korlátozott – ezt a gondolatot sugallják a Fagypont alatt ciklus elbeszélései.
A címadó ciklusba gyűjtött novellák apróbb-nagyobb közéleti visszásságokat, ügyeskedéseket, kis jellemtelenségeket ábrázolnak, melyek rendszerint nem okoznak nagy tragédiát, sebhelyük mégis megmarad, mérgezik a közéletet s az emberi bizalmat. A Mint a pára összefogottan, pontosan, hitelesen ábrázolja egy kisváros vezetőinek összefonódását, azt a szinte áttekinthetetlen egymásra utaltságot, mely kiindulópontja lesz a nagyobb vétkeknek. Ebből az elbeszélésből növesztette ki Bárdos Pál Az elintézetlen ügy (1974) című regényét, amely elsősorban felelős etikai magatartása, ökonomikus szerkesztése miatt érdemel figyelmet. A főhőst kiküldik szülővárosába, hogy próbálja maradásra bírni az ottani üzem főmérnökét, aki beleunt munkahelyének légkörébe, s szakértelmét máshol akarja kamatoztatni, ahol nem kell részt vennie a mindennapi torzsalkodásokban, a névtelen feljelentő levelek intézésében. Az egyes szám első személyben előadott történet főalakja szívesen tér vissza ifjúsága színterére, abban a hitben él, hogy újraálmodhatja a múltat, meglelheti azokat az erkölcsi és emberi fogódzókat, amelyek oly sokat jelentettek számára gyermekkorában. Hamar rá kell ébrednie azonban, hogy vállalkozása kudarcra van ítélve: oly sok elágazása van a látszólag egyszerű esetnek, oly erősen fonódnak össze a vezetők, oly kitartóan és ügyeskedve segítik egymást, hogy nincs lehetősége leleplezni őket, hiszen egy nagyobb robbanás a fontos üzem termelésének megszűnésével járna. Nyomozó útja során különféle emberekkel ismerkedik meg; s miközben dolgavégezetlenül utazik vissza kiindulási helyére, arra gondol, hogy kiszakadva az emlékek vonzásából végre igazán szabad lett. Nehezen és fájdalmasan kiküzdött szabadság ez, de ment minden nosztalgiától, minden előítélettől, s így a jövő értékeire koncentrálhat.
A Különös ismertetőjele a félelem világát és nézőpontját tágította ki Az első évtized (1975) című regény, mely telve van önéletrajzi elemekkel. Bárdos Pál e művében a gyermek szemével nézi a munkatábor, a lágerélet borzalmait, melyek e homályosan látó gyermek számára nem is olyan borzalmasak, hiszen olyan helyre vitte a szerencse, ahol aránylag emberi körülmények uralkodnak: a táborparancsnok tisztában van azzal, hogy a németek elveszítették a háborút, s arra törekszik, hogy átmentse magát. De ez a közeg is telve van apróbb-nagyobb emberi megalkuvásokkal, jellemtelenségekkel, s a regény főhőse egyre távolabbra tudja már magától az érintetlen, védett gyermekséget, melyet maga alá temetett a kiszámíthatatlan, végzettel terhes élet. Az első évtized így nemcsak a fájdalmas gyermekség regénye, hanem a még kilátástalanabb érlelődésé is, az "elveszett illúziókat" ábrázolja benne az író, látszólag érzelmek nélkül, tömör, lényegre törő előadásával mégis egyetemes felelősségünkre ébresztve.
