Beindul a katonai gépezet

Full text search

Beindul a katonai gépezet
Még javában tartottak a csatlakozásról, illetve annak mikéntjéről folyó politikai csatározások, katonai téren már megtörténtek azok a konkrét intézkedések és lépések, amelyek szinte visszafordíthatatlanná tették az eseményeket, és természetesen visszahatottak a politikai döntésekre is. A német és a magyar vezérkar között március 28-án megkezdődött a tervek egyeztetése és a tennivalók pontosítása, amely 30-án, a Paulus tábornokkal (az OKW főszállásmestere = hadtáp »logisztikai« főnöke) folytatott tárgyalásokkal zárult.
A magyar vezérkar vállalta, hogy:
– repülőtereket bocsát a német légierő rendelkezésére;
– biztosítja a XLI. és a XLVI. hadtestek vasúti, illetve közúti felvonulását Romániába és a Dunántúlon;
– aktivizálja a légvédelmi körzeteket, a hozzájuk tartozó figyelő és jelzőőrsökkel együtt;
– lezárja a jugoszláv határt, csapatokkal biztosítja a német erők felvonulását és ütközetbe lépését;
– mozgósítja a hadműveletbe bevonandó erőket, támadást indít a Duna–Tisza közén, és ezzel fedezi a Belgrád felé előretörő német csapatok szárnyait.
A magyar csapatok támadásának időpontja azonban továbbra is nyitott maradt. Werth Henrik április 15-ében határozta meg azt a legkorábbi időpontot, amikorra a magyar csapatok elérhetik készenlétüket a jugoszláv határ mentén. Paulus ezt túl késői időpontnak tartotta, és ragaszkodott 12-éhez, mint legkésőbbi meginduláshoz. A magyar vezérkar főnöke Horthytól a Legfelsőbb Honvédelmi Tanács április 1-jei összehívását kérte a mozgósítás azonnali elrendelése céljából. Mivel erre az engedélyt csak április 3-án kapta meg, nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar csapatok feltöltéséhez és felvonulásához nem lesz elegendő idő.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi