A szmolenszki ütközet
A szmolenszki ütközet
Az Észak Hadseregcsoportnak ígért megerősítés azért nem érkezett meg, mert július 10-én a németek a keleti arcvonal közepén újabb támadást indítottak, hogy tovább üldözzék, majd bekerítsék és megsemmisítsék a Nyugati Front főerőit (579 ezer 400 fő, 49 lövészhadosztály, 11 harckocsihadosztály, hat gépkocsizó lövészhadosztály, két légideszant-dandár és hat megerődített körlet).
A Közép Hadseregcsoport két páncéloscsoportját az újonnan alakult 4. páncéloshadsereg törzse fogta össze. Guderian 2. páncéloscsoportja július 11-én Mogiljovnál átkelt a Dnyeperen, és bekerítette a szovjet 13. hadsereg részeit. A páncélosok hamarosan elérték a Szozs folyót, majd észak felé, Szmolenszk irányába fordultak. Szmolenszk fedezte a Moszkva felé vezető főbb közlekedési útvonalat.
A 3. páncéloscsoport XXXIX. gépkocsizó hadteste Vityebszktől Jelnya felé tört előre, s ezzel a szovjet 20. és 16. hadseregeket fenyegette. A Nyugati Front jobb szárnyán harcoló 22. hadsereget dél felől a 3. páncéloscsoport és Adolf Strauss vezérezredes 9. hadserege, nyugati irányból pedig az Észak Hadseregcsoport 16. hadserege támadta. A szovjet hadsereg Velikije Luki felé volt kénytelen visszavonulni.
M. G. Jefremov vezérőrnagy 21. hadserege július 13-án ellencsapást mért. Erői átkeltek a Dnyeperen, visszafoglalták Rogacsevet és Zslobint, s ezzel több német gyaloghadosztályt kötöttek le.
Július 14-étől a Tartalék Front (G. K. Zsukov hadseregtábornok) hat hadserege a harcoló szovjet csapatok mögött a Sztaraja Russza – Jelnya – Brjanszk terepszakaszon védelemre rendezkedett be.
Július 15-én a szovjetek első ízben alkalmazták a BM–8 típusú rakéta-sorozatvetőket, a híres Katyusákat. Szmolenszk és Orsa között, Rudnyánál a német 12. páncéloshadosztály ellen vetették be ezen tűzeszközöket. Kezelőszemélyzetüket a titoktartás miatt kezdetben válogatott NKVD-katonák alkották. Hatásuk a német katonák soraiban a gyengébb repeszhatás ellenére is jelentős volt.
Július 16-án a német 29. gépkocsizó gyaloghadosztály elfoglalta Szmolenszket. Két nappal később a XXXXVI. gépkocsizó hadtest a várostól délkeletre a fontos közlekedési csomópontot, Jelnyát vette birtokba. Ezen arcvonalszakasz mögé eközben egyre nagyobb számú szovjet tartalék alakulat érkezett meg.
Három nappal később, július 19-én Hitler kiadta 33. hadműveleti utasítását, amelyben azon szándékát juttatta kifejezésre, miszerint Moszkva irányában csupán a gyaloghadosztályok folytassák a támadást. A Közép Hadseregcsoport két páncéloscsoportját ennek megfelelően a szárnyakon harcoló másik két hadseregcsoport megerősítésére vezényelték volna. Hitler az 1. és 2. páncéloscsoportot, valamint a gyalog- és hegyihadosztályok egy részét a harkovi ipartelepek elfoglalására, majd a Donon átkelve a Kaukázus ellen akarta megindítani, mivel a német hadigazdaságnak a bakui olajmezőkre elengedhetetlenül szüksége volt. Ezalatt a 3. páncéloscsoportot az Észak Hadseregcsoportnak kellett volna alárendelni, hogy az nagyobb páncélos-támogatással Leningrád felé törjön előre.
A német szárazföldi haderő főparancsnoka, Walther von Brauchitsch tábornagy és vezérkari főnöke, Franz Halder tábornok egyaránt ellenezte ezt a tervet. Brauchitsch azt szerette volna, ha a Közép Hadseregcsoport teljes erejével Moszkva ellen vonul, mert szerinte ez volt a német hadjárat elsőrendű célpontja. A német katonai felső vezetésben a követendő hadászatról heteken át éles viták folytak, s ez – mint később kiderült – döntő késedelmet okozott a hadműveletek menetében.
Július 21-én a Luftwaffe első alkalommal támadta Moszkvát. A 127 bombázó-repülőgép összesen 104 tonna bombát dobott a szovjet fővárosra.
A szovjet 22. hadsereg július 21-én visszafoglalta Velikije Lukit, és visszavetette a 3. páncéloscsoportot. Két nappal később Jelnyánál a 24. hadsereg próbálta meg visszaszorítani a német XXXXVI. gépkocsizó hadtestet, egyelőre sikertelenül.
A szovjet ellencsapások dacára a német páncélosok július 25-ig a Sztálin-vonalat teljes hosszában áttörték. Ezzel a Vörös Hadsereg azon szándéka, hogy az arcvonal déli részén az erődökre támaszkodva állóháborúban kösse le a németeket, kudarcot vallott.
Hamarosan napvilágot látott Sztálin hírhedt 270. számú parancsa a „gyávák és dezertőrök” ellen. Ennek első pontja az alábbiakat tartalmazta: „1. Azok, akik a harc közben rangjelzéseiket letépik és megadják magukat, aljas árulóknak tekintendők, családjuk pedig mint a hazaáruló és esküszegő családja, letartóztatandó. Az ilyen dezertőröket a helyszínen végezzék ki.” A parancsot végre is hajtották, s „dezertálás, pánikkeltés és más bűntettek” miatt néhány napon belül csak a 24. hadseregnél 480-600 főt lőttek agyon.
18Augusztus elején a szovjet 28. hadsereg részei Roszlavl körzetéből északnyugat felé támadva megpróbálták felmenteni a Szmolenszknél bekerített erőket. Vállalkozásuk sikertelen maradt, mivel augusztus 3-ára a 2. páncéloscsoport bekerítette és felszámolta azokat. Szmolenszk körül augusztus 5-ig folytak a harcok. A szovjetek a várostól keletre egészen szeptember 10-ig tartották állásaikat. Sőt, miután 24. hadsereg szeptember 6-án visszafoglalta Jelnyát, a németek a háborúban először jelentősebb visszavonulásra kényszerültek.
Az egyhónapos szmolenszki ütközet során a szovjetek veszteségként 486 ezer 171 halottat és eltűntet, 1348 harckocsit, 9290 löveget és aknavetőt, valamint 903 repülőgépet jelentettek. Az ütközetben tanúsított határozott szovjet ellenállás is közrejátszott abban, hogy július 30-án Hitler 34. hadműveleti utasításában a teljes Közép Hadseregcsoportot védelemre rendelte. Az 1941. augusztusig kitűzött döntő német győzelem tehát elmaradt.
