A magyar 1. hadsereg galíciai hadművelete (1944. április 17. – 1944. május 12.)

Full text search

A magyar 1. hadsereg galíciai hadművelete (1944. április 17. – 1944. május 12.)
A keleti hadszíntér 1943. december végére kialakult helyzetéből – szinte folyamatos német visszavonulás, a Kijevtől nyugatra levő területek feladása – könnyen meg lehetett állapítani, hogy a szovjet haderő ukrajnai előrenyomulása 54a következő év első hónapjaiban elérheti a Kárpátok nyúlványait. Az ellenség fő támadási irányait a Honvéd Vezérkar ugyan inkább Románia és Lengyelország felé valószínűsítette, az ország északkeleti határainak védelmét mégis elsőrendű feladatként kezelte. Szombathelyi Ferenc vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke ennek érdekében már a német főhadiszálláson folytatott 1943. november 21-i tárgyalásain kísérletet tett az összes magyar megszálló erő kivonásának s a határvédelemre való csoportosításának kieszközölésére. A Kárpát-vonal kizárólagos magyar csapatokkal történő védelmétől – a Kállay-kormánnyal közösen – a realitásokat mellőzve azt remélte, hogy a szovjet hadvezetés nem tartja majd szükségesnek a magashegység megerősített és jól védhető védővonalának áttörését. “Az orosz támadás végcéljai a Balkán és Berlin. A legrövidebb és földrajzilag legelőnyösebb támadási irány egyik cél felé sem vezet a Kárpátokon át, hanem a Kárpátok mellett. A magyar határt tehát valószínűleg nem az orosz zömök, hanem csak biztosító erők lekötő támadása fogja érni. A Kárpátok vonulata a védelemre kiválóan alkalmas. A legkorszerűbb fegyverek és a motorizáció teremtette korszerű mozgékonyság lényegileg csak a hágók és szorosok mentén érvényesíthetők, tehát az e téren mutatkozó szegénységünk kevésbé fog hátrányt jelenteni az itteni védelemben, mint a sík-, illetve dombvidéki harcban. – olvasható a vezérkar főnöke 1. (hadműveleti) osztály 1944. január 10-i “helyzetmérlegelésében”.
Miután a szovjet Vörös Hadsereg offenzívája 1944. február elején folytatódott, s a magyar megszálló erőknek a határok védelmére történő csoportosításában a német vezetéssel nem sikerült megegyezni, a Honvéd Vezérkar február 13-án elrendelte a kárpátaljai erődítési munkálatokhoz már januárban mozgósított műszaki és légvédelmi csapatok teljes hadiállományra emelését. Továbbá intézkedés történt további műszaki alakulatok mellett az 1. hadsereg néhány seregtestének, a 16. s 24. gyaloghadosztálynak, illetve a 2. hegyidandárnak részleges mozgósítására is. A csapatok kiképzését s a hegyes, erdővel borított terephez való alkalmazkodását a határok közelében igyekeztek megoldani. Felvonultatásuk március elején vette kezdetét. Kőrösmező és Ökörmező között a 16. gyaloghadosztály, ettől északnyugatra az Uzsoki-hágó előteréig pedig a 24. gyaloghadosztály látta el a határok védelmét. A 2. hegyidandár alakulatait Szolyva környékén vonták össze. Március 11-én újabb seregtestek mozgósítását rendelték el, ezúttal az 1. hegyidandár és a 2. páncéloshadosztály alakulatainak teljes hadiállományra emelésére került sor.
A hadi helyzet alakulása, s a Kállay-kormány ismertté vált béketapogatózási kísérletei a német politikai és katonai vezetést cselekvésre késztették. A háborúból való kilépésre vonatkozó legfőbb gyanút a Kárpátok önálló védelmére tett magyar javaslat jelentette számukra. Az egyre rosszabbodó hadi helyzet szempontjából mindenképpen egy teljesen lojális és megbízható magyar kormány, illetve a német hadicélok érdekében korlátlanul rendelkezésre álló magyar hadsereg, hadiipar és mezőgazdaság szükségeltetett. E feltételek létrejöttét a német politikai és katonai vezetés az eddigi alkudozások helyett az ország katonai megszállása által vélte elérni. 1944. március 19-én a kora reggeli órákban a legfontosabb objektumok ellenállás nélkül a német csapatok kezére kerültek, a Honvédség erőit laktanyáiba zárták, s lezárták a Tisza vonalát. Ezzel Magyarország már 1943 őszétől tervbe vett, s a magyar politikai és katonai vezetés kikapcsolására, távollétére épített német megszállása szinte egyetlen puskalövés nélkül bekövetkezett.
A Sztójay-kormány március 22-i kinevezését követően Szombathelyi vezérezredesnek, a német megszálló erők parancsnokától, Weichs tábornagytól támogatva még sikerült elérnie a Honvédség lefegyverezésének, illetve teljes német vezetés alatt történő átszervezésének megakadályozását, de rövidesen első áldozatává vált a katonai vezetésben végrehajtott személyi változtatásoknak. A Honvéd Vezérkar főnökének utóda – német kívánságra, de Horthy s az idősebb tábornokok ellenzésére – Vörös János altábornagy (május 10-től vezérezredes) lett. Reá várt a honvéd csapatok mozgósításának irányítása, a kárpátoki harcokba való bekapcsolása, valamint néhány vezetői csere végrehajtása.
Az 1. hadsereg részleges és meglehetősen vontatott felvonulását a határokra a német megszállás teljesen leállította. A Tisza-vonalon át történő csapatszállítás a március 22-i német szállítási és közlekedési rendelkezések miatt akadályba ütközött, a 2. páncéloshadosztály alakulatai ki sem mozdulhattak békehelyőrségeikből, s a seregtestei felvonultatását irányító 1. hadsereg-parancsnokság sem tudta elfoglalni törzsszállását a Kárpátokban. Nem történhetett meg az eredetileg megszálló feladatokat ellátó, s a magyar határokhoz viszonylag közel védekező VII. hadtest (18., 19. és 201. könnyűhadosztályok) tüzérségének megerősítése sem, ennélfogva a március 22-i német rendelkezés alapján a Dnyeszter 110 km-es vonalának védelmére utasított, gyenge harcerőt képviselő magyar alakulatok teljesíthetetlen feladat előtt álltak. A szovjet csapatok kétnapos harcot követően, Uscieskótól délkeletre már március 24-én átkeltek a folyón, s 26-án és 27-én megsemmisítő páncélostámadás érte a Kolomea körzetéig visszaszorított 201. könnyűhadosztályt. A seregtest gyalogságát hamar szétszórták, az utolsó gránátjáig bár hősies, de kilátástalan küzdelmet folytatott ágyús üteget a harckocsik taposták el. Március 29-én jelentős szovjet támadás érte az Obertyn térségében védekező 21. könnyűhadosztály alakulatait is.
Az ország megszállását követően a két megszálló hadtestet harcvezetés szempontjából a német Dél Hadseregcsoportnak (1944. április 5-től Észak-Ukrajna Hadseregcsoportnak) rendelték alá, s a Kárpátokba kihelyezett magyar alakulatok további alkalmazásáról is a német hadvezetés döntött. Hitler március 26-án eljuttatott táviratában a 2. páncéloshadosztállyal és az 1. hegyidandárral kiegészült, Kárpátokhoz felvonult magyar erőknek a szintén magyar megszálló VII. hadtest jobbszárnyán való mielőbbi bevetéséről intézkedett. A magyar csapatok azonnali alkalmazását német szemszögből az 1. és 2. Ukrán Front seregtesteinek a Dél Hadseregcsoport arcvonalán elért sikerei, s a német 1. páncélos- és a 8. tábori hadseregek között keletkezett 200 km-es rés veszélye indokolta. A március 28-án bekerített német 1. páncéloshadsereg április 2-án kezdte meg kitörését nyugati 55irányban. A Dél Hadseregcsoportnak alárendelt magyar megszálló VII. hadtest pedig a Dnyeszter mentén elszenvedett veszteségei után Stanislau (Stanislaw) térségébe szorult vissza.
A magyar csapatokra kirótt, s a Kárpátok és a Dnyeszter közötti területen tervezett korlátozott támadás lényegét Székely László vezérkari ezredes – az 1. hadsereg-parancsnokság hadműveleti osztályának vezetője – feljegyzéseiben az alábbiakban fogalmazta meg: “…a hadsereg a hágókon át előretörve, zömével keletre fordulva menjen át támadásba a Dnyesztertől délre, részeivel pedig a Tatárhágón át, dél felé történő biztosítás mellett forduljon északnak a Kolomea, Delatyn vonal ellen. Ezzel a hadművelettel a hadseregnek azt az űrt kellett kitöltenie, amely a német erők visszaszorítása folytán a Dnyesztertől délre keletkezett, és előretörésével erőket kellett magára vonnia, hogy a Lemberg felé törő orosz súlytámadást ezáltal gyengítse, így az arcvonal összefüggését helyreállítsa és a további védelmet megszilárdítsa.
Az 1. hadsereg parancsnokává kinevezett Náday István vezérezredes hadserege kizárólagos feladatának a Kárpátok védelmét tartotta, s semmiképpen sem akarta csapatait a galíciai lankás területen szovjet harckocsi-támadás veszélyének kitenni. Lemondását követően utóda Lakatos Géza vezérezredes, a magyar megszálló erők addigi parancsnoka lett.
Az április első két hetében Galíciába felvonult, illetve ide visszaszorított magyar seregtesteket az 1. hadsereg-parancsnokság irányítása alatt a magyar VI., a volt megszálló VII. és a német XI. hadtest-parancsnokságok között osztották szét. A főirányban – a középütt elhelyezkedő – német XI. hadtest-parancsnokság alá tartozó alakulatok támadtak. A 2. páncéloshadosztály és a 2. hegyidandár két megerősített zászlóalja Solotwina térségéből megindulva Nadvorna (Nadworna), Delatyn és Kolomea elfoglalására kapott parancsot. Április 17-én megindított támadásukhoz a 2. hegyidandár zöme s a még felvonuló 1. hegyidandár és a 24. gyaloghadosztály később csatlakozott. Az 1. hadsereg balszárnyán a VII. hadtest 18. könnyű- és 16. gyaloghadosztályának Stanislau (Stanislaw) és Bohorodczany térségéből Ottynia és Obertyn helységeket kellett elérniük, a jobbszárnyán pedig a VI. hadtest alárendeltségében felvonuló, március 22-én mozgósított 25. gyalog- és 27. székely könnyűhadosztályokat a Kolomea dél–Kosow–Kuty vonal birtokbavételére utasították.
A támadásban részt vevő csapatok a hadsereg balszárnyán már az első napon elfoglalták a Tlumacztól nyugatra és attól délre eső területeket, s másnap a 16. gyaloghadosztály a hadsereg-közvetlen műszaki alakulatoknak köszönhetően a folyó magas vízállása ellenére a Dnyeszter bal partján hídfőt létesített. Ezáltal megvalósult az összeköttetés a német 1. páncéloshadsereg III. páncéloshadtestével, mely aznap Tlumaczot vette birtokba. Ottyniát sikeres körülzárását követően április 20-án, a Kolomea irányába eső Chlebiczyn Lesni helységet pedig a német rohamtüzér- és páncélvadász-alakulatokkal együttműködve április 22-én a 16. gyaloghadosztály vette birtokba.
A hadsereg arcvonalának középső részén Nadvorna (Nadworna) és Delatyn április 18-i birtokbavétele után a Kolomea irányában folytatott támadások az egyre erősödő szovjet ellenállás miatt megakadtak. Április 17-én ezen az arcvonalszakaszon, az 514-es magassági ponton került sor arra a harckocsi-öszecsapásra, amelyben a magyar szerkesztésű Turán-75 harckocsi először esett át a tűzkeresztségen. A két harccsoportban támadó 2. páncéloshadosztály és a déli, illetve északi irányban tevékenykedő 2. hegyidandár helyenként már túlerőben levő, harckocsikkal is támogatott, kiépített védőállásokkal rendelkező ellenséges alakulatokkal került szembe, s a Kárpátok keleti erdős, nehezen járható előteréből való kijutásuk ennélfogva nem járt sikerrel. A Prut menti fontos közlekedési csomópont birtokbavételéért folytatott, április 19–23. közötti harcokban már nem utóvédek, hanem az 1. Ukrán Front 4. harckocsihadseregének 6. gárda-gépesítetthadteste, illetve 18. összfegyvernemi hadseregének alakulatai állították meg a további magyar előretörést. Április 24-én időlegesen sikerült betörniük a XI. és a VII. hadtest csatlakozásánál is, jóllehet ezen a napon a magyar hadsereg arcvonalán 24 szovjet harckocsit lőttek ki, s ebből 16-ot a XI. hadtestnél. A beköszöntött esős időjárás következtében felázott utak meglehetősen lefékezték az amúgy is lelassult támadást.
A Kolomea környékének és a Prut folyó északi partjának birtokbavételéért folytatott támadások a 2. páncéloshadosztályt támogató 24. gyaloghadosztály Tlumaczyk és Slobodka Lesna környéki súlyos harcai, s Kolomeát két oldalról támadó hegyi dandárok erőfeszítései ellenére a későbbiek során is eredménytelennek bizonyultak. Az április 26-27-i és a május 2-i összehangolt támadás menetében az sem hozott fordulatot, hogy a 2. páncéloshadosztályt a Nadvornára (Nadwornára) április 18-án beérkezett német 503. nehézpáncélos-osztály 10 Tiger E harckocsija, a 24. gyaloghadosztályt pedig április 30-tól a német 19. páncéloshadosztály 73. páncélgránátos-ezrede támogatta.
A magyar arcvonal jobbszárnyán az elhúzódó felvonulások és csoportosítások miatt a VI. hadtest seregtestei csak április 27-én és 28-án vették fel a harcot. Feladatuk a Kárpátok átjáróinak védelme érdekében a határtól 80-100 km-re levő kárpátoki peremvárosok – Kuty, Pistyn, Kosow és Luczky – elfoglalása, illetve minél nagyobb ellenséges erő elvonása a kolomeai arcvonalszakaszról. A 27. székely könnyűhadosztály ezredcsoportja ugyan április 28-ára kemény harc árán, s menetből el is foglalta Kutyt, de egy erős szovjet ellentámadás délután az egyik zászlóalját a várostól nyugatra fekvő magaslatra szorította vissza, az 57/III. gyalogzászlóalját a városban körülzárta. A seregtest külső erőinek együttműködésével és súlyos helységharc árán a zászlóalj végül a hajnali órákban tört ki az ellenséges gyűrűből, magával tudta hozni nehézfegyvereit s a harcokban ejtett foglyait, de a négy századparancsnoka közül három hősi halált halt. A 25. gyaloghadosztályt a XI. hadtest jobbszárnyán küzdő 1. és 2. hegyidandár támogatására szintén menetből vetették be. Markowka és Rungory helységek nagyobbik részét május 15-ére sikerült elfoglalnia, de a Kolomeához közeli Peczenizynt csak megközelíteni tudták.
Az 1. hadsereg arcvonalának egyes szakaszai 1944. május elejétől állandósulni látszottak. Május első két hetében már csak kisebb-nagyobb arcvonal-kiigazító vállalkozások folytak. A 24. gyaloghadosztály Slobodka Lesna, 56a 25. gyaloghadosztály és az 1. hegyidandár a német 101. vadászhadosztály támogatásával Peczenizyn és Kluczow, a 27. székely könnyűhadosztály pedig Pistyn és Kosow el-, illetve visszafoglalásáért tett eredménytelen kísérleteket. Ezt követően az 1. hadsereg egész arcvonalán több mint két hónapig állásharc alakult ki.
Az 1944. áprilisi–májusi hadművelet során az 1. hadsereg a számára meghatározott maximális támadási célt, a fontos vasúti csomópontnak számító Kolomea és Obertyn városok környékének birtokbavételét nem tudta elérni. A sok veszteséggel, kudarccal, de kemény helytállással és kitartással megvívott harcok során azonban egyre tekintélyesebb ellenséges erő magára vonásával a Kárpátok előterében húzódó arcvonal összefüggését helyreállította és a német 1. páncélos- és a Romániába visszavonuló német 8. hadsereg között keletkezett hézagot kitöltötte. A hadművelet eredményének számít az is, hogy Nadvorna (Nadworna), Delatyn, illetve a Prut-völgy egy részének elfoglalásával sikerült felszámolni a szovjet haderő 1944. márciusi előretörése nyomán keletkezett nyugat felé előreugró, Stanislau (Stanislaw) és Dolina által határolt arcvonalívet, mely helyzeténél fogva déli irányban, Kőrösmező felé közvetlen veszélyt jelentett a Kárpát-medencére. 1944. április 17. és május 14. között 1942 fő halt hősi halált, a hadseregnél 10 ezer 193 volt a sebesültek, 3441 pedig az eltűntek száma. A legnagyobb veszteségek a 16., a 24. és a 25. gyaloghadosztályok, valamint a 18. könnyűhadosztály csapatait érték. A 2. páncéloshadosztály 18 könnyű-, közepes és nehézharckocsija, s négy Nimród páncélvadásza semmisült meg a harcok során. Az üzemképtelenné vált 88 páncélgépjárművéből hat végleg kiesett, hét pedig ellenséges területen maradt. Az 1. hadseregnek csak közigazgatásilag alárendelten, valójában a német 1. páncéloshadsereg kötelékében a Dnyeszter mentén 1944. március 4-től folyamvédelmi feladatokat ellátó 20. gyaloghadosztály veszteségei jelentéktelenek voltak.
A támadó hadművelet befejezése után a Tlumacz–Ottynia kelet–Kolomea nyugat–Peczenizyn–Pistyn–Kuty–Kosow mögötti vonalon megkezdődött a védőállások kiépítése. Az 1. hadsereg-parancsnokság intézkedése értelmében a védelem súlyát az útszorosokra, a Prut folyó völgyére és a Stanislaura (Stanislawra) vezető utakra helyezték, Tatarow, Dolina, Nadvorna (Nadworna) és Delatyn városokat pedig körvédelmi központokká építették ki. A hadsereg eredeti, illetve újonnan kiérkező alakulataira várt a védőállások mögött 10 km-re kijelölt Prinz Eugen-állás kiépítése is. A Kárpátok előtt kijelölt Hunyadi-állás, az országhatáron húzódó Szent László-állás, illetve a mögötte levő, első világháborús alapú Árpád-vonal kiépítésén és tökéletesítésén viszont elsősorban a hadsereg utász-, illetve erődalakulatai, valamint munkásszázadai dolgoztak.
Miután a magyar seregtestek május végén, június elején némi személyi, illetve a helyszínen rendelkezésre bocsátott német 7,5 cm-es páncéltörő ágyúkat tekintve némi fegyverzeti kiegészítésben is részesültek, a több mint két hónapig tartó állásharc időszakában a jövőt illetően reménykeltő benyomások is születtek. Adonyi Ferenc vezérkari őrnagynak a Honvéd Vezérkar főnökéhez írt 1944. július 4-i személyes levelében az alábbiak olvashatók: “Itt jelenleg szabályszerű “állásharcra” való berendezkedés van, illetve folyik, – ami teljesen emlékeztet az első világháború vége felé követett berendezkedéshez. Az állások erősen a mélységben tagozva, futóárokszerű összefüggő árokrendszerrel kiépítve. – A páncélelhárítás, – amire a felkészülés súlya helyeződik, – egész az első vonaltól a “közbeeső” páncélelhárító vonalon (: ezredtartalék 7,5 cm-esek vonalán át, egész a tüzérségi állás területéig terjed. A tüzérségi tüzelőállások vonala is a gyalogsági védőállásokhoz hasonló összefüggő állásrendszert alkot, mely főleg a páncélelhárítást szolgálja. Tehát a felkészülés, – nagyon helyesen, – a tömeges tüzérségi és páncélos bevetés, azonkívül a repülők ellen készül (…) A Don-i harcokkal ellentétben ezenkívül nagyobb mélységben, még több védőállás épül ki, úgy hogy a lerohanás valószínűsége kizártnak látszik (…)
A galíciai állásai védelmére utasított 1. hadseregnek – a német hadvezetés szempontjából – a későbbiekben is kulcsszerep jutott. Az északkeleti magyar határszakasz felé történő esetleges visszavonulása a keleti hadszíntér északi és déli arcvonalának gyengítését és hézagok keletkezését eredményezte volna. A későbbiek során veszélyes helyzetbe kerülő magyar csapatoknak a Hunyadi-állásba való visszavételét emiatt a német hadvezetés tiltotta, s a végsőkig késleltette.
Miután az 1. hadsereg saját, meglevő erejéből csak kevés tartalékot tudott képezni arcvonala mögött, felettes német parancsnoksága 1944 májusában négy német seregtestet (a 101. vadász-, a 68. gyalog-, illetve a 7. és 16. páncéloshadosztályokat) irányított védelmének megerősítésére, amelyek közül három néhány hétig egy-egy arcvonalszakaszt át is vett. Május 26-án megkezdődött a március végén az 1. hadsereghez irányított magyar megszálló könnyűhadosztályok három gyalogezredből álló tartalékhadosztállyá szervezése is, amely során a korábbi 18. és 19. könnyűhadosztályok a feloszlatott 201. könnyűhadosztály alakulataiból egészítették ki állományukat. A hadsereg 1944. júniusi létszáma ezt követően 8288 tisztből és 237 ezer 76 főnyi legénységből állt. A hadsereg irányításában is változás történt, miután Lakatos vezérezredest felváltva május 26-tól Beregfy Károly vezérezredes látta el a hadsereg-parancsnoki teendőket.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi