A német Volkssturm (1944 – 1945)
A német Volkssturm (1944 – 1945)
1944 júliusában, amikor a szovjet csapatok elfoglalták Vilniust, és a Vörös Hadsereg erői a helyenként gyors ütemben visszavonuló német alakulatok között néhány száz km-re megközelítették Kelet-Poroszországot, a kelet-poroszországi körzetvezető javaslata nyomán a német vezetésben felmerült egy, a Wehrmachttól független védelmi szervezet létrehozása. A propagandaminisztérium felvetette az úgynevezett Grenzschutz Ost (Keleti Határvédelem) megszervezését, amelyet a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) gyalogsági fegyverekkel felszerelt önkéntesei alkottak volna. Ezen kötelékek segédkeztek volna a határ megerődítésének munkálataiban is.
A német fegyveres erőtől független védelmi szervezet létrehozását végül Hitler 1944. szeptember 25-i keltezéssel Volkssturm (Népfelkelés) néven rendelte el, de a felhívást csak október 20-án tették közzé. Az új fegyveres szervezetet nem a Wehrmacht, hanem az NSDAP szervezte meg saját területi igazgatási egységei (Gau, Kreis stb.) alapján. Hitler az SA kérvényét is elutasította a Volkssturm felállításában való kizárólagos szerepére vonatkozóan. A katonai jellegű intézkedések végrehajtásával, a felszerelés, felfegyverzés, kiképzés és a szabályzatszerkesztés feladatával a Führer a német póthadsereg parancsnokát, Heinrich Himmlert bízta meg.
A Volkssturm állományának behívását négy hullámban tervezték. Az első hullámba azok a harcra alkalmas 20 és 60 év közötti férfiak tartoztak, akiknek nem volt nélkülözhetetlen hátországi munkájuk. A második hullámba azokat a 20 és 60 év közötti, harcra fizikálisan alkalmas férfiakat sorolták, akik katonai szempontból fontos munkát végeztek. A harmadik hullám a 16 és 19 év közötti fiatalokból állt, akik még nem teljesítettek katonai szolgálatot, nem dolgoztak a Birodalmi Munkaszolgálatban, és nem osztották be őket segítőknek légvédelemi tüzéralakulatokba. Miután 1944 októberében már az 1927-es születésűeket is behívták katonai szolgálatra, a harmadik hullám gyakorlatilag a 16 év körüli Hitlerjugend-tagokra korlátozódott. A Volkssturm negyedik behívási hullámát azok alkották, akik egészségügyileg fegyveres harcra alkalmatlanok voltak, de őr- és biztosító feladatokat még el tudtak látni.
A német vezetés mintegy hat millió német állampolgárt vett figyelembe a Volkssturm megszervezésekor. A harcra alkalmatlan negyedik hullámban 1 millió 400 ezer, a fiatalokból álló hullámba pedig 600 ezer fő tartozott. A Volksturm alakulatait az első két hullám állományából állították fel. Az első hullám 1 millió 200 ezer emberéből 1850 Volkssturm-zászlóaljat, a második hullám 2 millió 800 ezer tagjából pedig 4860 zászlóaljat akartak szervezni.
Egy Volkssturm-zászlóalj törzsből, 16 futárból, három századból, s esetleg egy 4. (löveges) századból állt. A századok három, esetleg négy szakaszból, a szakaszok három, esetleg négy 10 fős rajból szerveződtek. Az első hullám zászlóaljaiban 649 egyéni fegyvert, 27 puskagránátvető-toldatot, 31 könnyűgéppuskát, hat nehézgéppuskát, hat 8 cm-es aknavetőt, három löveget és hat páncélrémet rendszeresítettek. A második hullám zászlóaljai elméletileg 576 egyéni fegyvert, 27 puskagránátvető-toldatot, 30 könnyű géppuskát, három nehézgéppuskát, három 8 cm-es aknavetőt és hat páncélrémet kaptak volna. Miután elegendő német gyártmányú fegyver nem állt rendelkezésre, számtalan zsákmányból származó puskát, karabélyt, géppuskát és aknavetőt utaltak ki az alakulatoknak. A megannyi különböző űrméret utánpótlási szempontból katasztrófát okozott. Számtalan esetben lépett fel lőszerhiány. A zászlóaljakat nem tudták megnyugtató mértékben felfegyverezni, a fegyverhiány akkora volt, hogy a negyedik hullámnak legfeljebb polgári tulajdonú vadászpuskák jutottak volna. A Volkssturm-zászlóaljakat a puska kezelésére, 150 méterig leadott lövésekre, géppuska rövidsorozatok kilövésére, aknavetőre, kézigránátra és páncélökölre képezték ki. A géppisztoly, pisztoly és az aknák esetében csak a legszükségesebb fegyverismeretet oktatták részükre. A Volkssturm-harcosok egyenruházta változatos volt, mivel a felesleges ruházati anyagokat a Harmadik Birodalom csaknem minden egyenruhával rendelkező szervezetétől bekérték. Ennek ellenére még így is sokan saját polgári ruházatukban teljesítettek szolgálatot.
A Volkssturm megszervezésekor tekintettel kellett lenni az 1907-es hágai megállapodás hadijogi kitételeire. Ezek szerint ugyanis csak az számít harcoló alakulat tagjának, s nem felkoncolható partizánnak, aki távolról is jól felismerhető megkülönbözető jelzést visel, felelős parancsnok alárendeltségébe tartozik, fegyvereit nyíltan viseli és betartja a hadijog érvényes előírásait. Emiatt a Volkssturm-alakulatoknál egy sárga színű karszalagot rendszeresítettek. A behívottakat “Deutscher Volkssturm Wehrmacht” felirattal, és a Waffen-SS-nél rendszeresített katonakönyvhöz hasonló okmánnyal látták el. Sok esetben ezek a megkülönböztető jelzések és okmányok nem jutottak időben a zászlóaljakhoz, s tagjaikat ezek nélkül vetettek be. Ezen Volkssturm-harcosokat számos esetben partizánként kezelték, és a helyszínen kivégezték őket.
A Volkssturm-zászlóaljak feladata elsősorban a sáncmunkában és erődítésekben való segédkezés, a kiürítések és áttelepülések támogatása, kiemelt objektumok és hadifoglyok őrzése, a gyalogsági tűzerővel nem rendelkező erődcsapatok gyalogsági védelme, az arcvonalon áttört ellenséges páncélosok elleni útzárak, harckocsi-akadályok telepítése, a páncélosok közelharcban való megsemmisítése, illetve végső esetben az arcvonalban való fegyveres harc volt. Utóbbi esetében a zászlóaljakat harcászati szempontból a Wehrmacht alárendeltségébe utalták. Összesen mintegy 700 Volkssturm-zászlóalj került harcérintkezésbe az ellenséges csapatokkal. Egyes adatok szerint legkevesebb 175 ezer Volkssturm-harcos esett el a harcok folyamán. A Vöröskereszt 29 ezer 687 eltűntet tart nyilván a soraiból, ebből 2400 főt Königsberg, 1894 főt 262pedig Breslau területén. Franz W. Seidler a Volkssturmról írott kiváló könyvében joggal jegyzi meg: “Ez egy katonailag és politikailag képtelen próbálkozás volt arra, hogy a Harmadik Birodalom létezését néhány héttel meghosszabbítsák.”
