Ullein-Reviczky Antal, dr.

Full text search

Ullein-Reviczky Antal, dr.
Sopron, 1894. november 8. – London, 1955. június 13.
Felsőfokú tanulmányait a bécsi cs. és kir. Konzuli Akadémián végezte. Harcolt az első világháborúban. 1919-ben a bécsi magyar követségen szolgált. 1927-ben avatták jogi- és államtudományi doktorrá a debreceni tudományegyetemen. Egy időben a párizsi, illetve az ankarai nagykövetségen teljesít szolgálatot, majd Isztambulban és Zágrábban főkonzul. 1933-tól a nemzetközi jog tanára a debreceni egyetemen. (1941-től rendkívüli egy. tanár.) 1938-tól a Külügyminisztérium sajtóosztályát vezette. 1942. május 20-ával rendkívüli követté és meghalmazott miniszterré nevezték ki. 1943. szeptember: stockholmi követ. 1944. március 21-én lemondott tisztéről, 1945 júliusában megvált a diplomáciai pályától. Törökországba, majd Svájcba ment. 1950-től haláláig Londonban él, közben elvállalja a New York-i Magyar Nemzeti Bizottmány képviseletét. 1943-ban Pécsett jelent meg magyar nyelven A trianoni szerződés területi rendelkezéseinek jogi természete, 1993-ban Budapesten „Német háború – orosz béke: Magyarország drámája” c. munkája.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi