111 1945. január 11. A román 9. lovashadosztály hadinaplójának napi helyzetösszefoglalója.

Full text search

97111
1945. január 11.
A román 9. lovashadosztály hadinaplójának napi helyzetösszefoglalója.
F. év I. 10/11-én éjszaka 24 órakor Grunau alezredes csoportja megkezdi a tervezett hadműveletet, és e célból keresztül halad a bal oldalán álló 297. szovjet hadosztály sávján, majd nyugatra fordul és éjszakai harcot kezd a Ferenc József laktanyát nyugati irányban határoló utcán.
A harc egész éjjel folyt.
Az előrenyomulás csekély volt, annak ellenére, hogy végrehajtottak egy, a laktanyán belüli állások átkarolására irányuló hadmozdulatot. Reggelre a támadás a hadosztály egész arcvonalán újraindul, hogy befejezzék a laktanya elfoglalását és megtisztítását, és hogy azután nyugati irányban a vasútig nyomuljanak.
Grunau alezredes csoportjának egy határozott, energikus akcióval sikerül kiverni az ellenséget az utcából és a laktanya nyugati részén lévő épületekből úgy, hogy 13 órára befejezték a laktanya és a 2331-es négyzet déli oldalán lévő épületcsoport átkarolását.
Amint Grunau alezredes csoportja elfoglalja az utcát és a laktanya nyugati oldalán álló épületeket, a 3. gd.-lov.e. és a 13. lov.e. is keresztülvonul a szomszédos sávon, azzal a céllal, hogy folytassák a támadást a vasút irányába.
Ezzel egy időben a 31. gy.e. II. zászlóalja behatol a laktanyába és megtisztítja a laktanyát a magukat még tartó utolsó ellenállási fészkektől is.
A 18 óra-i helyzet az alábbi:
— Grunau alezredes csoportja, a 13. lov.e. és a 3. gd.-lov.e. északról délre húzódó utcán egy vonalban vannak, a 2330—2334 négyzetek nyugati szélén, és a járőrök nyugat felől beékelődve a vasút irányában; a 31. gy.e. II. zászlóalja, miután az utolsó ellenségtől is megtisztította a területet, a második vonalban marad.
A nap folyamán az ellenség sorozatlövő fegyverek és kis űrméretű légvédelmi gépágyúk heves tüzével válaszolt.
48 épület foglaltunk el és tisztítottunk meg.
Az ellenség 18 halottat hagyott a harctéren.
A f. év I. 11-i harc alkalmával különösen kitűntek: a 9. lov.e. és a 31. gy.e. I. zászlóalja.
Veszteségek:
— halottak: 12 közlegény,
— sebesültek: 1 tiszt, 29 közlegény.
Hadifoglyok: 1 német és 8 magyar katona.
Az időjárás: esik az eső, az elmúlt két napban lehullott hó elolvadt. Az utak járhatók.
AMR Fond Divizia 9 Cavalerie Dosar Nr. 11 257-258.
Román nyelvű eredeti irat fordítása

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi