Orosz hadifogolykórházban Budapesten
Orosz hadifogolykórházban Budapesten
Kiskunfélegyháza mellett aknatámadásban súlyosan megsebesültem 1944. október 29-én. A budapesti kórházban az orvos közölte velem, hogy bal szememet elvesztettem, államat alul nyelvemmel együtt csaknem kiszakította az aknaszilánk, és további nyolc helyen sebesültem meg.
Egy idő után átkerültem a 204-es vöröskeresztes kórházba. Itt éltem át Budapest ostromát, 1945. február 9-én hajnalban esett el kórházunk. Ezt megelőzően három napon keresztül egy csepp vizet, egyetlen falat ennivalót nem kaptunk. Utána is öldöklő harc folyt a németek és az oroszok közt a kórház területén, de a mi pavilonunk már orosz kézen volt.
Először az oroszokhoz átállt magyar tisztek látogattak meg bennünket, ellenőrizték, nincs-e nálunk fegyver, van-e közöttünk nyilas. Őket követte egy orosz százados két géppisztolyos katonával, és látva súlyos sebesülésünket, továbbment. Később közölte velünk, hogy a közelben levő tábori konyháról kapunk majd élelmet is.
Február közepén a több száz beteg – legtöbbje súlyos sebesült magyar katona – mint hadifogoly átkerült a budai Váli úti nagy épületbe, ami emlékezetem szerint korábban polgári iskolaként működött. Itt mintegy négy és fél ezren lehettünk, vegyesen magyarok és németek. Minden nap névsorolvasást tartottak, elláttak bennünket élelemmel, és az orosz személyzet mindent megtett értünk, amit lehetett. Ennek ellenére sokan elpusztultak közülünk, mert a szükséges gyógyszerek és gyógyászati eszközök hiányát a jó szándék nem tudta pótolni. Május 2-án a gyógyultakat elszállították a Szovjetunióba. Én magyar katonai kórházba kerültem további kezelésre.
Földi János – Szabadka
HH 1997/1.
