Zalai leventék elhurcolása
Zalai leventék elhurcolása
Falragaszok jelentek meg az általános bevonulási kötelezettségről 1944. december 6-án reggelre. A leventéknek (a katonai előképzésre kötelezett fiatalokat hívták leventéknek) is jelentkezniük kellett a parancsnokságokon. Már másnap elkezdődött a vándorlás Zalaapátiba. Onnan december 19-én még hazamehettem eltávozásra, de másnap, amikor visszatértem, a környékről beérkezett leventék már felsorakozva, indulásra készen álltak. Megkezdődött a hosszú vándorlás.
Jánosházán keresztül Pápára érkeztünk, onnan megszöktem, és a karácsonyi ünnepekre hazamentem. De hazulról is elvittek lövészárokásásra, majd december 29-én fegyveres kísérettel Nagykanizsára hurcoltak. Miután összegyűlt egy 33szerelvényre való fiatal, 1945. január 3-án hajnalban elindult a „vonat” Németországba, a Bécs–Pilzen–Halle útvonalon Magdeburgba. Itt töltöttünk egy hónapot, átélve két légitámadást, melyeknek állítólag 40 ezer áldozata volt.
Tiltakozásom ellenére – nyilasok közreműködésével – február 2-án feleskettek SS-újoncnak, 5-én megkaptuk az első zsoldunkat, 6-án újabb légitámadás következett, aminek következtében a városban megállt az élet, megszűnt a forgalom: az utcákon bombatölcsérek keletkeztek, több helyen feltört a víz, leszakadtak a villamosvezetékek, lakóházak dőltek össze. Egyik bajtársunk is meghalt: szilánktalálat érte. Néhány nappal később az Elba partjáról láthattam Magdeburg szőnyegbombázását, ami a hírek szerint 60 ezer áldozatot követelt.
Február 10-én négyszázad magammal elhagytuk Magdeburgot, hogy Lüdenscheidbe megkezdődjön fegyverismereti kiképzésünk. Később harcászati kiképzést is kaptunk. Egy hét múlva Ludwigsburgba kellett volna gyalogolnunk SS-tetoválásra. El is indultunk, de a harci cselekmények következtében oda sohasem jutottunk el. Így elmaradt a tetoválás. 1945. április 5-én kerültem amerikai fogságba, ami után sok megaláztatással és szenvedéssel teli időszak következett.
Sebők László – Zalaszabar
HH 1998/2.
