461. A RÉGI JÓ IDŐK
461. A RÉGI JÓ IDŐK
A Józsa Gyurik kora már lejárt. A régi dínomdánomoknak, országra szóló hecceknek se híre, se hamva. A nagy hecckedvelők unokái bajokkal élő, jámbor emberek, kiknek elég gondot ad a fináncminiszter legújabb rendelete – az adófizetések[re] vonatkozólag tudniillik. Ám a régi vírtus mégsem veszett ki egészen. A régi dicsőség fénye föl-föltetszik egy pillanatra. Van még olyan magyar úr, akibe[n] megterem még a régi hangulat. Egy Bihar megyei földbírtokosról szól a dal.
Mulatós jókedvéről ismeri az egész vármegye. Ha bekerül Nagyváradra, ugyancsak van dolga a cigánynak. Mert vakmerő ötletei vannak a nagyságos úrnak. Nemcsak azt teszi meg, hogy három nap és három éjjel mulat, de kényszeríti a kompániát is a kitartásra. Ha a társaság valamelyik tagja elázik, abba okvetlenül életet önt a nagyságos úr. Olyan gyönyörűn lő el a füle mellett, hogy a legtürelmesebb dobhártya sem bírja ki. Egyszer megtörtént, hogy valaki hátradűlve, a falnak támasztva a fejét, próbálta kipihenni két éjszaka fáradalmait. A feje körül, arasznyi távolságban glóriát rajzoltak a revolvergolyók.
Egy ilyen mulatság volt a napokban is. Harmadik napon kocsira szedelőzködött a társaság, s elhajtott faluzni. A faluzás abból áll, hogy minden útszéli korcsmába belátogatnak. A cigányt persze magukkal vitték. Az úton szembejön két parasztember. A nagyságos úr megismeri őket.
– Üljetek fel, Jóska! A két atyafi felül az egyik kocsiba. Ismerték jól a nagyságos urat, hiszen nála aratnak már vagy húsz év óta.
Betérnek a legközelebbi korcsmába. A társaság fél óra múlva teljesen el van ázva. A cigányok is alusznak. A nagyságos úr nem tehet semmit. Előveszi a revolverét. Mindhiába. Nincs már egy tölténye sem. Hárman vannak ébren. Ő és a két atyafi. Ezek roppant buzgón isznak. A nagyságos úr szíve megtelik keserűséggel, ahogy nézi ezt a sok elázott embert.
– Hej, Jóska, nem így volt ez régen!…
– Bizony nem az, nagyságos uram.
– Emlékszel most tíz éve arra a karácsonra?
– Hogyne. Akkor volt, hogy a Kőszegi nagyságos már a negyedik napon meg akart szökni, aztán a nagyságos úr kilőtte alóla a lovat…
– Hát az Izsák korcsmárosra emlékszel? Akkor is így szedtelek fel az úton.
– Bizony!… Hogy óbégatott, mikor négy felül is felgyújtottuk a korcsmát!…
Magát a Jóskát is elszédítik a gyönyörű emlékek, s lehajtja a fejét a padra.
A nagyságos úr meghatottan kotorász a zsebében, s kihalász még egy töltényt.
A másik pillanatban óriási dörrenés. A pislogó petróleumlámpa ezer darabokra törik. A mámoros urak ijedten riadnak fel. A nagyságos úr pedig mélabúsan szól Jóskához:
– Gyere Jóska, menjünk más korcsmába. Hagyjuk itt ezeket a pulyákat…
Szabadság 1900. augusztus 7.
