464. A KIOSZK
464. A KIOSZK
Kicsi dolgok legerősebben bizonyítanak. Nagyvárad lehet modern, élénk, nagy jövőjű város. Mutathat olykor egészen nagyvárosi életet is. De negyvenezer ember nem – nyolcvanezer. Nagyvárad – hiába – nem nagyváros. Aztán ne szégyelljük – szegények is vagyunk. Az idegen például szerfölött csodálkozik, hogy az élénkségéről ismert Nagyváradnak nemigen van éjjeli élete. Van, van valamilyes. De vagy nagyon silány, vagy pedig éppenséggel nincsen benne köszönet. Ám nappal sem túlságos a kávéházi és vendéglői élet.
Az egy Mülleráj a kivétel. Ez már nagyváradi specialitás. Cukrászüzlet, klub, kávécsarnok, kaszinó együtt. De már például a Mülleráj Széchenyi téri testvére, a kioszk nem olyan frekventált. Más városban nagyon megbecsülnék. Szép sétatéren, gesztenyefák közül emelkedik ki az ízléssel megépített, villaszerű kioszk, mely este valóságos fényárban úszik.
Az idei morte saison, úgy látszik, válogatósakká tett bennünket, mert pár hét óta egészen pezsgő az élet a Széchenyi téri kioszkban. Esténként, sokszor éjfélig valóságos virágoskert a kioszk. Szép asszonyok, leányok ülnek az apró asztalok körül, s hallgatják vagy túlcsengik a cigány muzsikáját. A gesztenyefák a tanúi, mennyi álom szövődik itt egy-egy csöndes, holdas estén a Pócsi Laci vonója segítségével. Az álmok mellett persze tömérdek más édesség is elfogy a kioszk cukrászdájából. Éjfél után pedig nem egy mulató fiatal szíve telik meg olyan nagyon, hogy okvetlenül egy kis lumpolással kell rajta csitítani. A kioszk direktora maga is népszerű ember. Ebben persze egy kis érdeme Müller Salamonnak is van, mint apának. Ám Henry mester, mint bizalmasan nevezni szokták, a fiúi kötelékek dacára is azon van, hogy elhódítsa még a fő Mülleráj vendégeit is. Szóval a kioszkot pár évi fennállása után végre is felfedeztük. Vannak ám még nekünk sok olyan felfedezésre váró érdemes dolgaink, miket majd csak az idegenek fognak észrevétetni velünk…
Szabadság 1900. augusztus 12.
