574. MATILD LEVELE
574. MATILD LEVELE
Sudermannak novelláját olvastam egykor a tenoristáról, akit elpuhít, elgethesít az asszonyok szerelme, s végre már csak a kezeit tudja szorongatni az őt légyotton fogadó, szerelmi gerjedésben égő asszonyának.
Meg más is eszembe jut. Egy beszélgetésünk a tenoristák szerencséjéről a nők körül. Az okát keresgettük. A szerelmes tenortorok a legérzékibb hangszer, a tenorhang a legérzékibb hang. Meg aztán a tenoristaszerepek színes, csillogó ruhákat követelnek leginkább. Az asszonyok, leányok pedig könnyen elkápráznak a fényes ruhától. Ez magyarázza meg minden úgynevezett egyenruhások, de főként a katonák népszerűségét. Erről a témáról is írtak már olyan novellát, mint a Sudermann tenoristáról szóló novellája. És én ismertem a falumban egy parasztleányt, aki jómódú, derék udvarlójának kosarat adott, de kész örömmel lett a mátkája, mikor az udvarló bakter lett, s egyenruhát kapott.
És érdekes: a tenoristákat szörnyű hamar kifárasztják a szeretkezések. Később szinte tüntetnek vele, hogy ők milyen fáradtak.
Perotti Gyula ebben is szerencsésebb volt. Tenort énekelt és szeretett mindhalálig. Ezt bizonyítja a Matild levele. Matildé, ki viharokat tudott kelteni egy csupa viharokat ért szívben.
– Minden rokonszenvemmel szerettem őt – írja Matild.
– És írja, hogy a halál előtt az ő csókjait kívánta a férfi. És a haláltusa rettenetes percei alatt a Matild kezével akarta magát az élethez kapcsolni.
– Olyan erősen szorította magához a kezem, hogy alig tudtam halála után kiszabadítani – írja.
És mi irigykedve gondolunk a legszebb életű tenoristára. Mert boldog az az ember, ki halála percén oly görcsösen szorít magához egy rózsás női kezet, hogy ez a szorítás még halál után két órával is megmenti az arcát a legcsekélyebb eltorzulástól.
És boldog az a férfi, kinek haláláról annyi szerető gyásszal ír a Dulcineája, mint Perottiról.
Pedig az utolsó években hangja, ruhája megkopott, de férfi volt, nem mint a Sudermann hőse, s nem miként a mai tenor vagy nem tenor hangú férfiak…
Szabadság 1901. március 6.
