153. AZ „AFFAIRE”
153. AZ „AFFAIRE”
Evvel az agyoncsépelt, már-már megunt témával folyton és folyton kell foglalkoznunk.
Ez az affaire nem az igazság harca csupán, mint azt a Dreyfus-pártiak vélik; nem is egy nemzet megtorló igazságszolgáltatása, mint a francia zsidógyűlölő „nacionalisták” hirdetik; még csak nem is „bagatell”, mint a közönyösök nem csekély tábora szokta unalmasan megjegyezni. Nem a Dreyfus személye körül folyik ez a vég nélküli harc. Ugyan ki fogja elhinni, hogy a mi korunkban a puszta igazság eszméje milliókat lelkesít?… Ki fogja elhinni, hogy a nemzeti becsület és az igazi hazaszeretet mindenképpen egy ember meggyilkolására törekszik?… S ki fogja végül elhinni, hogy egy ok és semmi tartalom nélküli szélmalomharc képes milliókat lázba hozni?…
A Dreyfus-ügy felséges küzdelem. Nem a Dreyfus személye, nem is a küzdelembe dobott nagyhangzású, de üres jelszavak teszik azzá, hanem a harcnak tulajdonképpen csírája, melyből véletlenül éppen a Dreyfus-affaire sarjadzott ki.
Franciaország még mindig a gloire nemzete. Még mindig az a csodálatos nagy, csodásan hatalmas nemzet, mely egyformán nagy hibáiban, erényeiben.
Vádolhatják, s meg is vádolják ezer hazug váddal, bepiszkolhatják ezer rágalommal, de az az állítás, mely az affaire-ből süllyedésre, rothadásra következtet: a legüresebb, leghitványabb ráfogás.
Franciaországban a tisztulás nagy processzusa folyik.
A Dreyfus-ügyet megragadták a köztársaság régóta fondorkodó ellenségei, de ugyancsak a Dreyfus-ügy adott alkalmat az önzetlen francia hazafiaknak, hogy végre is leszámoljanak a korona-becsempésző törekvésekkel.
Franciaország emberfeletti, nagyszerű küzdelmekkel szerezte meg azt a jogot, hogy minden európai formáknál tisztább formák s összes avult eszméinknél nemesebb eszmék szerint éljen.
Ezek a jogok erősek, mert emberiek: megdönthetetlenek, mert igazak!… Nem „Isten kegyelméből”, de Isten segítségével és saját erejéből szerezte azokat a jogokat, melyeket tőle elragadni készülnek a klerikalizmussal szövetkezett royalisták, a históriát kicsúfolni akaró sötétség és reakció.
Az egész művelt világ izgalommal nézi a harcot, s lelkéből óhajtja az igazak győzelmét. Talán ez az óhaj nem olyan nemes, mintha csak Dreyfus megszabadulása volna a tárgya, de még mindig felemelő és becsületes.
Óhajtjuk az igazak győzelmét, mert a veszteség mindnyájunké lenne. Ha az emberi jogok hazájában is győzne a reakció, egy új középkor vár az emberiségre!
Bízunk a történelem csalhatatlanságában, az eszme győzelmében. Dreyfus megszabadul, s az ő megszabadulása letipró veresége lesz a reakciónak!…
Ez az affaire jelentősége.
Felséges, korszakot jelentő küzdelem, s ebben a küzdelemben Dreyfus személye csak másodrangú. Ha pedig az igazság fog győzni, a győzelem értéke felér az ördögszigeti gyötrelmes évekkel már csak azért is, mert ez a győzelem egy névhez fog fűződni, és ez a név: a Dreyfus Alfréd neve!
Debreczen 1899. július 13.
Ady Endre
