159. HAZAFIATLAN OLÁH FŐPAPOK
159. HAZAFIATLAN OLÁH FŐPAPOK
Van-e Széll Kálmánnak programja a nemzetiségi kérdést illetőleg, nem tudjuk.
Annyit látunk, hogy a mi kedves testvéreink sohasem okvetetlenkedtek annyira, mint éppen mostanában, a Széll-rezsim óta.
A szász szemtelenkedések nap nap után ismétlődnek.
A tót pánszlávok mesterkedése kezd komolyabbá lenni, mióta egy magyar parlamenti pártban, a néppártban találtak szövetségesre.
Legutóbb sokat írtak a lapok a muraközi fiatal horvát papok izgatásairól is.
Egyszóval az izgatók nyugodtan munkálkodnak. Legalább mi nem látjuk a magyar állameszme hivatásos őreit sehol.
De főképpen nem látjuk az oláh agitátorok üzelmeivel szemben. Maguk a magyar kormány által zsíros állásba jutott főpapok közül is nem egy van az oláh nép bujtogató[i], a magyar állameszme ellenségei közt.
S mit csinál a kormány? Eltűri például, hogy a magyarcsékei kerületben a kerület szabadelvű pártja hivatalos jelölt gyanánt támogasson egy tizenhárom próbás dákorománt. Eltűri egy-egy megvadult ellenszegülő törekvéseit. Eltűri, hogy azt a néhány hazafias román lelkészt, kik nem vesznek részt a dákoromán komédiában, felettes egyházi hatósága valósággal üldözze, s úgyszólván erőszakkal nevelje bele a hazaáruló oláh agitátorok táborába.
Készséggel szolgálhatnánk nevekkel is.
Egymás után jönnek a panaszok azokról a hazafiatlan oláh főpapokról, kik írtóháborút indítottak egyházmegyéjük magyar érzelmű papsága ellen.
Felhasználják a magyar kormány által a szegényebb lelkészek számára nyújtott segélyt, melyet csak kipróbált dákoromán papoknak adnak, s megvonják azt azoktól a lelkészektől, kik a legnagyobb szegénységben is jó hazafiak.
És a magyar kormány nyugodtan tűri mindezt. Nem látunk semmi intézkedést a dákoromán főpapok üzelmei ellen.
Az eredmény pedig kétségtelen. A magukra hagyott, anyagi zavarokkal küzdő lelkészek kényszerítve lesznek a többség táborába állani, s az okos nemzetiségi politika elveszti legerősebb s legeredményesebb támogatóit.
Lépjen fel végre a kormány a dákoromán főpapok ellen, s ne tűrje tovább, hogy élén álljanak az államellenes harcnak, s valósággal írtóháborút folytassanak magyar érzelmű papjaik ellen.
Ha gyors segítség nem érkezik, elveszítjük az oláh papoknak azt a csekély hányadát, mely hazafiasan gondolkozik.
Mert szép dolog hazafinak lenni, de miért küzdjenek ők, ha a hazafiasságukért történő üldöztetést maga a magyar kormány is nyugodtan tűri.
Debreczen 1899. július 24.
A. E.
