211. KISS JÓZSEF
211. KISS JÓZSEF
…Eljött a vajda Nagyváradra. Ki se mozdul mostanában, nem jár el sehova, de velünk kivételt tett.
A kitüntetést hálásan fogadtuk. A mi vendégünk a legelső élő magyar poéta, ki mindnyájunknak büszkesége.
Tulajdonképpen azonban bukott poéta. Néhány nappal ezelőtt bukott el a Kisfaludy Társaság jóvoltából, de – úgy látszik – ezt a csapást szépen kiheverte, s nem hajlandó letagadni, hogy például ő írta a Tüzek című költeményt, mely a Kisfaludy Társaság pályadíját nem nyerte meg, bár igaz, hogy nem is pályázott érte.
Azt tartom, hogy nagyon jól van ez így. Magyarországon szinte elvárja az ember, hogy a legnagyobbat ne tűrjék maguk közt a hivatalos, szabadalmazott poéta bácsik, kik a szó szoros értelmében azt a bizonyos nótát fújják, mellyel csak az elődök tudtak világot hódítani.
Kiss József azonban nem veszi komolyan a dolgát. Könnyelműen eldobta a nagynevű elődök régi, tisztes, kipróbált lantját, s elég merész volt úgy énekelni, ahogy az ő nagy, meleg szíve súgta.
Az eredmény meglepő volt. Mire a kollégák észrevették magukat, elhódította előlük az egész magyar közönséget… Ezért nevezhetjük aztán Kiss Józsefet bukott poétának…
Köszönjük, hogy velünk kivételt tett. Legalább megmutattuk a szeretetünket a vajda: minden élő magyar költők vajdája iránt.
Egy ember, kit úgy szeretnek, mint őt a magyar közönség szereti, nem érdemelné meg, hogy a Kisfaludy Társaságba kerüljön. A „hunyó parázs” kialudnék ott; nincs ott olyan meleg szív több, mint aki a varrógépről mesélt nekünk egyszer egy gyönyörű mesét.
Ne legyen más Kiss József, csak az, ami most! a magyar poéták vajdája, legnagyobb élő magyar költő…
Ez körülbelül ér annyit, mint a Kisfaludy Társaság.
*
„Ismerik maguk a lámpalázat? Határozottan olyanfélét érzek. Szabad előadást fogok tartani. A közönség előtt már unalmas az olvasás.”
Persze hogy siettünk megjegyezni, hogy Kiss József nem lehet unalmas.
Rendkívül érdekelték a nagyváradi viszonyok. A sajtó. Az irodalmi élet…
„Nehezen búvok ki hazulról. Nagyváradon is nagyon régen nem voltam már.”
Valamelyikünk egy tollharcot hozott szóba, ami nemrégen folyt le Nagyváradon.
„Nekünk is nehéz harcunk van. (Sok az ellenségünk.)”
A Hét-ről beszéltünk aztán, az ő remek hetilapjáról.
„A gárda elég erős, de szükség volna még valamire. Valami új hang kellene, egészen friss, szokatlan!…”
Új hang, eredetiség – ez a vajdának a hiszekegye.
Szabadság 1900. március 4.
