213. A ZAB
213. A ZAB
(Avena L.)
(Természetrajzi tanulmány)
A zab (avena l.) a gabonaneműek közé tartozik.
Alsóbbrendű, megvetett növény. Lovak és rabonbánok tápláléka. Igen elterjedt, majdnem közönséges. Már a népdalköltő is azt éneklé: „ritka búza, ritka árpa, ritka rozs”. Ebből világosan megállapítható, hogy a zab már régen elterjedt, közönséges, ritkának egyáltalán nem mondható növény.
Régi kútfők szerint a zabot keleti népfaj honosította meg Európában.
Némelyek a kazárok érdeméül róják fel ezt, de ehhez kétség fér. Egan Ede is kizártnak tekinti a kazár eredetet. Legvalószínűbb, hogy a zabot a hunok hozták magukkal. Az ismert hun-székely rokonság magyarázza meg aztán, hogy a székely rabonbánok családi tradícióképpen hagyták lófő utódaiknak a zabkultuszt, mely mint ilyen: némileg vallási szekta is.
A zabot a „romlott értelmiség” mint lóabrakot használja, a „gyenge nép” azonban néhol a felvidéken kenyeret is süt belőle.
Ebből látható, hogy a nyomorult politikai viszonyok megmételyezték az értelmiség és [a] nép gondolkozását, s egy valóságos apostolnak kellett jönni, ki a zab számára is kijelölje a szerepet jövő kulturális fejlődésünkben.
Az apostol eljött, s ma már a zab társadalmi, politikai, nemzetgazdasági, sőt kulturális tényező.
Ennek alapján a zab történetét az alábbi korszakokra oszthatjuk:
I. Őskorszak. (Általános tájékozatlanság, kazárok meggyanúsítása).
II. Abrak-korszak. (A zabot csak a lovak és a tótok eszik.)
III. Rabonbán-korszak. (A zab minden téren érvényesül. Szilágysomlyó Zabfalvára kéri változtatni a nevét. Komoly apák fiaikkal megismertetik a zab hasznát.)
Végül érdekes még, hogy a „gyenge nép” mit tart a zabról. Íme alább egypár gyenge népies mondás.
„Márciusi zab csak zabocska. Februári az igazi zab.”
„Nyomtató lónak nem kell bekötni a száját.”
„Zabba ment a ló!”
„Nincs semmi baja, csak a zab bántja.”
„Elmehet már zabot hegyezni.”
(Forrásaink: Ugron Gábor A zab mint olyan című sajtó alatt lévő műve és Báruch Jeremiás újabb keservei.)
Szabadság 1900. március 8.
Dyb.
