251. SZENZÁCIÓ
251. SZENZÁCIÓ
Úgy kéne, hogy mivel már egyelőre legalább néhány ital vizünk van: ereszkedjünk térdre a kegyes jó urak előtt, s áldást rebegjenek ajkaink, mert íme, nem hagyják az urak szomjan veszni az ő népüket…
Ám fránya nép ez az újságíró nép, ugye nagy jó urak? Ezek a szenzációért élnek-halnak… Milyen nagy dolgot csináltak például abból, hogy két napig nem volt víz! Hát érdemes ezért szót vesztegetni?… Hát nincs a vendéglőkben sör és szódavizes bor elég?… Elvégre nem is modern egy vízvezeték, ha olykor-olykor fel nem mondja a szolgálatot…
Hanem a lapoknak szenzáció kell. Így mondták a kissé megszorult urak. Szenzáció minden áron!…
Szeretjük, mikor minket kritizálnak. Ha az újságírót szidják, komoly baj van, s azt jelenti, hogy elevenre tapintottunk. De másért is szeretjük. Közéletben szereplő mai urak egy-egy ilyen lapkritika alkalmával rendesen szíveskednek magukról szellemi szegénységi bizonyítványt adni. Az ilyen bizonyítvány pedig nagyon kedves és hasznos nekünk, dacára, hogy bélyegtelen.
Először, nagy jó urak, az újságírót szidni nem vicc. Ez már olyan kopott művelet, amit a bérkocsik bakjain is meguntak. Az ötlet tehát nem új.
Másodszor, nagy jó urak, méteres plakátokkal a közönséget nem lehet megmaszlagolni. A közönség botrányosan felvilágosodott. Az csak azt látja, hogy víz és egyebek helyett ő plakátokat kap – a pénzéért.
Harmadszor, nagy jó urak, a sajtónak nem lehet plakátokkal konkurrenciát csinálni – a közönségnél. Mi – tisztességes sajtó – a közönség vagyunk. A gyufagyár pedig nem azért gyártja a gyufát, hogy eladja a másik gyufagyárnak – lámpagyújtás végett.
És negyedszer és ötödször és számtalanszor ismételjük: mi kötelességünket teljesítjük, s ezt megköveteljük mindenkitől! Mi nem tagadjuk, hogy a közönség javáért egzisztálunk – az urak mért felejtik el?
Utolszor pedig, nagy jó urak, nem hajhásszuk mi a szenzációt. Azt az urak tudják legjobban.
De igenis ütjük a tiltott kockajátékokat, ha a betét a közösség bőre…
…Különben pedig köszönjük a vizet. És hogy nem ereszkedünk térdre nagy jó uraink előtt, azt annak vegyék, hogy mi újságírók szemtelenül dölyfös, szenzációt hajhászó, fránya nép vagyunk, mint azt igen ékes szavakkal el méltóztattak mondani a szombati értekezleten.
Végül, ebben a pillanatban töltöttem meg egy poharat a kegyesen megnyitott vezeték vizéből. E poharat hálatelten az Önök egészségére ürítem!…
Szabadság 1900. július 10.
ae.
