255. HÉTRŐL HÉTRE
255. HÉTRŐL HÉTRE
Ez itt már majdnem valódi kánikula. A kimerítő, lankasztó, de mégis témákat kereső. Ami felfújható, felfúvódik, pedig szörnyű nehéz munka ez ebben a melegben. Na, de újságot író mesteremberek nem sajnálják a tüdőjüket.
Egy rendeleten nyargalt a penna a héten. Egy rendeleten, mit a fantázia szült. De téma volt… És olyan eseménytelen ez a kánikula… A rendelet gordiusija meg van oldva már, de témára még mindig szükség van. S a kibontott fonalat most már meg összebogozzák. Nagy könnyelműség. Kivált azoktól, akik nem semmit, de a meglevőnél állítólag többet akarnának. Megjárják, ha aztán csakugyan csomót csinálnak, no, vagy beszéljünk világosan: statisztálnunk kell egy lehetetlen ünnepségen! A liberalizmus is csak a barátaitól fél, az ellenségét még mindig legyőzte…
*
A generális volt a vendégünk. Gyakran felkeres bennünket. Ha látjuk, mindig megörvendezteti szívünket az ő fiatalossága. Bámulatosan fiatal maradt szívre, észre. Memóriája hosszú és biztos. Abban a bizalmas körben, melyben az estét töltötte, nem tudtak eléggé csodálkozni ezen a memórián. A generális kedélye is ruganyos. Anekdotázott kedvvel, szívesen. Lehet, tán az otthon levegője frissítette úgy meg. Hej, mi azt szeretnők, nagyon-nagyon sokáig legyen ilyen friss!…
*
Mi, kik csak nap- és Körös-fürdőt veszünk, estenként-estenként vágyva vágyunk pihenve felfrissülni. A parti korzón tíz órakór már alig-alig járnak. A fehér úton csendben ballagunk. Alig szól valami nesz, mint a Körös csobogása. Kedvünk jön ilyenkor elbotorkálni a Széchenyi tér bólingató fái, sűrű bokrai közé. Ide tódul a messzi liget minden friss levegője. A fák közül kifénylik a világos kioszk. Lent hívogató gesztenyefák, félig megvilágított asztalok. Szinte elkülönítve érezzük magunkat a világtól ebben az isteni csendben. A kioszkban s előtte sokan ülnek, de mindenkit csendre hangol ez a csendesség, s valami lágy poétikus hangulattal telünk el… A vármegyeház órája tizenkettőt kongat, a liget felől erős szellőáram csap felénk, a gesztenyefák megmozdulnak! Messziről cigányzene szól, s mi álmosan, lehűlve ballagunk haza… Így nyaralunk mi, itthon maradtak…
Ebben a melegben aligha sokan olvasták Brunner Mór esetét, ami pedig igen különös eset. Talán emlékeznek még rá, hiszen sokat írtak róla. Brunner Mórt több ízben elítélték. Már harmadfél éve ül vizsgálati fogságban, s a végleges ítéletet most hozzák meg felette. Brunnert felmentették.
Bűne nem érdekel már bennünket. Nem is volt bűne, ezt bizonyítja a végső ítélet. Egy szegény nevelőnőnek házasságot ígért. Elvitte mulatni, s visszaélt – az ítélet után így kell mondanunk: állítólag – a szegény hívő lány helyzetével. No, hát nem bűnös. De mi lesz az ártatlanul kitöltött harmadfél évi fogsággal?
Vannak esetek; mikor az ember nem szabadulhat meg attól, hogy ne kételkedjék. Ilyenkor a békés, hívő polgár is azon tűnődik el, hányszor nem igazság az igazság…
Szabadság 1900. július 22.
