265. EGYMÁSÉRT
265. EGYMÁSÉRT
Tóth Ida megette strichnines vacsoráját, s néhány órai rángatózás után meghalt.
Bartha Viktor ugyanakkor beleállott a városvégi temető árkába, egy jól tervezett lövéssel átlőtte a fejét, s meghalt.
Requiescant in pace! Ha ők ezt mulatságosnak tartották, az ő privát ügyük.
Bocsánat, hogy ilyen cinikus vagyok.
Néhány évvel ezelőtt, van talán már nyolc is, egy szép fiatal leánnyal laktam egy udvaron. Nagyon szomorú leány volt, s egy katonatiszt udvarolt neki. Éppen úgy, mint Tóth Idának, mert Bartha Viktor is katonatiszt volt. Az én szép leányom is ilyen véget ért. A katonája először őt, aztán önmagát lőtte főbe. Régi nóta: hiányzott a kaució s a többi.
Akkoriban nagyon érzékeny fiatal voltam. Végzetesen megrendített a nagy tragédia. Mint afféle szentimentális, versfaragó diák, naponként, majdnem két hétig, bokrétát tettem a sírjukra. Ott feküsznek a vén Meszes rengetegében.
Azóta már sok tragédia nem rendített meg. Nem hat reám a Tóth Idáéké sem. Sőt ez, a maga sajátszerűségével – bocsánat – komikusnak tetszik. A lány szép, élnivágyó és gazdag, a férfi délceg, erős és szerelmes. Az ördögbe is, az ember félennyi kinccsel is magáénak hiszi a világot.
Ez a két gyermek pedig, ahogy olvasták valami régi hülye regényben, egymástól távol, abban a bizonyos előre megállapított órában kioltja az erősen lobogó életlángot. És ők ezt olyan szép dolognak tartották, amiért érdemes – meghalni…
Én a nyakam teszem rá, hogy a gondolat a leányé volt. Egy ilyen esetben már megírtam, hogy az effajta varrókisasszonyokat ríkató szép históriák a mi kedves kis lánynevelési metódusunk eredményei. Nem tanítjuk meg őket gondolkozni, tudni, dolgozni és akarni. Csinos bábok lesznek, telve hangulattal. Teleszedik dresszírozatlan fejecskéiket érzékeny mesékkel, zagyva sületlenségekkel. S mikor a sors, mely nem számol a mi nevelési rendszerünkkel, odaállítja őket a minden embert felkereső életválság elé: üres fejecskéiket elveszítik. Nem marad csak egy szamár hangulatok. Ez aztán produkál általuk egy szép, megható tragédiát…
Még valamit. Az az én kislányom, ott a Meszes rengetegében mégiscsak okosabb volt. A revolverlövés előtt átengedte magát a szívének… Egymást átkarolva kapták meg őket másnap favágó emberek.
Ez a kis okosság egyrészt változtat a történet sablonos naivságán, másrészt kárpótolta őket is.
A Tóth Idáék tragédiájából azonban hiányzott az egészség. Beteg tragédiák feledésre méltók…
Szabadság 1900. augusztus 17.
ae.
