308. A REFORMÁCIÓ
308. A REFORMÁCIÓ
Ködös, borongó ősz napján, ma ünnepet ült az Istent kereső szabad emberi lélek.
Ködös ez az ősz. Mintha ránk nehezedett volna négyszáz esztendőknek minden borongása. Sötétlik, fellegzik. Az égen szomorú ború. Nehéz, kísérteti a levegő. Azt mondják, hogy az emberi lelket megkísértik ismét alvilági árnyak. Sokan a gályarabok énekét is hallják. Arbues is szitkozódik valahol mélyen – így beszélik… Én látom a ködöt, s gyenge szemmel is átszegezem. Hallani azonban még mindig csak a diadalmas himnuszt hallom. „Erős várunk nékünk az Isten!…”
És hallom azért, mert én újra bízom az emberi lélek rendeltetésében. Mert engem szívóssá, erőssé tett ez a köd.
Mondani fogják, hogy a vallás fanatikusa vagyok. Pedig engem csak véletlenül környékeztek világosult lelkek. Én a reformációban nem új vallások összeütését, hanem az emberi lélek diadalát látom!
Hogy ez az ünnep csendes, kicsi volt, annak a terjedő köd az oka. Így van, így van. De hogy ezt az ünnepet mégis megülték, ez a világosság ködbe-boríthatatlan dicsősége. Így van, így van!… És így fog lenni örökké! …
Ködös, borongós ősz napján, ma, nem egy vallás hívei ünnepeltek. A mai ünnep mindannyiunké volt, kiket rettenteni akarnak a ködben gomolygó árnyak…
Nem félünk, mert az emberi lélek, az ember, lenyűgözhetetlen, és énekeljük:
Erős várunk nékünk az Isten!…
Szabadság 1900. november 1.
ae.
