315. SZÍNIGAZGATÓ ÉS KRITIKUS
315. SZÍNIGAZGATÓ ÉS KRITIKUS
Régi témám: ezer akadálya volt, hogy eddig meg nem írtam. A debreceni affér kényszerít most rá s azok a hírlapi közlések, amik erről az afférről szóltak.
Nagyon érthető, ha a mi dolgainkról a budapesti lapok mindig rossz referádákat hoznak. Akik ezeket a referádákat gyártják, a legsötétebb Budapesten nőttek fel, s a legsötétebb Otthon-körben nevelődtek ki. Ott persze a világot homorú lencsével nézik. Az Otthon alakjai, ezek a kis furcsa újságíró emberek, az élet legmulatságosabb alakjai. Minden hivatottság, minden képesség nélkül mondanak véleményt mindenről. S ezt a véleményt Thury Zoltán-i lendülettel disputálnák rá a legjózanabb emberre is.
Így tették a debreceni affér ügyében is. Halvány dunsztjuk sincs a mi dolgainkról, a mi helyzetünkről, a mi viszonyainkról: ám Komjáthy János színidirektor, ellenben Lőw Jóska és consortes újságírók. Az Otthon rövidlátó emberei szerint tehát Lőw Jóskáéknak van igazuk.
Ezek az urak nem akarnak tudni, nem akarnak számolni. Mit tudják ők, micsoda Debrecenben vagy Nagyváradon a színház és a sajtó. Képesek-e ők leszámolni avval, hogy itt, vidéken mi, újságírók és színészek, olyan kevesen, ahogy vagyunk, emberségesebb, becsületesebb, tisztességesebb munkát végzünk, mint ott fent ők valahányan!… Mit tudják ők, hogy mikor csupa unalomból „elintézik” a mi ügyeinket, tulajdonképpen megbénítják a mi munkás kezünket!… Nem tudják, nem akarják tudni.
Az ő „mucsai” példázgatásaik, az ő Otthon-beli kétes szellemességeik többet ártottak nekünk azoknál a kicsinyes bántalmaknál, amiknek mi itt, vidéken nap mint nap ki vagyunk téve.
Legközelebb Komjáthyt ütötték. Ám holnap Somogyira jöhet sor… Mi közük nekik a mi ügyeinkhez?… Pardon?… Miért teszik a mi utunkat göröngyösebbé? Miért szólanak olyan dologhoz, amit nem ismernek?… A mi kritikusaink – némely Otthon-beli kitanított kivételével – nem húznak tiszteletdíjat a színházaktól. A mi direktoraink nem csinálnak bűnbar… – bocsánat – Magyar Színházat a színházainkból… Mi önzetlenül, szegényen, szörnyűséges nehézséggel (ne méltóztassék majd esetleg ebből viccet csinálni) végezzük a mi kötelességeinket. Komjáthy Jánosék nem érnek rá öngyilkossági kísérleteket elkövetni csinos színésznőik lakásán. Lőw Jóskáék pedig nem csinálnak a színházból üzletet.
Ha a munkánkról nem vesznek ott fenn tudomást, hagyják el az afférjainkat is. Szenzációsabb dolgok történnek a fővárosban a kulisszák mögött, mint nálunk a peceszőllősi, pisztolypárbajra teremtődött tisztáson…
Méltóztassék csak ott fenn maguk körül nézni. Intézzék el a maguk színházi botrányait. Itt lent tudja a kötelességét a kritikus is, a színigazgató is…
Szabadság 1900. november 16.
ae.
