359. ORPHEUS A POKOLBAN
359. ORPHEUS A POKOLBAN
Offenbach zsenije ma úgy bearanyozta a mi díszes, cifra, kis skatulya-színházunkat, hogy halványak, kopottak lettek az aranyos cirádák s homályosak az izzó villamdrótok. Valósággal erőszakosan kell kihántanunk magunkat az impressziókból s elmondani száraz, kritikus szavakkal a rendes beszámolót. Tehát: egy minden tekintetben sikerült, szép este volt a mai. Fényes rendezés, lelkiismeretes előadás, kellő inspiráció s élvezni tudó teli ház. – Viszontláttuk nagy-nagy időközöket hallgató nagy primadonnánkat, Örley Flórát. Mint Euridike ragadott el bennünket énekével, és játékával, melynek némi elismerése volt az a szép virágcsokor, amit tapsok között kapott.
Mellette Nyárai aratott Jupiterével óriási sikert. Talán csak ketten bírtak felemelkedni addig a szédítő magaslatig, amit offenbachi magaslatnak nevezhetnénk idelenn. Mert nem túlzás az, amit Nyárairól ma egy elragadott tapsolója mondott:
– Ez az ember mintha egy kidobott szikrája volna az Offenbach–Heine-szellemnek.
Pintér mint rendező excellált. Plútója is méltó minden dicséretre. Kisebb szerepekben – érdem szerinti sorrendben – Bérczi, Lányi Edit, Perényi, Szohner Olga, Forrai Ferike és Rákosy Gáspár váltak ki.
A zenekar meglepően állta meg helyét. A rendezés egy-egy zseniális fogása nemcsak tapsot, de kihívást is szerzett Pintérnek. Olyan szép volt az este, amilyent mi óhajtanánk legtöbbet a Szigligeti Színháznak.
Szabadság 1901. február 6.
