376. SZÍNHÁZI LEVÉL
376. SZÍNHÁZI LEVÉL
A hatvanas évek lapjai hozták divatba s kultiválták a színházi levelet. Lapozgatva e lapok régi bekötött példányai közt, megmosolyogjuk persze a régi jó színházi kritikusokat, akik négy-öt hasábos valóságos levelet írtak lapjaikban ilyenféle címekkel: Levél Zsoldosné asszonyhoz vagy Művészeti sorok Halmi úrhoz. Ezekben a levelekben aztán a címzett művésznő vagy művész egy alakítását olyan alaposan elrészletezték, megvitatták, hogy Zsoldosné asszony vagy Halmi úr alaposan elbámulhattak, hogy mit nem akartak, vagy akartak ők ebben vagy abban a szerepben. Mint ahogy az ismert Arany-anekdota is szól: Mikor a kritikus úr Arany tendenciáiról beszélve, folyton hangoztatta, hogy „nagyon jól tudta ezt Arany János”, a nagy poéta türelmét vesztve fakadt ki: „tudta a fészkes f…!” Így gondolhatták a színi levelek meggyanúsítottjai. Abban az időben persze szükséges, nagy idea volt a magyar színművészetet népszerűvé tenni. Ma már az ilyen színházi levélre semmi szükség nincs. Nem is írnak rőfös tanulmányt a legnagyobb mesterek alakításáról sem. Ma már nincs szükség a színészt túlbecsülni. A színházi levelek a színházi lapokba szorultak. Ott is csak pikantériákat tárgyalnak. A színházi levél formáját ez egy esetre az elmondottakon kívül még más valamiért is frissítettük fel. Egy nagyváradi művészemberről akarunk írni pár szót, akinek régi nemes szabású egyéniségéhez ez a régi forma illik legjobban. Bognár Jánost gondoljuk, akinek a mi nem sok diadalú színészgárdánkból olyan gyorsan sikerült kiválnia. Pedig a bemutatkozása sem volt szerencsés. A Cigányban mutatkozott be, öreg Szentgyörgyink leghíresebb szerepében. Meg kellett hát küzdenie az elfogultsággal, a veszélyes összehasonlítással, az előlegezett bizalmatlansággal. És az „öreg Bognár”-nak – így nevezik a színháznál – sikerült megküzdenie. Az ő cigányáról el kellett ismerni, hogy öntudatos, művészi alakítás. – Azóta minden [nagy] vagy jelentéktelen szerepe erről az öntudatos, művészi képességről adott bizonyságot. Ő a régi gárdától tanult. Nem szeszélyes, nem félistenkedő hiú, nem férfiprimadonna, nem válogat a szerepekben, nem igyekszik házilag kezelni a kritikát, s okvetlen kicsikarni a tapsot. Komoly művész mindenik szerepében. A nagyobb alakításai közül pedig emlékezetes az ő Marozsán Bogdánja, az após Thury Katonákjában, a házasságszerző Jáfet tizenkét feleségében, hogy többről ne is szóljunk. Amellett szerény, olyan szerény, mint a régi mesterek voltak. Mikor a színházi lap versenyén néhány szavazatot mint „legkedvesebb színész” kapott, nem akarta elhinni, hogy ő vele gúnyt nem űznek. Emellett olyan jó kolléga, hogy a színháznál mindenki szereti. Ennél nagyobb bizonyság nem kell. Ez Bognár János. Olyan színészember, akit meg kell becsülni, s aki megérdemelte, hogy felújítsuk érte a régi kritikusok formáját, ezt a színházi levelet.
Szabadság 1901. március 13.
