382. EGY ELÍRT TÉMA
382. EGY ELÍRT TÉMA
Író emberek megértik, hogy mi egy elírt téma. Hosszú, nehéz napokra veszi el a kedvet minden betűvetéstől. Ilyen elírt témájú ember volnék én most. És vigasztalhatlan szomorú is, ha ezt az én témámat nem éppen az írta volna el, kit e hazában még divatossá nem vált gondolkodás legkülönb vitézének tartok: a legszebb agyvelejű, legcsúnyább orrú, legborotváltabb arcú s legszebben metszett szájú Kóbor Tamás…
Sejtik ugye, hogy az én témám a Küryádák volt, legékesebb megnyilatkozása e szép haza balgaságainak. Nem maga a téma tette azzá, de az, ahogy Kóbor Tamás nézi, s ahogy én nézem igen régen már.
Valóban úgy van: megfullasztó állapot ebben az országban élni. Szörnyűségesen furcsa itt minden. De nem a Pierre Loti furcsa országa mégsem. Kicsi ugyan itt minden, de nem kedves…
Ennek a mi groteszk bébé-társadalmunknak minden életnyilvánulása csúnya hazugság. Célja a könnyű élet, morálja az ámítás, tartalma az üresség…
Én édes Istenem, miért tartózkodjunk az őszinteségnek ebben az erős rohamában: mennyi butaság, elfogult csökönyösség tudott vonulni ilyen kis társadalomba! És ha csak lehetne is a megbirkózásra gondolni! De nálunk orákulum már a bárgyúság. A butaság konoksággal erősült. A buták serege nem szendereg édes sötétségben, de világosságnak hirdeti magát.
A Küryádák… Valóban nehéz jobb bizonyítékot találni. Az a kellemetlen, kövér lány ott fenn többet beszéltet magáról, mint tizenötmillió elégedetlen. Ennyi lehet nagyon elégedetlen ebben az országban. Forrai Ferike ajándékára két nap alatt több pénzt adtak össze, mint két év óta könyvre adtak Nagyváradon. Lányi Editről többet tudnak a második gimnazisták, mint a rendhagyó igékről. Hát még a nagy gimnazisták, a helyi notabilitások, kiknek nagyobb dolog ennek a kóristaprimadonnának egy lumpolása vagy rekedtsége, mint az egész úgynevezett „közélet”, melynek ők a lapokban „kitűnőségei”…
A lengeség – ez a mi témánk mindenütt. A tartalmatlanság, a hülyeség… Primadonnáink vannak mindenütt. A fórumon is, a színházban is. A küzdelmünkben megmaradt energiánk néha ütni, zúzni szeretne, ha látja ezt a szédületes ürességet.
Sokan olvasnak ezek között a sorok között. S olvassanak is. Ilyen primadonnáskodó – óh ne csak a színházra gondoljanak – társadalom, mint a nagyváradi, csak egy van még: a budapesti…
És hogy ilyen illedelmes módon, ilyen elkeseredetten elkáromkodhattam magam, Kóbor Tamásnak köszönöm. Ő az én elírt témámmal elmélkedhetett is… De ördög tudja: az elmélkedés többet ér-e a káromkodásnál?… Én nem hiszem. Írjuk és egymás elől elírjuk szent méltatlankodással a mi témáinkat. El is olvassák. Ám azért divatban maradnak tovább is a színház kellemetlen, kövér Küry Klárája s a társadalom többi, még kellemetlenebb Küry Klárái…
Szabadság 1901. március 20.
ae.
