85. A SERLEGES MAGYARORSZÁG

Full text search

85. A SERLEGES MAGYARORSZÁG
Ezt a mai Magyarországot egy csintalan és Voltaire-beoltott magyar epigon, aki egy kicsit Kecskeméthy Aurél, s egy kicsit Baczur Gazsi, furcsán kicsúfolhatná. Serleges nemzet valánk és vagyunk tudniillik nagy idők óta, de most jutottunk el a stílushoz, s most lett serleg-bujdostatásunkból: művészet. Ma már nemesen, szépen rászolgáltunk a serleges Magyarország címére, rangjára: ma díszpoharat ürít Magyarországon az is, akit a bornak csak illata is lever a lábáról. Megérjük, hogy Magyarország buzgó, nemes antialkoholistái is kikaparnak egy halott antialkoholista őst a sírjából, ha ugyan volt, élt és halt valaha ilyen. S valóban semmi sem illik jobban a mai Magyarországhoz, mint az ős-kikeresés, serlegalapítás s nagy ováció díszserleggel a Múltra.
Ez a jó Feszty Árpád, ha már föltámadt, megérdemelne egy alapos, állami megbízást: fesse meg az új Honfoglalást, ezt a serleges Magyarországot. Úgy képzelném: minden mai, fórumi magyar díszpoharasan állna szemben egy patinás, az Időben megnőtt, históriai magyarnak árnyával. Többoldalú s gazdagabb egyéniségű és hiúságú kortársak egyszerre több néhai nagyságért is emelnék poharukat, s körülöttük ujjongana a boldog nép.
Valljuk be, nemcsak Szemere Miklósék űzik ezt a serlegjátékot, de mindannyian csináljuk, akik ma Magyarországon valamit is ágálunk. Egy kis szekularizáció kedvéért föltámasztunk régi, naiv, zavaros táblabírákat s az általános, titkos stb.-ért meggyőződéstelen követeket. Holott Magyarországon még elvelődök nélkül is szekulárizálni kell, holott itt igenis a legteljesebb demokráciáé az igazság és a muszáj, de mégis.
Vázsonyiék Martinuzziékkal jöttek, még szegény Áchim is Dózsával, mi, irodalmi rendbontók, Petőfivel, mind serleget emeltünk valakire. S hogy az egész magyar glóbuson, a legádázabb ellenfelek is, kénytelenek egyformán ugyanazt csinálni, ez a kétségbeejtő. Szó sincs róla: egyformán, de itt-ott több ízléssel, jobbal dikcióznak egy-egy serlegbe akasztott nagy névnek kapcsán. Hiszen Tisza István például olyan konokul igaztalan, amikor Deák Ferencet veszi pártfogásába, mintha ezt Zrínyivel vagy Koppány vezérrel cselekedné. Egy Zichy Assisi vagy Nepomuk X. gróf Széchenyi-köszöntője még annyira sem való, mint a Herczeg Ferencé Petőfi emlékére.
Mert ugye bizonyos, hogy valamennyien magunkért beszélünk, amikor a régi Magyarország dísz-sírkertjét turkáljuk, magunkért, ügyünkért? S rajtunk és ügyünk becsületességén, az emberi haladás hozzánk hajló viszonyán telik, áll, hogy a serlegeinkből milyen bor beszél. A serlegemelőnek mivoltától, tartozandóságától függ, hogy milyen ékesen és igazán támad föl a halott, akit serlegével idéz.
Ha volna Szent Imre-serleg, más beszéddel kapná föl azt beszédre a Ferenc József-intézet most kicsapott mágnásdiákjainak valamelyike vagy egy szűzéletű kispap. Széchenyiről másként beszél Prohászka püspök, mint Szemere Miklós, s egészen másképpen beszélne valaki, ha kit e korszak szükségesnek látna Széchenyi egyenes lélekutódjának küzdelmeink közé beállítani.
Mindenesetre az ősökhöz üzletből ragaszkodóknak van több okuk a régi nevek habzó serlegét meg-megragadni. A magyar konzervatívokhoz, a „históriai” nevekhez még illik inkább ez a pohár-torna, mint a lázadó, új, elszánt vitézekhez. És mégis úgy van: ezek sem tehetnek másként, mert ha a temető, a sírok ország volnának, kezet fogni ott is csak csontkezekkel szabadna s verekedni is.
Pedig be szép volna serlegek nélkül nézni, állni szemben egymással, mikor az igazságaink, illetve elfogódottságaink olyan véresen elevenek. Hiszen serleg-föltámasztotta halottak úgyse fogják eldönteni a mi harcunk ügyét: nekünk kell ezt az isteni és mindig újuló Élet lobogója alatt megvívni. Serlegeket emelünk, emlékbeszédeket mondunk, halottakat idézünk ma Magyarországon, holott tudjuk, hogy ököl, friss szó s több élő kellene. Azonban, azonban az jut eszembe: csináltassunk közadakozásból egy aranyserleget, melyből minden év egy ünnepies napján egy-egy „forradalmár” valaki a serlegpolitika megszűnéseért kortyolna. Egyelőre, amikor egyformán serlegelünk, s egyformán hódolunk Magyarország mai élettelenségének, halott példa-kultuszának – ez a legbölcsebb dolog.
Világ 1912. január 24.
Ady Endre

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi