Értékes, érdekes fiatalember, aki már regényt is írt, nem is rosszat, jelentkezik, tehát bejelentjük. A clematisos udvar serdülő és nem sok számú novellák összefoglaló könyve, mely nevét a leghosszabb írásról kapta. Kár, mert ez a mindenféle, de kiváltképpen az új skandináv „nyugatosok” hatása alatt írott írás ezt a tisztességet nem érdemelte meg. Nagyon sivár életmásolását alig-alig tudja elfeledtetni írójának abbéli írótalentuma, hogy együtt fázik és delirál minden alakjával és helyzetével. Úgy látszik, hogy az ifjúság még a művészi átidomításhoz sem érthet, holott ez csak az első stáció volna a művészi megcsinálás felé. Az ifjúság, mely kinél-kinél évektől függetlenül kitart és marad, mindenben magát látja és kínálja, adja. Tabéry apróbb dolgai (pl. egy lausanne-i leány-penzió két növendékének éjszakai diskurzusa, a Szkok nevű kutya-társuk révén elmondott hirtelen történetecske) majdnem teljesek és kiválóak.
Mindenképpen: Tabéry Géza figyelnivaló valaki, s ha csalódnánk benne, nem az ő nemes írói ambícióján, de olyan hiányosságon múlhatik, melyről ő nem tehet.
Ny 1914. június 16.
Ady Endre
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.