232. AZ UTOLSÓ PÁLMAY-EST
232. AZ UTOLSÓ PÁLMAY-EST
Vége van, kérdjük remegve, aggodalommal, vége a Pálmay-kultusznak? Búcsúzott? Nem. Csak eljött egy időre felfrissíteni azt az eltörülhetetlen képet, melyet az ő ragyogóan tiszta művészetével a közönség lelkébe írt, s elmegy, de itt marad az ő varázsteli egyéniségének minden bűbája.
A Huszárcsínyben ünnepelte a közönség, amely őt változatlanul szereti, s nem a korát nézi, hanem azt az igazi fiatal üdeséget, bájt s graciózitást, mely benne van minden mozdulatában, dalában, édes mókázásában. Nótái gyújtottak, s aki látta – ki ne láthatta volna őt – a Szép Helénában, e klasszikus operettben, s ma, a Borcsa szerepében, a játékművészet e tökéletessége előtt kénytelen volt leborulni.
Ünnepelték, tapsolták, szeretettel vették körül, s végül számtalanszor a lámpák elé hívták. Előadás után nagy és díszes közönség búcsúztatta el Pálmayt, reménykedve s szeretettel.
A díva Hoványi Gézának, a színügyi bizottság elnökének karján lépett be az ünneplő közönség közé, melynek soraiban a nagyváradi s budapesti íróvilág előkelői voltak. A művésznő az estély után Bécsbe utazott, s szombaton Aradon vendégszerepel.
Nagyváradi Napló 1901. június 5.
