A tiszteletreméltó öregúr Podmaniczky Frigyes báró. Valamikor legalábbis „a szabadelvű párt nagyérdemű elnöke” volt, ma már a kormánypárti lapok gúnyos hangon letiszteletreméltózzák, s amit mível, azt röviden ízléstelenségnek nevezik. Perszehát az öreg úr nem tudja megérteni a változott időket, s ilyenformán apró baklövéseket csinál. Sürgönyözni nem tud jól a tiszteletreméltó öreg. Ez a baj. A Lipótvárosban lőtte az egyik bakot, Hátszegen a másikat.
A szabadelvű párt elnöke ugyanis ezt drótozta Hátszegre:
„Nagyságos Dane Károly úrnak, a hátszegi szabadelvű Ponory-párt elnökének, Hátszeg. A Surányi-párttól szintén érkezett sürgöny figyelmen kívül hagyása mellett, örömmel vettük tudomásul Ponory Sándornak, pártunk e jeles tagjának újból történt jelölését. Gyülekezzenek híveink, osztatlan bizalommal Ponory Sándor zászlaja körül. – Podmaniczky, pártelnök.”
Ugyanakkor pedig a hátszegi Surányi-párt ezt a sürgönyt kapta Rátótról, a miniszterelnöktől:
„Politikám iránt kifejezett mély ragaszkodásukat örömmel vettem, és legmelegebb köszönetemet nyilvánítom érte. Kérem, részesítsenek támogatásukban és bizalmukban továbbra is a szabadelvű eszméért folytatott küzdelemben. Rátót, 1901. szeptember 17. Széll Kálmán.”
Szóval a tiszteletreméltó öregúr lecáfolta a miniszterelnököt. Nem ért az új korszak bölcsességéhez. Nem tudja a kecskét jóllakatni, s a káposztát is megőrizni. Az öregúr azt hiszi, hogy ma is szabad még őszintének lenni. Ezért fog a tiszteletreméltó öreg úr skartba helyeződni, mert hát az ilyen emberek már javíthatatlan vén csontok, s az új korszakhoz gyúrható, idomítható, fiatal kaucsuk-emberek kellenek...
Nagyváradi Napló 1901. szeptember 19.
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.