Vasárnap és a hétfői katolikus ünnepen négy előadás volt a Szigligeti Színházban. Vasárnap délután Azördög mátkája került színre jó előadásban, szép ház előtt, este Agörög rabszolga kedves muzsikája vonzott szintén elég szép számú közönséget. Hétfőre a társulat több tagjának betegsége miatt nagy gondot okozott a műsor megcsinálása. Ez volt az oka, hogy délután a délutánra éppen nem illő Szívem-et igen kis közönség nézte végig, bár az előadás gondos és jó volt. Este a Nap és hold-ban ezúttal Ámon Margit játszotta Manolla szerepét, s bizony jóval kisebb sikerrel, mint a szerep eddigi személyesítője, Örley Flóra. Egyébként ügyesen mozgott s dalolgatott. Egyet azonban figyelmébe kell végre ajánlanunk a kisasszonynak. Kosztümei, ruhái túlságosan régi ismerőseink immár. Az efféle nemtörődömséget nagyon meg szokta róni a mi közönségünk. A Szigligeti Színház gazdagon fizetett énekesnője, ki állítólag még a Népszínháznak is fizetett tagja, bár bájos, fiatal leány, de nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy ruháival éppenséggel ne akarjon hatni. Az előadás ezúttal is jó volt, egyébként Lányi Edit, Bérczi, Perényi és Pintér kaptak még megérdemelt tapsokat.
Nagyváradi Napló 1902. január 8.
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.