Engedje meg nekem, kedves Szerkesztő uram, hogy ígért levelem elseje Székely Irénről szóljon. Az énekes primadonnák elsősége még ma is elvitázhatlan. Székely Irén pláne a nagyváradi színpad kimondott nagy asszonya, üdvöskéje, legprímább donnája stb. stb…
Székely kisasszonyról azt mondják, drámai színésznőnek készült. Talán így is volt. Lehet azonban, hogy ez a hír afféle báj-hír. Arravaló, hogy a káprázatunkat fokozza. Mi legalább éppen Székely kisasszony iránt érzett nagy tiszteletünkből nem vesszük készpénznek ezt a kis báj-hírt. Mert ha Székely Irén drámai talentum volna: ő ma az ó és új kontinensek legnagyobb énekesnője…
Láthatja, kedves Szerkesztő uram, milyen gyönyörűen tudom kerülgetni a kategóriumot, hogy Székely Irén nem oly jó színésznő, mint amilyen énekesnő.
Pedig ez a Székely kisasszony művészi egyéniségének egyenes és hű kritikája. Csodás, színes, varázsos hangja van. A hiányzó iskolával ez a hang volna a legelső hang ebben az országban, s mi nem törődnőnk abba bele, hogy Székely Irén nekünk énekeljen, s ne valamelyik nagy opera-színház közönségének…
Mi tudjuk, hogy Székely kisasszony sokkal nagyobb stílű művésznő, mintsem ne igyekeznék még jobban kinőni a mi kis színházunkból. És ez – fájdalom – biztosan sikerül neki. Nem hallottuk, nem tudjuk, de bizonyosként állítjuk, hogy Székely Irén tanul…
Addig, míg el nem hagy bennünket – azt hiszem, osztja ezt ön is, kedves Szerkesztő uram –, az ő nagy művészetének többet nem kell produkálnia, mint eddig produkált. A színházvezetőség jöjjön végre reá, hogy neki egy Székely Irénje van. Kímélje meg ezt a kivételes művésznőt attól, hogy neki nem illő, könnyű, silány darabokban csak egy fikarcnyival is kisebbnek higgyék, mint amilyen.
Várjuk az opera-ciklust, mely diadalmas ünnepe lesz a Szigligeti házának s ünneplése Székely Irénnek…
Ennyit első levelemben, kedves Szerkesztő uram. Székely Irén nebántsvirág, s mi még úgy sem ismerjük őt nagysága teljes voltában… Az ön jóakarója marad egyébként
Színházi Újság 1901. október 26.