38. A TÁRSADALMI VISZONYOK
38. A TÁRSADALMI VISZONYOK
– Ez is epilógus –
Palotay László prelátus-kanonok őnagysága módfelett letárgyalta azokat, kik a társadalmi viszonyokat bántják. Mivel az ellenségünk sem foghatja reánk, hogy mi nem szoktuk bántani a társadalmi viszonyokat s mivel e letárgyalással kapcsolatban valami olyan vádat utasított vissza őnagysága, amely a mi vádunk is volt, egy kis epilógushoz mi is jusst formálunk.
Bizony, nagyságos és főtisztelendő úr, mi nagyon szoktuk bántani a társadalmi viszonyokat. Epés kötekedő, izgága emberek vagyunk, akik mindennap ballábbal kelünk föl. Kevés dologgal vagyunk megelégedve, de talán a társadalmi viszonyok elégítenek ki bennünket legkevésbé. Mi azt tartjuk és hirdetjük, hogy a mai társadalmi viszony ok tarthatatlanok. Azt tartjuk és hirdetjük, hogy a magyar társadalom, amennyiben lehet ilyenről beszélni, kiskorú, műveletlen, babonás és beteg. Azt tartjuk és hirdetjük, hogy a mai társadalomnak csaknem minden relációja igaztalan és veszedelmes. Azt tartjuk és hirdetjük, hogy a mai magyar társadalomban a papi és világi fejedelmeké minden: babonás hagyományok rabszolgaságban tartják a polgárság millióit. Azt tartjuk és hirdetjük, hogy a militarizmusnak, klerikalizmusnak s feudalizmusnak falait le kell rombolnunk, ha élni akarunk. Azt tartjuk és hirdetjük, hogy avult hagyományok, szamár privilégiumok fölött győznie kell a munka érdemének s ha a csökönyös konzervatizmus[!], babona, önzés, felekezeteskedés, olcsó nemzetieskedés, korlátoltság elénkbe feküsznek – hát keresztül kell rajtuk tiporni. Ezeket tartjuk s hirdetjük mi és bántjuk, mindig bántjuk a társadalmi viszonyokat.
Kiknek áll érdekükben a béke? Az ellenségeinknek, akik a társadalmi viszonyoknak, a helyzetnek ma urai. Hiszen éppen úgy nőttek a mi nyakunkra, hogy mi beugrottunk az ő farizeus, békességet hirdető prédikációiknak. Ők a békesség leple alatt azért dolgoztak erősen s azért gyötrelmesebbek ma a társadalmi viszonyok, mint bármikor, azért növekedett nagyra a reakció. Ebből a békességből nem kérünk már többet. Ellenségeink szarvait nem növesztjük tovább. Elég, hogy a békességnek, a társadalmi viszonyok kímélésének farizeus hirdetésével visszavetettek már bennünket egy-két emberöltőre. De bizony bántjuk ám a társadalmi viszonyokat! Nem akarjuk magunkat semmiképpen elnyeletni a reakcióval. Mi haladni s radikálisan akarunk haladni…
…No és még valamit. Palotay prelátus-kanonok őnagysága nem kívánhatja tőlünk komolyan, hogy törődjünk bele minden földi állapotba. Hisz voltaképpen mi az ő tanítványai vagyunk: a negyvennyolcas idők harcosaié. Ők is nekirontottak a társadalmi viszonyoknak, ők is radikálisok voltak. Mi azt akarjuk folytatni csak, amit ők akkor megkezdtek s aminek kevés eredményét is meghamisították a konzervativizmus, korlátoltság, önzés és klerikalizmus. Mi az új idők negyvennyolcasai vagyunk, az új idők Palotayai. Vázsonyi Vilmos és minden radikális az. Igaz, hogy a mi dolgunk sokkal nehezebb, mert a társadalmi viszonyok olyan szörnyen megromlottak, hogy radikális elődeink is ellenségeinkké váltak. – A kor, az alkuvás, a növekedő reakció, a kanonoki stallum megmagyarázza ezt a fordulást, de ez nem ok, hogy mi is kibéküljünk a társadalmi viszonyokkal. Nem azért, mert mi úgy sem számíthatunk a lelkünk metamorfózisát eszközlő kanonoki stallumra, de mert a mi radikalizmusunk benne él a korban s a tömegek lelkében s mert a mi radikalizmusunk őszinte s nem ijed meg semmi konzekvenciától. Ez a mi epilógusunk!
Nagyváradi Napló 1902. április 23.
(ae.)
