44. A HÉTRŐL
44. A HÉTRŐL
Itt a vonal fölött gyászos harangot kongatunk meg a székelyek pusztulásáról. Ennek a becses, értékes, színmagyar népnek el kell pusztulnia, mert csak az éhhalál és nem a kazár fenyegeti őket. Bezzeg a ruténokat óriási apparátussal mentik, mert hát a ruténmentést nagyon kedvesen össze lehet kötni a kazárütéssel. Ilyen bölcsességgel kormányozzák ezt az országot. Hogy meddig lesz ez így, mi nem tudjuk megmondani. Valami erős viharnak kell végigsöpörnie a magyar társadalmat, közéletet. De milyen lesz és mikor jön ez a vihar? Azt látjuk jól, hogy egy dologban találkoznak a magyar társadalom civakodó, hadakozó felei: félnek minden merészebb újítástól. Bródy Sándor darabjától megborzongott minden filiszterhát. Nagyon félünk mind a vihartól. Gerő Árminban azért bízunk mind igen nagyon. Mi reánk nagyváradiakra pompásan vigyáz a derék rendőrfőkapitány. Még azt sem engedi meg, hogy az ebadta veszedelmes munkásemberek megmutassák magukat az utcákon.
Ő főrendőrsége úgy gondolkozik: muszáj, hogy megtudja a békés társadalom, hogy a világon nem csupán megelégedett emberek élnek? Izgatja és nyugtalanítja az ilyesmi az embereket. Más volna, ha legalább olyan fölvonulás volna a munkásoké, mint a millenáris díszmenet… Nekünk pedig eszünkbe jut valami. Nem is régen a jó berlini gazdag polgárok is reszkettek a szociáldemokratáktól. Egyszer csak kiütött a kultúrharc éppen úgy, mint most nálunk. Némely vallású embernek kezdett kényelmetlenné válni a vallása. Egyszer csak kiderült, hogy nincs is már liberális ember, ellenben nagyon megnőtt a reakcionárius tábor. Mit műveljenek most már azok, akik születésüknél vagy gondolkozásuknál fogva nem lehetnek klerikálisok. Akkor vették észre az eddig lenézve is rettegett szociáldemokratákat. Nini! Hisz ezek a liberálisok igazán. Ezek nem kutatják a vallást s a fejeiket ütik a klerikálisoknak, hogy meg ne sántuljanak… És ma már milliomosok, gazdag polgárok, bankárok, kereskedők, nagyiparosok – szociáldemokraták. És igen jól érezik magukat. Nálunk is úgy növekedik a klerikalizmus s fogy a régi liberális gárda, hogy idestova az is szociáldemokrata lesz, aki nem akar…
*
Néha nagyon istentelen gondolatok szállják meg az embert. Különösen olyankor, mikor affélét lát, amivel a búrok vádolják meg az angolokat. Az angol sereg megritkulva hátrál. A búrok üldözik s lövöldözik őket. Mikor már nincs segedelem, az angolok előkerítik az elfogott búr asszonyokat és gyermekeket. Ezeket hagyják leghátul. Öljék ezeket a búrok!… Így járunk mi is, kik a liberális, a radikális haladás hívei vagyunk. Mikor már ellenségeink nem tudnak velünk vitázni, elénkbe rakják a vallást, az erkölcsöt, a történelmet, a párducos ősöket. No most már tessék ütni – gondolják ők magukban. A minap is dr. Berkovits Ferenc ellen ezt az állítólag angol taktikát használták. A törvénytelen gyermekek jogi helyzete fölött indult a vita. Humánusabb, erkölcsösebb fölfogást képzelni sem lehet a Berkovitsénál. És annyira nem volt radikális, hogy bennünket fiatalabbakat és radikálisabbakat ki sem elégített. Nem is tudtak vele másként disputálni, minthogy odaállították elé a túlvilágot. Ez tudniillik az utolsó és legnagyobb klerikális tarack.
Szeresd a dúslakodó papokat, éhezz, nyomorogj, búsulj, törődj bele minden földi állapotba – majd örök világosság fényeskedik a túlvilágon… A német lapok azt írják, hogy a búrok néha behunyták a szemeiket és golyóikat rálőtték az angolokra, hiába tartották a búr asszonyokat a mellük elé. Pedig ezek az asszonyok és gyermekek szemmel láthatók, húsból és vérből valók lettek volna…
*
…A harc megindult már a színházban s Székely Irénnek nagyon még csak most keresik az utódját. A harcra azonban addig is szükség volt, míg megtalálják, mert nagyon gyakran voltak szomorúak, búsak és néptelenek a színház estéi. Bilkey Irénnek köszönheti a színház a mindig üdvös színházi harc kitörését. A kis szubrett-primadonnának olyan hatalmas pártja van már, hogy legyőzhetetlen. Különben eseményeknek ígérkeznek másképpen is a színházi szezon utolsó hetei. Szoyer Ilona, Radványi Klára, Kurucz Feja Dávid a szerzővel Fényes Samuval, Vernier Róza, Fedák Zsazsa csak a legközelebbi szenzációk. A kapuzárás még jó messze van. Mi ennek főként azért örülünk, mert míg színház lesz, botrány is lesz s míg botrány lesz, nem érik az uborka.
Nagyváradi Napló 1902. április 27.
–a.–
