6. UJHÁZI EDE
6. UJHÁZI EDE
A színjátszó talentum, az ágálás: speciális, különös képessége az agyvelőnek és a – fizikumnak. Nincs semmi köze ahhoz a nagy emberi erőhöz, melyet intellektus néven ismerünk, s mégis az intellektusra ható. Inkább ösztön, mint tudat és mégis teremtő talentum. Ha ösztön, csodálatos ösztön. Kifejtésében hatalmas, produkáló, termékenyítő. Nem egyszer megkorrigálja a zsenit. Megmélyít sekélyes helyeket, megsugaraz homályosságokat. Hogy a Kean-okról ne beszéljünk, eszünkbe jut például egy fiatal Pethes Imre nevű magyar színész, aki Ocskay brigadérosban két szót mond: „egyszer szerettem”, s ebben az „egyszer”-ben egy élettragédia sír, s olyan mélység tárul, amilyen Herczeg egész darabjában nincs. És ehhez mégis nagyon ritkán van az intellektusnak köze. Mikor az öreg Szentgyörgyi bácsi Sudermann Pillangócsatájában megcsinálta az öreg köszvényes zsugori alakját, két előkelő kritikus elfogta az előadás után, s enthuziazmusban égve magyarázta neki, hogy miért s miben tökéletesebb ez a Salviniénál, a Novelliénél. Az öreg Szentgyörgyinek fogalma sem volt, milyen nagy dolgot mívelt, s zavarodottan csak azt hajtotta:
– Én ezt így szoktam csinálni…
Mesébe illő nagy kivétel, ha az ilyen színésztalentum nagy intellektusba foglalódik. A nagy ágáló művészet s nagy intellektus szinte históriai nagysággá teszik az individiumot. Nekünk, szegény kis magyar nációnak van egy ilyen emberünk. Ujházi Edének hívják…
E pillanatban nem tudjuk, szükségünk van-e mind a tíz ujjukra, ha fel akarnók számolni, hány igazi nagy emberünk van nekünk… Nincs szükségünk. Fátumos, koldus kis nép vagyunk. Szinte abnormalitása a természetnek, hogy vannak nagy embereink, s kis gárdájukban ott van Ujházi Ede. A kis nációk nagy emberei kész görög tragédia hősök. Összeroppannak, fulladoznak s megvakulnak, mert nincs elég helyünk, levegőnk és világosságunk…
Ujházi Ede boldog és szerencsés a nagyok között. Őt a maga nagy talentuma és intellektusa fölemelték. Óh, nem arra a magas polcra, mely a zsenire szerencsésebb kultúrországokban vár, hanem egy maga építette polcra, a filozófia tetőjére. Napderűs, bölcs világ van e tetőn. Ide nem érnek kicsiségek és kicsinyességek. Itt nem fáj, hogy nem értik és nem értékelik az igazi teremtést, s hogy a szoknya besöpri a színpadon kínnal, gyötrődéssel vágott nemes nyomokat. Itt e napderűs, büszke, bölcs tetőn az sem fáj, hogy el kell indulni házalni Ujházi Edének, mert másként nincsenek meg az élethez szükséges forintok… Az antik és finom kiadású epikureizmusnak s a modern nietzscheizmusnak kibékítő formáját találta meg Ujházi Ede. És erejét, fiatalságát megőrizte nekünk, a szegény kis magyar nációnak gyönyörűségére… És epigonokkal félretolathatják, ócsárolhatják vagy becézhetik, hiába Novelli-láz, Zacconi-láz: Ujházi Ede Ujházi Ede marad. Nagy és külön. Filozófus és elragadó aktor…
Ma este kezdi meg nagyváradi játékait Ujházi Ede.
Nagyváradi Napló 1903. január 13.
A. E.
