62. KÉPTELENSÉG
62. KÉPTELENSÉG
„Képtelenség!” – mondám egy földühödt úrnak tegnap délelőtt. Azonban olvastam magam is. „Képtelenség!’ – ismételtem megint. És mentem a szigetre gyalog. Olyan sziget kellett, mely feledteti a förtelmet. Az utcák zajától ütemet vert lüktető agyvelőm. Képtelenség, képtelenség, képtelenség!…
A Fő utcán köveket csákányolnak, árkot húznak, kábeleket raknak. A megpiszkált gázcsövek bűzlenek. Maeterlinck régi lelke száll meg. Bűzös csatornáit látom a magyar életnek. A csatornákon büszkén úsznak a kalóz vitorlások. Övék az ország, hatalom és kloáka. A kalóz uraké s a kalóz zsoldosoké. A bűzös csatornákhoz közeledni sem képes az ízlés, a tisztesség, az intellektus. Nézem a víg kalózhajókat. Egy pár szárnyuk mintha fekete betűs újságlapokból volna. Néhány csöpp hullott az arcomra. Brr! Csak nem fröccsent rám pár csöpp a vitorlások kloáka-útjáról!
Képtelenség! Hiszen nincs is most fent Budapesten. Szász Domokossal akar egyezkedni néma, zárt szobában. Károlyi Pista kedvenc lovának hízeleg a nagykárolyi kastélyban. Kormánypárti bérből hűsöl Ausseeban. Zsoldos Lászlón vagy Halász Lajoson, vagy valamelyik más szegény őszinte skribleren keresi a becsületét valahol. A becsületét… Mérget kapar tollával a tinta üvegéből valahol a Bukott, az öreg katona miniszter, Kossuth fia vagy Ágai Adolf számára. Antiszemita áldomáson iszik, vagy árusítja a konfessziót, melyben született. Epétől, piszoktól, szennytől csepeg egész teste. Még mindig ő volna a kalóz-zsoldosok élén Cato-maszkkal a vezér? Még mindig írhat ez az ember? Képtelenség!
Nincs hite. Nincs biztos célja. Nincs hirdetnivalója. Nincs arcbőre. Néhány kegyetlen, penészes, gazdag mágnásnak a kitartottja. Véletlenül sem képes másra, mint gonoszra. Fekély, mely nem engedi magát kivágatni. – Most új áldozatra les? – Tisza Istvánra már is úgy hányja a szennyet, mint hányta a Bukottra. Kiért teszi? Miért? A kálvinistasága Tisza Istvánnak vadította meg a zsoldos vezér klerikális gazdáit? Ezért hozták működésbe ezt, ezt a szennymasinát? Hisz még nem tudhat semmit. Esetleg Tisza István gavallérabb lesz Széll Kálmánnál is. És hátha nem is olyan veszedelmes az ő gazdáira!
Képtelenség.
És hogy dolgozik!… Ugratja, békanyálazza a szabadelvű pártot. Berántja mocsaras írásába ősz királyunkat, kitől annak idején kikunyoráltatta a börtön elengedését. Beszél sötétség veszedelméről ő, kinek élete és hatása sötétség, gyász, kísértet-játszás, kripta-szórás és salak.
E pillanatban jobban örülünk a Tisza-hatalomnak, mint valaha s mint talán megérdemli. A magyar politikai életnek voltaképpen csak két tábora van. Az egyikben benne van ez az ember. Képtelenség, de benntartják és eltartják. Ez a tábor máris Tisza Istvánnak eresztette, dupla fölhúzással a maga szennymasináját. Ezt az embert. Lehetetlen most már gróf Tisza Istvánnak nem örvendeznünk s vele nem tartanunk…
Nagyváradi Napló 1903. június 19.
A. E.
